Kezdődik az összellenzéki tüntetés a budai Bem téren, amit Orbán Viktor strasbourgi kétharmados bukása után hívtak össze a Sargentini-jelentést megszavazó pártok DK, MSZP, PM). komoly rendőrségi...
A szükséges kétharmadnál is nagyobb arányban szavazták meg az Európai Parlament (EP) képviselői a Sargentini-jelentést és a magyar kormány elleni eljárás megindítását. Úgy látszik, a tekintélyes...
Mit eredményezhet az Európai Parlament döntése? Mindent és semmit. Még mindkettő lehetséges. Mindent, mert kizökkentheti az országot az apátiából, Orbán sérthetetlenségének mítoszából.
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke, EP-képviselő pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette: a DK, az MSZP és a Párbeszéd közös tüntetést tart vasárnap.
Figyelve az ellenzék meggyőződés nélküli össze-vissza rángatózását a Sargentini-jelentés elfogadása után, már tegnap látszott, hogy nem jutnak semmire. Sáfrány Péter közösségi oldalán írt posztjánál szinte semmi nem...
Ami szerda délelőtt még lehetőségnek tűnt, azt még aznap estére lenullázta az ellenzékinek mondott pártok gyülekezete, - ha ebben egyáltalán meg tudnak egyezni - ugyanis gigatüntetésre...
A Független Diákparlament kommunikációjának felelőse nem "nyeretlen kétéves" a magyar közéletben, 2018 januárjában már hallatta a hangját, amikor népes tüntetést szerveztek, hogy tudassák, a diákok nem kérnek...
Rohamrendőrök állták el a milánói San Babila teret és környékét, mert több ezer ember tüntetett az ellen, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Matteo Salvini olasz...
Több tízezer rohingya menekült tüntetett Bangladesben, ahol a világ legnagyobb táborában élnek, amióta elűzték őket Mianmarból, az egykori Burmából.