Farkasházy Tivadar: igaz vagy hamis? Pókerben, ultiban lehet passzolni, politikában is?

Az Orbánnak rontó magányos harcosok közül már eltűnt a két bohócsipkás rendvédelmis, a fekete nővér az életét is el akarta dobni, mert mindenki magára hagyta, a tanítanékos Olivérről és Katalinról se hallani, Juhi évekre felhagyott a politikával, a Lőrinc ellen fellépő felcsúti juhászt az éj sötétjében a létrájával elütötte egy autó, szerencsétlen véletlen volt, de sorsszerű, Berni körül is egyre vastagabb a cordon sanitaire, s most az elmúlt 11 évben Orbán ellen legtöbbet tevő Ákos zuglói ellenfelét támogatja a négy nagyobb párt közül három.

Kunhalmi elnök szerint Hadházy celebkedik,

Karácsony így indokol a 444-nek:

– Nyugodt lehet a lelkiismeretem az engem támogató pártok – és jegyzem meg: a DK és a Jobbik – döntését illetően, mert az eddig legtöbb korrupciós ügyet feltáró Hadházy Ákos ebben az esetben, Tóthra nézve, semmilyen bizonyító erejű terhelő anyagot sem talált.

Az ATV ötösvitájában Dobrev megkerüli a kérdést, Fekete-Győr kérdésére Jakab korántsem.

– Ki kell venni azokat az elemeket, amelyekre a korrupció árnyéka vetül. Vitatkozol azzal, hogy a korrupció árnyéka vetült rá?
– András, csak annyit mondok, hogy ha Hadházy Ákos tényleg a korrupcióellenes küzdelem bajnokaként jelenik meg a magyar köz­életi palettán, akkor én arra várok, hogy végre tényleg tárja fel azokat a korrupciós eseményeket, amelyek alapján mondjuk Tóth Csabát be lehet börtönözni, de egyelőre, már lassan az előválasztás vége felé közelítünk, de a sejtetésnél meg a véleménynél túl még nem jutottunk tényadatokhoz.

Tóth is kifejtette a Partizán-vita előtt, amelyre el se ment, hogy nem tud mit kezdeni Hadházy vádjaival, ezzel indokolva:

– Senki nem talált semmit, senki nem bizonyított semmit. Mert nincs is semmi! Csak üres vádaskodásokat ismételgetnek azok a politikusok és újságírók, akik nem a munkájukat végzik, hanem engem akarnak nemtelen eszközökkel lejáratni.

Most hagyjuk a parkolást,

akit érdekel, nézze meg Ács Dánielék dokufilmjét, s vesse össze Tóth erre adott válaszaival, ám Hadházy ez ügyben sosem búvárkodott, s hagynám Tóth durva inszinuációit is, mert korrupciós vádat nem tartalmaz, a lényeg az, ha Hadházy nem áll elő semmi konkrétummal, akkor joggal mondhatják rá, hogy alaptalanul támad, ezért előállt, a Zugló TV-ben lezajlott vitájuk közben, s a korrupcióinfójára is felrakta, próbálom rövidre fogni:

  • Egy Tóth Csaba 2012-ben egy gyártelepre értékbecslést kér, 390 millióra teszik.
  • A zuglói Tóth Csaba a parlamentben elmondja, hogy egerszegi, a becslés után három ember Zalaegerszegen létrehoz egy alapítványt, egyik azóta Zugló átláthatósági biztosa havi 300 ezerért, másik Zugló alpolgármestere, harmadik a be nem fizetett zuglói parkolási bírságok behajtója.
  • Az alapítvány 111 milliós kölcsönt kap a harmadik alapító cégétől, s megveszi a délbudai gyártelepet. Ügyvezetője a vasi MSZP irodavezetője a csodálatos tagszaporításkor, amikor egy éjszaka 50-ről 400-ra nőnek, követi Tóthot Zuglóba, 15 milliós megbízást kap ott.
  • Tóth Tigris nevű cégében, illetve már a nejéében 111 millió kinnlevőség jelenik meg. A tulajdoni lap szélén ott áll 111 millió jelzálogként a harmadik alapító cégére, ez 2016-ban átkerül Tóth, illetve a neje cégére, vételi joggal.
  • Az alapítványnak azóta nincs bevétele, kiadása, nem működik, ám 500 milliót érő ingatlana van, ami egyetlen levéllel Tóthékhoz kerülhet. Miközben nem kell szerepeltetni vagyonnyilatkozatban, cégnyilvántartásban, ami legalább vagyoneltitkolás.

