Ez a nap
Feljelentik Orbánt, Matolcsyt és Selmeczit
A kormányfő, a jegybankelnök és a nyugdíjvédelmi biztos személyesen lehet felelős 3000 milliárd forint magánnyugdíj-pénztári vagyon eltűnéséért.
Az MSZP feljelentést tesz Orbán Viktor, Matolcsy György, Selmeczi Gabriella és a „bűnszervezet” más tagjai ellen közfeladati helyzettel visszaélés, hivatali visszaélés, csalás és hűtlen kezelés miatt – közölte Korózs Lajos. Az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke szerint ugyanis aláírásuk bizonyítja, ők személyesen a felelősek azért az indítványért, amely alapján az Országgyűlés kinyilvánította, hogy „garantálni kell az egyéni számlavezetés intézményét az állami nyugdíjrendszerbe átlépő, korábbi kötelező magánnyugdíj-pénztári tagoknak”.
A Fidesz kötelezettséget vállalt arra, hogy az állami visszalépés után mindenkinek egyéni számlája lesz. Azóta eltelt nyolc év, a 3000 milliárdos magánnyugdíjvagyont gyorsan eltüntették, de az egyéni számlavezetés még mindig nem létezik – közölte a 168 Órával Korózs. A nyugdíjügyi szakpolitikus szerint Orbánék hazudtak a magánynyugdíj-pénztári tagoknak, és amennyiben bizonyítani kívánják elfogulatlanságukat és pártatlanságukat, úgy a hatóságoknak ki kell vizsgálniuk a Fidesz csalását és hivatali visszaélését.
A Fidesznek pedig meg kell magyaráznia, hogy miért nem vezették be az egyéni nyugdíjszámlákat – tette hozzá.
A múlt héten egyébként Matolcsy György azt találta mondani, hogy az állam nem tartozik a magánnyugdíjpénztárakból kilépett embereknek semmivel.
(Forrás: 168 Óra)
Szerző
Friss
- ATM-et minden településre! – Papír van a kormányszándékról, de mennyi az annyi és ki fizeti?
- Az igazi Hungarikum – avagy a fideszes gazdaságpolitika lényege
- Nyomoz a rendőrség Orbán Viktor veje, Tiborcz István óriásbiznisze ügyében – Hűtlen kezelés a gyanú
- Juszt a mikrofon egyik oldalán, de ki a másikon…? – A 11. hét kérdései az ország miniszterelnökéhez….
- Történelmi pillanat: 1961 után 64 év évvel Csehország végleg leválik a Barátság kőolaj-vezetékről
- Vidéki prókátor: a letartóztatásról egyelőre még nem Orbán, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek
- Magyar György: a Fidesz új ellenség után néz és közben rendületlenül lábbal tiporja a jogot
- Személyautó ütközött vonattal
- Gábor György: egy, csak egy poloska van talpon a vidéken, vagy mégsem….?
- ‘Az EU-ban ilyen böszmeség nemzeti banknál nem történt még’ – Célkeresztben Matolcsy György és a Magyar Nemzeti Bank alapítványai