Kerítésen innen
Balog miniszter tudja, de nem mondja – a milliós nyugdíjak titka
A kormány elmúlt években hozott intézkedéseinek – például a járulékplafon eltörlésének – köszönhetően, rohamosan nő a régi és az új nyugdíjak közötti különbség, ma már egyre többen kapnak akár több millió forintos ellátást.
A nagy titok
Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője „Mennyien kapnak a milliós nyugdíjat? Miként változott a legmagasabb nyugdíjban részesülők létszáma az elmúlt években?” címmel írásbeli kérdést nyújtott be, Balog Zoltán Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető miniszterhez.
A szoci képviselő, többek között az alábbi kérdéseire várt választ:
- Miként változott 2013-óta az egyes években, az 500 ezer és 1 millió forint közötti nyugellátások száma?
- Miként változott 2013-óta az egyes években az 1 millió és 2 millió forint közötti nyugellátások száma?
A képviselő az adatokat megyénként és országosan is kérte.
Korózs Lajos kérdésére – ahogy már megszokhattuk – Rétvári Bence, a tárca államtitkára „válaszolt”. Az irományból megtudhattuk, hogy szerinte a nyugdíjasok a szocialisták kormányzása alatt, nem sok jóra számíthattak.
Bezzeg a Fidesz–KDNP uralma alatt büszkélkedik Rétvéri:
„Az átlag magyar nyugdíj havi 123 ezer forint körül alakul. A magyar nyugdíjasoknak általában a nyugdíjak értéke, a rezsi, az élelmiszer a gyógyszerárak és a családjuk biztonsága, boldogulása és az a fontos, hogy megbecsüljék őket.”
/szerk.: hogy érzékeljék a kedves olvasók, hogy mire is oly’ büszke a fideszes titán, jelezzük: ezt a „ magas” összeget a nemzet gázszerelője, a miniszterelnök cimborája, valamivel több mint FÉL perc alatt megkeresi!/
Ráadásul az átlag igencsak torzít, elfedi a tényleges helyzetet. Ugyanis a magyar nyugdíjasok több mint fele 100 ezer forint alatti nyugdíjat kap, sok tízezren vannak, akik nyugdíja még az ötvenezer forintot sem éri el. A minimál nyugdíj összege egy évtizede megalázóan alacsony, 28 500 forint.
A államtitkár szerint:
„Magyarország esetében a nyugdíjaknál kisebbek a jövedelemkülönbségek, mint az aktív korúaknál.” /…/ „Ebből is látszik, hogy a magyar nyugdíjrendszernek fontos szerepe van az időskori jövedelemegyenlőtlenségek csökkentésében és ezt a feladatát úgy látja el, hogy nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét.”
Az MSZP szociálpolitikusa kérdéseire az államtitkár „elfelejtett” válaszolni.
Valami miatt titkos adatnak számít, hány nyugdíjas kap ma Magyarországon, millió körüli, vagy azt meghaladó nyugellátást. Annyi tudható, hogy a számuk az elmúlt közel öt évben nőtt, a szoci időszakhoz képest.
A kisnyugdíjasok örüljenek annak, hogy milyen szépeket írt Rétvári Bence, legyenek boldogok Orbán könyöradományával, az év végi Erzsébet utalvánnyal. Hogy a nyugdíjuk egyébként az éhenhaláshoz sok, a tisztes megélhetéshez kevés, a Fidesz-kormányt nem érdekli. Hó végén pedig döntsön a nyugdíjas, hogy a gyógyszereire költ, vagy kenyeret vesz magának.
Egy nyugdíjas nyílt válaszlevele Orbán Viktornak: Ön és kormánya csak veszélyt hoz ránk
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
János Dunai
2018.02.10 14:00 at 14:00
120 ezer 340 ezer kozotti nyugdijat15 40 ev beszamitassal.alatta felette semmi nem számit.aki többet akar az a nettobol tegyen félre.iskola fizetos vagy nem fizetös alapu e alapjan a legkisebb minimálber 1000 vagy 1200 ft.szakmunkasbér 1300-1500 ill-1500-2000ft között.100% tb.ado csak egy es 0-90% között a cegeknek személyreszabva.a lakossagnak 5 ezer havonta fejenként.aki munkanélkuli 90 ezer ft 21 éves kortól.nyugdij egysegesen 67 éves kortól.korkedvezmény nincs.egylépcsos 150 kozpontu kozigazgatas.5-5 ezer katona max.foallasban.a tobbi helyben kiképzett lakossag.2-2 ezer jarasszerusegenként -a 150 helyen-kiképezve.fegyver ezeknek kiosztva.ez novekvo létszam lehetfeltetel a fuggetlen forint es kamat tözsde nato nyet.hajra europa.
Pingback: Kisnyugdíjasunknak (szó szerint) elgurult a gyógyszere! - Városi Kurír