Hadházy szerint ez egy kliensrendszerre, egy hálózat fenntartására is utal

Ám mindezek elmondása előtt Tóth felé fordul:
– Hadd kérdezzem meg, hogy önnek van-e érdekeltsége Dél-Pesten a Gyár utcában egy telekben, egy gyártelepben?
– Hát ha utánanézett, akkor tudja, hogy nincs.
– Tud-e ön egy alapítványról, amelyet úgy hívnak, hogy Első Lépés Inkubátorház?
– Nekem ahhoz nincsen semmi közöm.
– Ön tehát még nem hallott az Első Lépés Inkubátorházról?
– Én azt gondoltam, Zuglóról ülünk le beszélgetni és nem alaptalan vádakat fogunk sorolgatni.
Alaptalan egy vád, ami még el se hangzott? Nem is hagyja, másról kezd el hosszan beszélni, ám Hadházy visszatér rá, mire Tóth:
– Láthatóan képviselő úr itt megpróbál hetet-havat összehordani, hogy elterelje a beszélgetést Zuglóról, én nem gondolnám, hogy az én cégeim ügyeinek bármi köze van Zuglóhoz, ez egy másik beszélgetés témája, nagyon szívesen állok rendelkezésére.

Bolgárnál ismét szót váltanak, Ákos bejövő hangját alig érteni, aki nem hallotta az elsőt, fogalma sincs, miről beszél

Újra próbálja elmondani, Csaba nem hagyja:

 Idecitált egy olyan történetet, amelynek semmi köze Zuglóhoz, önkormányzatokhoz, se állami cégekhez, semmihez, ez teljesen egy magánvállalkozás története, amit próbált valamilyen módon velem összefüggésbe hozni, és ezt azért csinálta, hogy elterelje a fontos kérdésekről a figyelmet… A hazudozás nagymestere, a fideszes múltjából hozta, a vérében van.

Hadházy sztorija igaz? Ha nem, Tóth mondja ki!

Vagy azt, hogy ezt bárki megteheti. De hogy kerül e három úr utána zuglói pozíciókba? A lehetséges válaszok.

  • 1. Korábban kerültek.
  • 2. Nem kerültek.
  • 3. Véletlenül.

Ha egyik se, akkor nehéz azt állítani, e történetnek semmi köze Zuglóhoz.

Azt pláne, hogy Hadházy fontos kérdésekről tereli el a figyelmet, hiszen Tóth mondta, hogy eddig csupán üres vádaskodásokkal jött, ezzel szinte belekényszerítette a bizonyításra. Ha nem igaz, cáfolja. Karácsony meg Jakab is dönthet másként, hiszen ez új fejlemény.

  • Igaz?
  • Nem igaz?
  • Igaz, de nem korrupció?
  • Nem az, de erkölcsileg aggályos?

Még szerencse, hogy a polgármesterét csak összevágva akarta elásni

Nézem a lapokat, a hvg.hu címe:

“Tóth Csaba maximálisan kiaknázta a hazai pálya előnyét”, benne: “Hadházy súlyosan hibázott, mert a cég nem Tóthé, hanem a feleségéé.”

Itt dobtam el magamat, hiszen ez a legnívósabb gazdasági lap, akkor Orbán is vagyontalan, semmi köze a szomszédhoz, ám mire rögzíteni akarom, már nem találom, mert frissítették, e nélkül, tán elkallódott közben.
Nézem a Telexet:

“Hadházy és Tóth kölcsönös vádaskodással, kioktatással szórakoztatta a Zugló TV nézőit.”

Mert ezzel azonos, hogy Hadházynak olyan is gyűjtött aláírásokat, aki már ült? Én két olyannal fociztam, akik előtte és utána ültek, de még nem vettem sehol más nevére egy hatalmas gyártelepet. Röviden: kérték, legyen konkrétum, ez igencsak annak tűnik, akkor most mi van?

Igaz vagy hamis? Pókerben, ultiban lehet passzolni, politikában is? Huss, nincs gyártelep? S a négy Zuglóért dolgozónak semmi köze Zuglóhoz? S te, Zugló, hogy gondolod?

Forrás

Kapcsolódó

 

Farkasházy Tivadar: igaz vagy hamis? Pókerben, ultiban lehet passzolni, politikában is?

Egy hozzászólás itt: “Farkasházy Tivadar: igaz vagy hamis? Pókerben, ultiban lehet passzolni, politikában is?

  • 2021.09.22 - 10:03
    Közvetlen hivatkozás

    Koszi , Teddy. Eddig sem hittem, hogy Hadhazy a levegobe beszel, most is azt hiszem, hogy teljesen valos, amit talalt. De sajnos mindenki le akarja valahogy pattintani Hadhazyt, mert tul becsuletes, es kimeletlenul tarja fel a korupcios ugyeket, legyen szo kormanyparti vagy ellenzeki kepviselorol. Koszi a cikket.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük