George Clooney-nak a “düh és gyűlölet” szavakról Orbán Viktor jutott eszébe – De ki az a Clooney?

Van az ismertségnek az a foka, ami ugyan meghozza az áhított 15 perc hírnevet, de tuti, hogy nem éri meg. Ez esetben is egy ilyennek lehetünk tanúi. Nem tudom elképzelni, hogy miként magyarázza majd a kormánysajtó, hogy ez miért jó, feltehetően bőszen kutakodnak a világhírű színész gyerekkorában, hogy hátha eldobott egy csokipapírt valahol és egy gyermekbűnöző ugye milyen jogon szól be a népéért munkában megőszült ex fiatalnak és demokratának!

A hollywoodi színész egy interjúban a világon uralkodó gyűlöletről beszélt és erről Orbán Viktor, meg a brazil elnök jutott az eszébe

A hollywoodi színészek általában szeretnek a világpolitikában uralkodó állapotokról sarkos kijelentéseket tenni. Nem történt ez másként George Clooney-val sem, bár azt érdemes hozzátenni, hogy a színész felesége Amal Clooney (leánykori nevén Amal Alamuddin) emberi jogokra szakosodott híres jogász, tehát családi vacsorákon azért nagyobb mélységekben is felmerülhetnek ezek a témák. Clooney az új filmjéről, a december végén a Netflix kínálatába kerülő Midnight Sky című filmről kezdett beszélni az interjú 30. percénél.

“Nézd meg Bolsonarot Brazíliában, vagy Orbánt Magyarországon”

– mondta a színész az interjúban. Hozzátette, ha most így áll a világunk, akkor könnyen elképzelhető, hogy amit a film bemutat, akár meg is történhet a való életben is – írja a 444.

A gondolatmenet lényege az volt,

hogy a 2049-ben játszódó film által festett állapotoknak megágyazhat az a környezet, ami most uralkodik a világban. A film még a koronavírus-járvány előtt készült, de

Clooney szerint akkor is volt elég vacak dolog, amivel a világnak foglalkoznia kellett, például a mindent elárasztó düh és gyűlölet. És itt két példát hoz fel (a gyűlöletre?) a politikusok közül: Jair Bolsonaro brazil és Orbán Viktor magyar miniszterelnököt.

A filmben Clooney egy tudóst játszik, aki az Északi-sarkon egy kutatóállomáson dolgozik és valami szörnyűségre kell figyelmeztetnie egy csapat űrhajóst.

A Clooney család nem rajong túlságosan Orbán Viktorért. A színész felesége, Amal Clooney 2018-ban Magyarországot Észak-Koreával állította párhuzamba, amikor arról beszélt, hogy Donald Trump populizmusa világszerte érezteti a „dermesztő” hatását.

<<< Friss hírek! >>>

Péterfy Gergely közösségi oldalán….

“Hosszú évtizedeknek kell majd eltelniük a NER bukása után, mire az ország le tudja mosni magáról a szégyent, hosszú évtizedekbe telik majd, amíg, ha bemutatkozol külföldön, és elmondod, hogy magyar vagy, ne hűlne le hirtelen a levegő és ne fagyna le az ajkakról a mosoly.

Most ez épp George Clooney minapi nyilatkozata miatt jut eszembe

(aki nem olvasta, annak röviden: a színész legutóbbi filmje kapcsán emlegette Bolsonaroval egy mondatban a diktátorok között a mi kis gulyás-Napóleonunkat /remélem, Kovács Zoltán nem is késlekedik egy lendületes retorikájú nyílt levéllel, amelyben lesorosbérencezi Clooney-t/). A “mit rákentek a századok”-érzés, a történelmi szégyen a mi gyerekeink generációinak is kínos tapasztalata lesz – ha csak… Ugye az a “ha csak”.

Mert a történet végződhet máshogy is

Nem biztos, hogy még harminc év múlva is azon kell szégyenkezni, hogyan választotta meg az ország háromharmaddal a kilencven éves vezért. Végződhet a történet nagyon máshogyan is, lehet benne NDK, olasz, román csavar és “boldog happy end” (ez irónia). És akkor a történetben – amit majd a jövőben mesélnek honfitársaink -mindenkinek lesz egy partizán rokona, és “der Opa war kein Nazi”. De az már mindegy is, az ember esendő. Szóval egyáltalán nem biztos, hogy ha húsz év múlva elmondod egy társaságban, hogy magyar vagy, lehűl a levegő, lehet, hogy épp ellenkezőleg: koccintásra emelkednek a pezsgőspoharak. “És az mekkora volt, amikor…” “És te hol voltál aznap, amikor…?”. De ezen a befejezésen még dolgozni kell.

Kellene már egy szégyen nélküli Magyarország.”

Deutsch Tamás fideszes EU-képvidelő sajátos megjegyzése

“Soha nem tudtam megérteni a gyarmati mentalitást, ami folyton külföldi beavatkozástól/elismeréstől/fizetőeszköztől reméli a haza fényre derülését.” (Schiffer András) Szóval Drágáim,

sajnálatra méltó társadalomlélektani nyomoroncság, hogy az jelent politikai boldogságot nektek, ha egy amerikai csepűrágó marhaságokat beszél a hazátokról (miközben Ross doktor még a Google Earth segítségével sem tudja a térképen megtalálni Magyarországot).

Mindenfajta tisztelet nélkül a 444.hu dzsihádistáinak és szeretettel a propaganda kiadvány kommentelőinek. Ennyi.”

Forrás

pakolást

Egy hozzászólás itt: “George Clooney-nak a “düh és gyűlölet” szavakról Orbán Viktor jutott eszébe – De ki az a Clooney?

  • Avatar
    2020.11.22 - 08:14
    Közvetlen hivatkozás

    Erre aztán büszke lehet Orbán. Bár a negatív hír is hír. Azt mondják, mindenki jó valamire:-ha másra nem, hát elrettentő példának. (mint Orbán)

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük