Kerítésen innen
Az LMP haláltusája? Szél Bernadettet eltiltották a pártelnökségtől, de…..
Az LMP etikai bizottsága 3 évre eltiltotta Szél Bernadettet mindenféle párttisztség ellátásától, de – most figyeljenek, hátha megértik! – nem kell lemondania a társelnökségről. Mi van??????????
Komoly, országvezetésre készülő párt… persze…
A 24.hu értesülése szerint az LMP etikai bizottsága Szél Bernadett társelnököt és Ungár Péter országgyűlési képviselőt három évre eltiltotta minden párttisztségtől, ennyi ideig kongresszusi küldöttek sem lehetnek.
A döntéshozók azért büntették a két politikust, mert az április 8-i választás előtt – a grémium szerint a kongresszus és a politikai tanács döntésével szembemenve – tárgyalt a választókerületi visszalépésekről, azaz szervezte a koordinációt. Ungár ezen kívül a Ron Werber szerződése körüli anomáliák miatt is felel. Úgy tudjuk, az ugyancsak országgyűlési képviselő Schmuck Erzsébet megúszta kétéves eltiltással.
Az LMP kampányfőnöke Schmidt Máriával egyeztetett a kampány alatt
Tovább is van….
A portál úgy értesült továbbá, hogy az említett képviselőkön kívül az etikai bizottság büntette az olyan LMP-politikusokat, akik visszaléptek a választás előtt. Ennél rosszabbul járt a végül mandátumot szerző MSZP-s Kunhalmi Ágnes körzetében visszalépő Kassai Dániel, akit kizártak a pártból. Az ő főbűne nem is a visszalépés volt, hanem az, hogy a párt szerint kiszivárogtatta azt a hangfelvételt, amelyen Hadházy és Sallai Róbert Benedek egymásnak estek.
Sallai Róbert Benedek és Hadházy ölre mentek! – A helyzet fokozódik
Nem mindenkivel volt szőrös a szív….
Sallai Róbert Benedeket, a párt egyik alapítóját, korábbi országgyűlési képviselőjét első fokon kizárták a pártból, amiért nekiment Hadházynak, ám az etikai bizottság most úgy döntött, az SRB becenéven ismert politikus ugyan öt évig nem viselhet párttisztséget, de az LMP tagja maradhat.
A fentiek alapján megállapítható, hogy nem érte nagy veszteség az országot, hogy nem kerültek a nagy fortyogó üst közelébe!
Ki hozta nyilvánosságra Sallai R. Benedek bunkóságát? – Szorul a hurok az LMP-ben?
Schiffer szerint a Hadházy-Sallai balhé csak a jéghegy csúcsa
Szerző
Friss
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról
- Miniszterelnök úr! Ezúton is emlékeztetjük, hogy önök tettek lakatot több száz vidéki postára
- Szijjártó közszolga elmondta, hogy mit kell tennie a magyar nagykövetnek, hogy kirúgja
- Piktorra fel! – Havas Henrik, a gyilkos szatíra mestere