Connect with us

Voks 2022

Egy hét átadás-maraton: Csak tessék! Csak tessék!

Megosztás

A bőkezű az állam 6,6 milliárd forint támogatást nyújt az elektromos autókhoz szükséges szenzorok gyártásával foglalkozó üzletág kialakítását célzó fejlesztéshez.

Megosztás

Ezen a héten a kormányzópártok bármit (is) át tudnak adni, teljesen mindegy, hogy egy fészerről, egy útról vagy csak egy tervről van szó.

Ebből a szempontból erősen kezdett hétfő

A sort Szijjártó Péter közleménye nyitotta, aki közleményt adott ki arról, hogy

„TDK japán elektronikai óriás magyarországi leányvállalatának 26 milliárd forintos beruházása nyomán 250 új munkahely jön létre Szombathelyen.”

A bőkezű az állam 6,6 milliárd forint támogatást nyújt az elektromos autókhoz szükséges szenzorok gyártásával foglalkozó üzletág kialakítását célzó fejlesztéshez. Nemrég írtunk arról, hogy Elon Musk németországi Tesla gyárához, a hatmilliárd európa kerülő a Gigafactory-hoz a Német Szövetségi Köztársaság egyetlen eurocent támogatást sem adott.

A magyar autóipar termelési értéke tavaly 9400 milliárd forint volt, ez nagyjából 2,5-szerese a 2010-es teljesítménynek, így ebből is látszik, hogy a szektor mára erős gerincoszlopává vált a gazdaságnak.

Szijjártó hozzátette, hogy „az elektromos autózás passzátszelét keletről fújják”, s minden európai ország versenyez ezen vállalatok beruházásaiért. „Aki ezeket megnyeri, az egyúttal a hosszú távú növekedés garanciáját is megkapja” – fogalmazott.

Nem késlekedett sokat Kásler Miklós sem,

az EMMI miniszter ugyancsak Budapesten bejelentette, hogy „speciális tárgyfertőtlenítő gépcsalád sorozatgyártása kezdődik a Vas megyei Csepregen, az Uniriv Kft.-ben”.

Az ezüst kolloid tartalmú nanotechnológiás fertőtlenítőszer a felületeken megszilárdul, azokon bevonatot képezve 5-6 órán keresztül gátolja a vírusok megtapadását. Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő, Vas megye 2. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje elmondta, az Uniriv Kft. által gyártott berendezés alkalmas kórházi ágyak, betegszállító kocsik, kerekesszékek, továbbá bevásárlókocsik, raklapok, csomagok, bőröndök, dobozok, táskák, játékok fertőtlenítésére.

A roadshow folytatódik: négysávos lesz a 37-es út Szerencsig

Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a 6-os számú választókerület képviselő-jelöltje beszédet mond a 37-es számú főút Gesztely-Szerencs közötti négysávossá bővítéséről tartott sajtótájékoztatón Gesztelyen. Fotó: MTI/Vajda János

Ütemtervnek megfelelően haladnak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

a 37-es számú főút Gesztely-Szerencs közötti szakasz négysávossá bővítésének munkálatai, hétfőn a forgalmat átterelték az újonnan épült jobb pályára, így megkezdődhet a bal pálya szélesítése, a pályaszerkezet cseréje, az elválasztó sáv építése, illetve a régi hidak bontása.

A 37-es út Gesztely-Szerencs közötti 19 kilométeres szakaszának négysávosításáról 2020-ban döntöttek, a 21 milliárd forintos beruházás 2023-ra készül el, hétfőn az első hét kilométeres szakaszt adták át a forgalomnak.

Koncz Zsófia, a térség Fideszes országgyűlési képviselője és  képviselőjelöltje arról számolt be, hogy húsz évet vártak a 37-es út négysávosítására, ennek egy szakasza most elkészült, a munka pedig folytatódik. Hozzátette: ez az út rendkívül leterhelt, mostantól kevésbé lesz balesetveszélyes, „gyorsan, határidőre” valósult meg a kivitelezés, Szerencsig biztonságosabb lesz a közlekedés. 

Energetikai korszerűsítés a szerencsi református iskolában

Mintegy 710 millió forintból újul meg a Szerencsi Rákóczi Zsigmond Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola energetikai rendszere

– jelentette be az innovációs és technológiai miniszter sajtótájékoztatón a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisvárosban hétfőn. Palkovics László a beruházás jelentőségét kiemelve elmondta, a fejlesztéssel az intézmény évente hétmillió forint üzemeltetési és fenntartási költséget takarít meg, emellett a jó példa az iskola tanulóinak környezettudatosságát is segíti.

Új kézilabdacsarnok-projekt indulhat Szombathelyen

Az országgyűlési választásokon Szombathelyen induló Hende Csaba köszönetet mondott Pődör Zoltánnak, a Szombathelyi KKA ugyanis kárpátaljai testvérvárosából, Ungvárról, az ukrajnai háború miatt leállt kézilabdaakadémiáról befogadott két tehetséges játékost, akik a jövőben az egyesületnél készülhetnek. A látványtervekkel kapcsolatban Hende Csaba megjegyezte,

ezek egyelőre lehetőségek, egy hosszú távú projekt első lépései, a megvalósulást még számos politikai, gazdasági és világfolyamat befolyásolhatja.

Majdnem egy kilométer, maradhat!?

A főváros XVI. kerületében a 964 méter hosszan megújult Hermina út átadója napján. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Budapest XVI. kerületében 964 méter hosszan megújult Hermina utat adta át rendeltetésének. A miniszter emlékeztetett:

2018-ban a Fidesz fővárosi szervezete kezdeményezésére indult az a kormányzati program, amely azt a célt szolgálja, hogy egy európai fővároshoz méltó módon a külső kerületek életkörülményei és infrastruktúrái zárkózzanak fel a belvárosiakéhoz.

Szatmáry Kristóf, a kerület fideszes országgyűlési képviselője és kormánypárti képviselőjelöltje elmondta: az elmúlt négy évben a budapesti útépítési programban 25 milliárd forintot biztosított a kormány – főként a külső kerületekben – korábban szilárd burkolattal nem rendelkező utak leaszfaltozására.

Pintér Sándort is bevetették

Magyarországon a rendvédelmi szervek társadalmilag elismert hivatásrendek

– hangsúlyozta a belügyminiszter a Rendészeti Integrált Központ épületkomplexumának átadóján hétfőn Sopronban.  Pintér Sándor elmondta: az önkormányzatok, az iskolák vezetői, a szülők és a tantantestületek értékítélete, valamint a közvélemény-kutatások alapján a rendőrség és a katasztrófavédelem állománya vezeti az ország bizalmi elfogadottsági sorrendjét. Ez az általános feladatok magas szintű teljesítésének, továbbá a veszélyhelyzetben, az illegális migrációval szemben, a pandémia idején, vagy jelenleg az ukrán menekültek segítésében nyújtott kimagasló helytállásnak köszönhető – fűzte hozzá.  Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje Győr-Moson-Sopron megye 4. választókerületében azt hangoztatta, hogy

a megyei jogú városok között Sopron az egyik legbiztonságosabb város.

Csaknem 15 milliárd forintból fejlesztik a Szaplonczay Manó Marcali Kórházat

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, egy évvel ezelőtt készült el az a fejlesztési terv, amely a következő évtizedekre rendezi a kórház sorsát.

Az elmúlt években a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktatókórház tagkórházaként működő marcali intézményben 9,4 milliárd forintból építészeti átalakításokat végeznek, rendbe teszik a kórház és a kastély épületét, és egy új épületszárnnyal bővül a kórház. Ezen kívül informatikai és orvosi berendezésekre, fejlesztésekre további 2,2 milliárd forintot fordítanak

– ismertette a miniszter. Móring József Attila (KDNP), a térség országgyűlési képviselője, Somogy 3. számú választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje úgy fogalmazott: a marcali kórház átalakításából a baloldal csinált politikai terméket, hiszen már megszületett az intézményről szóló kormányhatározat, amikor a baloldal a hangulatkeltést, az ál- és rémhírterjesztést választotta a kórház „megmentéséért”

Egy miniszter és egy államtitkár adta át a Pappas Autó Magyarország Kft. új budapesti szerelőműhelyét

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b2), Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a térség, Budapest 18. választókerülete kormánypárti képviselőjelöltje (b), Pais József (b3) és Benedikt Margreiter, a Pappas Auto Magyarország Kft. ügyvezető igazgatói átvágják a nemzeti színű szalagot a kft. új szerelőműhelyében az átadásán. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Szijjártó Péter a Pappas Autó Magyarország Kft. új budapesti szerelőműhelyének átadásán elmondta, hogy

a 900 millió forintos beruházást a kormány 282 millió forinttal támogatta, amiért a vállalat 700 munkahely megőrzését garantálta.

A miniszter hangsúlyozta, hogy bár éles viták folytak a gazdasági válaszintézkedésekről a koronavírus-válság alatt, a kormány kitartott addigi politikája mellett, és meghirdette minden idők egyik legjelentősebb beruházásösztönzési programját, amelynek nyomán 2021 rekordév lehetett. Ennek kapcsán pedig leszögezte, hogy az erről terjedő legendákkal szemben a kormány minden magyarországi települést támogat, így Budapestet is. 

„Ezt jól jelzi, hogy versenyképesség-növelő támogatási program keretében 243 cég beruházását támogattuk a fővárosban, összesen 63 milliárd forint értékben, így segítve 160 milliárd forintnyi fejlesztés megindítását és 42 ezer munkahely megőrzését.”

