Blogbazár
Azok az ostoba, sárdobálós hétköznapok
Amikor bűnre bűnnel tromfolnak rá a hangemberek a múló időben, legszívesebben magamra húznék egy takarót, hogy csak a szívem kalapálását halljam.
Persze nincs az a takaró,
ami kizárhatná a világ tengernyi mocskát, a kivagyi, önző egókat. Hát inkább viszek takarót annak, aki fázik. Sajnos, sosincs elég takaró. Néha csak a szavaim viszem. Kis vigaszok egynek-egynek a sötétben.
Fedél nélküli barátaimmal az élet elemi szükségleteiről és a sorsukról beszélgetek leginkább. Vagy csak meghallgatom őket, miközben a kezüket fogom. Megszámlálhatatlanul sokan vannak, akikre senki sem figyel.
A politika őrült zajában, ők a félresöpört csöndesek, akiket rég leírtak
Az elesettekre, a gyengékre, a kiszolgáltatottakra, a betegekre, törvényileg vettettek keresztet a hatalom fura urai. Önmagában ékes bizonyíték, hogy a magyar társadalom 36 százaléka hónapról- hónapra vegetál. Ám ez a tény önmagában úgy tűnik, hogy kevés ahhoz, hogy több szó essék a közbeszédben a szolidaritásról, mint mondjuk arról, hogy melyik celeb kivel kavar, kitől válik, vagy mit evett vacsorára.
Értem én, kell a cukiság a népnek
A műveletlen okoskodóknak tökéletesen megfelel. Vörös Marty utca? Vagy az, hogy a kdnp-s politikus összekeveri a hadvezér Zrínyit, a dédunokájával, a költővel? Számomra nem kacagtató, hanem siralmas. És pont ezt érzem akkor is, amikor rátolják a balliberális oldalra egy rendező gyalázatos tettét, vagy prostik előállításával maszatolnak el egy korrupciós ügyet. Tapicskolunk az ostobaság mocsarában.
Úri lócsiszárok már nem csak beverik, hanem betemetik a népet sárral
Engem nem érdekel, ha valaki kövér, koros vagy szotyizik, csak az, hogy hogyan teszi szarrá az országot, hogy a bűnöket kik és hogyan, még hány bűnnel tetézik.
