Kerítésen túl
Döntött az Európai Bíróság: érvényes a Sargentini-jelentés! – Fontos pert vesztett Magyarország
Az Európai Bíróság elutasította a magyar kormány keresetét, amelyben az a 7-es cikk szerinti eljárást kezdeményező Sargentini-jelentés elfogadását támadta meg, a szavazatszámlálást szabálytalan aki minősítve. A Bíróság kimondja, hogy ez nem igaz, a szavazatszámlálást szabályos volt.

Az Európai Bíróság elutasította a magyar kormány keresetét, amelyben az a 7-es cikk szerinti eljárást kezdeményező Sargentini-jelentés elfogadását támadta meg, a szavazatszámlálást szabálytalan aki minősítve. A Bíróság kimondja, hogy ez nem igaz, a szavazatszámlálást szabályos volt.

Emlékeznek? …csalás volt, megtámadtak minket, összeesküvés!…
Elutasította Magyarország keresetét a Sargentini-jelentés ügyében az Európai Unió Bírósága. A döntés azt jelenti, hogy az Európai Parlament (EP) 2018. szeptember 12-én jogszerűen szavazta meg a zöldpárti holland EP-képviselő, Judith Sargentini nevét viselő dokumentumot, amelynek az elfogadása utat nyitott, hogy az Európai Unió elindítsa a Lisszaboni Szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást Magyarország ellen az Orbán-kormány antidemokratikus intézkedései, a jogállamiságot érő rendszerszintű fenyegetések miatt.

A Sargentini-jelentés elfogadásához kétharmados többség kellett,
a 751 EP-képviselő közül 693 volt jelen és szavazott: 448-an igennel, 197-en nemmel szavaztak, 48-an tartózkodtak. Az EP által hivatkozott eljárási szabályok szerint
a tartózkodó szavazatokat nem kell figyelembe venni, így 69,45 százalékkal átment a Sargentini-jelentés.
A magyar kormány szerint
azonban a tartózkodó szavazatokkal együtt 462 igen szavazatra lett volna szükség a kétharmados többséghez, amely nem volt meg, valójában 64,64 százalék lett a vége. A magyar álláspont szerint a szavazással az Európai Parlament megsértette az Európai Unió működéséről szóló szerződés, illetve a saját eljárási szabályzatának az irányadó rendelkezéseit, a szavazatok megszámolásakor ugyanis csak az igen és nem szavazatokat vették figyelembe, a tartózkodásokat nem. A magyar keresethez csatlakozott Lengyelország is.
Az Európai Bíróság csütörtöki közleménye kimondta,
hogy az képviselők tartózkodásait nem kell figyelembe venni annak meghatározásához, hogy a leadott szavazatok elérték-e a kétharmados többségét.
A testület hangsúlyozza azt is, hogy a tartózkodások kizárása a leadott szavazatok közül nem ellentétes sem a demokrácia elvével, sem pedig az egyenlő bánásmód elvével, tekintettel többek között arra, hogy a szavazáson tartózkodó képviselők a szabályok ismeretében jártak el, mivel előzetesen tájékoztatásban részesültek arról, hogy a leadott szavazatok számlálásakor a tartózkodásokat nem veszik figyelembe. Ennek a döntésnek ilyen módon nincs hatása a 7-es cikkely szerinti eljárásra, a kérdés az volt, hogy jogszerűen indították-e el az eljárást, erre adott most igenlő választ a bíróság.
Ezzel Magyarország egy újabb fontos perben maradt alul, amelynek érvei gyakran visszaköszöntek a magyar kormány EU-val, vagy az uniós intézményekkel szembeni kritikájában.
Jávor Benedek hozzáfűzte:
„Az Európai Bíróság elutasította a magyar kormány keresetét, amelyben az a 7-es cikk szerinti eljárást kezdeményező Sargentini-jelentés elfogadását támadta meg, a szavazatszámlálást szabálytalan aki minősítve. A Bíróság kimondja, hogy ez nem igaz, a szavazatszámlálást szabályos volt.
Emlékszünk ugye, mekkora cirkusz volt ebből is, csalás volt, megtámadtak minket, összeesküvés!
Csak azért említem, hogy a többi hasonló ügynél is
kb. ennyire kell komolyan venni a sok Fideszes szakembert, akik ezt mind elmagyarázzák.”
Varga Judit sem késlekedett: „Ugyan már!”
Ahogy eddig, Magyarország a lojális együttműködés szellemében készen áll a párbeszédre a jogállamiság témakörét érintő kérdésekben is. A politikailag motivált boszorkányüldözéseket azonban továbbra is elutasítjuk.
Szerző

4 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
Pingback: Varga Judit, a "bölcs politikus", aki meghajlik az ész érvvel szemben: "Ugyan már!" - Dobrev, Ujhelyi és Jávor másként látja! És Ön? - Városi Kurír
Pingback: Gábor György: Elsőéves joghallgató versus Európai Bíróság. Mondja ezt Varga Judit. - Városi Kurír
Pingback: Kövér László demokráciája - Kiutunk az Európai Unióból - Városi Kurír
Pingback: Varga Judit nem tévesztett pályát (?), humorbonbont eregetett szóvicc -no vicc!- formájában - Városi Kurír