Connect with us

Kerítésen innen

Bogdán László vasárnap veszi át az Év Civil Polgármestere díjat Beer Miklóstól

bogdan
Megosztás

Az elmúlt hetekben a legnagyobb közösségi oldalon rengetegen vetették fel, hogy Bogdán László, Cserdi község polgármestere közel másfél évtizedes munkáját a civilek valamilyen módon ismerjék el. Bogdán László az a falusi polgármester, aki 2006-óta rengeteget tett a településéért, és azon túl is a romák felzárkóztatása érdekében.

A Láthatatlan Magyarország közösségi oldal ezért létrehozta az „alternatív” Év Civil Polgármestere díjat

Ezt minden évben a Helyi Önkormányzatok Napján az a polgármester kapja meg, aki az civilek véleménye szerint a legtöbbet tette a leghátrányosabb helyzetben, a társadalom peremén élők érdekében.

A közösségi oldalon indított szavazás eredményeként, -melyen több mint tízezren nyilvánítottak véleményt- az elismerést első alkalommal Bogdán László, Cserdi község polgármestere kapja meg.

A díjat 2019. szeptember 29.-én vasárnap, 17.00-órakor kezdődő ünnepségen, Beer Miklós, volt váci megyéspüspök adja át Bogdán Lászlónak. Videó üzenetben köszönti a díjazottat Molnár Piroska, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

A díjátadó ünnepségen többek között fellép Farkas Rózsa, Liszt-Ferenc-díjas cimbalomművész és Galkó Balázs, színművész.

A díjátadás helyszíne: Cserdi, a Művelődési Ház mellett felállított sátor. Az eseményre nyilvános, mindenkit várnak a szervezők.

Meggyőződésünk, hogy egy példamutató polgármester elismeréséről van szó,

aki megmutatta, miképpen lehet a romákat beilleszteni a többségi társadalomba. Nem szavakkal, hanem mindennapos, kemény munkával érte el azt, hogy ma Cserdin mindenki dolgozik, csak pár ember él közmunkából. Mindehhez természetesen kellettek a jobb életre vágyó helyi lakosok, akik hittek abban, hogy lesz értelme a munkájuknak. Elhitték a segély, a közmunka nem lehet életcéljuk.

Szerző

6 hozzászólás

6 Comments

  1. Fuchs Tamás

    2019.09.28 15:51 at 15:51

    Egy Európai a magyarok között!!!

  2. Ozorai Zoe

    2019.09.28 15:52 at 15:52

    Gratulálok a megerdémelt elismeréshez, amelynek tiszta szívemből örülök. Minden tiszteletem Bogdán László polgármester úrnak, s további sikeres munkát, helytállást kívánok neki és Cserdi község lakosainak is. Mert ők együtt is nagyok.

  3. moareka

    2019.09.28 16:34 at 16:34

    Két, szívemnek nagyon kedves ember…..egyik kapja, a másik adja a díjat! Gratulálok Bogdán László polgármester úrnak, aki magyarabb a magyarnál! Példát vehet róla a felcsúti suhanctól kezdve a ho,ho, horgászig népes gyülekezetük minden tagja…..

  4. Valéria

    2019.09.29 14:47 at 14:47

    Bogdán László Cserdi polgármester minden elismerést méltán megérdemel! Több, mint 17 éve harcol a cigányok jogaiért, a sajátjait pedig kihozta a mélyszegénységből azzal, hogy megtanította őket a munka örömére és az adás örömére! A faluman többség cigány lakosú, de békében együtt él és dolgozik a magyar és a cigány, egymást segítve. Akinek a lelkét ez az EMBER megérintette, már sosem lesz olyan, mint azelőtt, csak jobb! A faluban veszélyeztetett helyzetből mára teljesen megszűnt a bűnözés, a gyerekek iskolába járnak, jól tanulnak, tovább tanulnak. Cserdi fejlődik, mezőgazdasággal kezdték, amit termeltek, javarészt eladományozzák. De fejlődnek is, épül a C1 elnevezésű, világszerte egyedülálló cigány manufakturális üzem, ahol a híres LASIPE cigány lecsó készül majd, de lesz hűtőház, logisztikai üzem, fűszer-csomagoló az már működik is. Bogdán László az EMBER, akit az országban a legjobban tisztelek!

  5. Kelemen Zsuzs Krné

    2019.09.29 15:47 at 15:47

    Gratulálok a Polgármester Úrnak a kitüntetéshez. E a kitüntetés többet ér mindenféle csuti féle kitüntetésnél Beer Miklós Püspök Úr a legjobb Ember Magyarországon Ő felismeri az Emberekben ki jó, ki rossz. Nagyon jó kiválaszottat talált, Aki megérdemli minden jó Ember szeretetét. orbánizmusnak hamarosan vége és békében elhetün, bőrszín, vallás szegény, jobbmúdú Ember. MI mind Demokraták vagyunk.

  6. Molnar LASZLONE

    2019.09.29 18:03 at 18:03

    Minden szava aranyat er, egyetertunk mindnyajan, tovabbi sikeres eveket kivanunk mindnyajuknak.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük