A városvezető halála miatt tartandó időközi polgármester-választás kampánya már január 6-án indul Hódmezővásárhelyen, de a helyi ellenzék még senkit nem nevezett meg jelöltjeként. A Vásárhely24 információi szerint egy...
Hiába tett feljelentést az atlatszo.hu oknyomozó portál és a Jobbik is a Magyarországra érkező gyanús azeri dollármilliók miatt, nyomozás nem lesz, az ügyészség elutasította a feljelentéseket....
Mikor hallgatom a Jobbik kormányellenes felszólalásait ingatom a fejem s eszembe jutnak a 2000-es évek eleji zavargások. S innen nézve is minden szavuk teljesen hiteltelen. 1999-ben...
Vona Gábor szerint nem kizárt, hogy Simicska kirukkol egy-két vaskos meglepetéssel, de mint mondta, ezt az üzletembernek meg kell fontolnia, mert Orbán heves bosszút készít elő....
Az Együtt politikusának blogbejegyzését betűhíven közöljük. Szokatlan döntésünk oka, hogy a szöveg hagyja magát az alanyt beszélni, hiszen Morvai Krisztina idézetekkel mutatja be a szélsőjobb egyik ironikussá vált...
Az Állami Számvevőszéknek csütörtökön átadott, majd nyilvánosságra hozott észrevételével sem támasztotta alá a Jobbik, hogy nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást – írta szombati közleményében az...
Ha a Jobbikkal való együttműködés az ára a Fidesz elzavarásának, akkor félre kell, félre lehet-e tenni a párt korábbi cselekedeteit, megnyilvánulásait. A cél, szentesítheti az eszközt?...
A debreceni közgyűlésen durván rasszista, cigányozó kijelentéseket tett Ágoston Tibor, a Jobbik képviselője. Ágoston úr egyébként arról is nevezetes, hogy korábban 750 ezer forintos pénzbüntetéssel sújtották...
A Jobbikkal való együttműködés ellen foglalt állást a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció ügyvezető alelnöke. Azt gondoljuk továbbra is, hogy a...