Erdőtelepítéssel is lehet kampányolni

A Vadex Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. erdőtelepítésben érintett területe a vállalkozás Fejér megyében végzett mintafásítási programjának átadó rendezvényén Balinka-Mecsértelepen. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Majoros Gábor a Vadex vezérigazgatója közölte, hogy Balinka határában több éve végeznek erdősítési munkálatokat, összesen 37,7 hektárt telepítettek be döntően őshonos csemetékkel: a csertölgy mellett keménylombos fajtákat, valamint akácot, fenyőt és nemesnyárt ültettek el.

A társaság közel 200 millió forint támogatást kapott az elmúlt években erdőtelepítésre – tette hozzá.

Törő Gábor a Fejér megyei 2-es választókerület fideszes országgyűlési képviselő-jelöltje is megerősítette, hogy az iparosultsággal ellentétben az erdős területek nagyságát tekintve Fejér megye nincs az országos élvonalban. Reményét fejezte ki, hogy a Vadex, amely felvállalta az erdőtelepítést, a következő években is folytatni fogja ezt az üdvözlendő gyakorlatot.

Másfél évtized után hamarosan elkezdődik a Gyöngyöst nyugatról elkerülő út második ütemének építése

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: az út első, közel 3 kilométeres szakasza másfél évtizede épült, a most induló beruházásban ennek felújítása mellett elkészül a 3-as számú főútig tartó 1,5 kilométeres folytatás is.

Az 5 milliárd forint értékű fejlesztés része több belterületi útszakasz rendbetétele, az elkerülő új részéhez hasonló hosszúságban. A kivitelezés a tervek szerint a városi szakaszokon a májusi munkakezdéstől számítva egy, míg a külterületi részen másfél évig tart.

Horváth László, a térség országgyűlési képviselője, a Heves megyei 2-es számú, gyöngyösi székhelyű választókerület Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje úgy fogalmazott: a sajtótájékoztató helyszíne negatív szimbólum a helyiek számára, hiszen a nyugati elkerülő építése annak idején itt szakadt félbe, azt gondatlan gazda módján kezelték. Köszönet illeti mindazokat, akik tettek azért, hogy Gyöngyös ezt a rossz mementót maga mögött hagyhassa – jegyezte meg.

Alapkőletétel: megújul Karcag sportközpontja

A Ligeti úti sporttelep Karcagon 2022. március 28-án. Ezen a napon helyezték el az itt megépülő sport- és szabadidőközpont alapkövét. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A karcagi sportközpont megújítását jelentette be a pénzügyminiszter hétfőn a Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban, az új sportpálya alapkőletételén. Varga Mihály hangsúlyozta: egy pálya nemcsak a füvet, a pálya tartozékait, a lelátót, a sporteszközöket jelenti, hanem azt az életre szóló élményt is, amelyet ott szerez az ember.  Azt mondta:

a megújítással minőséget kell adni, mert ha nem javítanak a pálya és a hozzá csatlakozó részek minőségén, akkor nem lesz vonzó a fiataloknak. 

A Pénzügyminisztérium közleménye szerint Varga Mihály azt is megjegyezte, egy ország akkor lehet hosszú távon erős és versenyképes, ha nemcsak a gazdasági, hanem a sport és kulturális fejlesztéseket is növeli, a kormány ezért 2010 óta következesen támogatja ezeket a beruházásokat. A karcagi Ligeti úti Sport- és Szabadidőközpont a kormány 9 milliárd forintos támogatásával újul meg az Erzsébet-liget projekt első fejlesztéseként

Időkapszula: református óvoda épül Miskolcon

A Tiszáninneni Református Egyházkerület Miskolc hejőcsabai városrészében óvodát épít, amelynek beruházása az időkapszula hétfői elhelyezésével megkezdődött. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára az eseményen azt mondta:

a kormány 737 millió forinttal támogatta a beruházást a református óvodaprogram keretein belül.

Az óvoda 2023 szeptemberére készül el, 50 gyermek felügyeletét látják majd el. Csöbör Katalin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1. számú, miskolci székhelyű választókerületének április 3-án újrainduló fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy

„Istenbe vetett hit, hazaszeretet és gyermekek nélkül nincs jövőnk”.

A hejőcsabai református óvoda hatodik óvodája lesz a felekezetnek – jelezte a kormánypárti politikus, aki azt is elmondta: újabb és újabb oktatási intézményekre van szükség Borsodban, ez azt is egyértelműen bizonyítja, hogy a református egyháznak is van jövője. A hejőcsabai református óvoda megvalósulásával tovább folytatódik a keresztény Magyarország építése – fűzte hozzá.

Tovább is van, mondjam még!?

Forrás: MTI

Kapcsolódó

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük