Connect with us

Kerítésen innen

Hadházy: a Fidesz szekszárdi „kampányfőnöke” szombaton kampányzáró bulit tartott….

szekszard
Megosztás

Több településsel együtt Szekszárd 2. és 8. választókerület lakóinak is megismételt önkormányzati választáson kell ikszelniük.

A kiváltó ok: ebédet vittek a szavazóköri delegáltaknak…

A kormánypártok két olyan választókörzetben, ahol kevés szavazattal nyert az ellenzék, panaszt nyújtottak be. Bomba Gábor a kifogások lényegét úgy foglalta össze a 444-nek, hogy a szavazóköri delegáltak étkezéséből adódtak a bonyodalmak. Merthogy jelöltek is vittek ételt az ellenzéki delegáltaknak, és hiába olyankor, amikor a helyiségben nem volt szavazó, a jelölt így is a gondoskodó ember látszatát kelthette magáról, amivel befolyásolta a szavazást. Bomba szerint minden szavazókörben megoldották valahogy, hogy a delegáltak ételhez jussanak, de ez a Fideszt csak ebben a két kényes körzetben zavarta. Bomba szerint az is érdekes, hogy a polgármester-választás eredményét a panaszok szerint nem érintette.

Mindenesetre vasárnap előrehozott választás lesz két körzetben. A 444-nek Bomba Gábor azt mondta, hogy

a Mi Hazánk képviselő-jelöltjei az utolsó pillanatban visszaléptek a Fidesz javára.

Ennek nem kis tétje van, hiszen ezen a két képviselői helyen múlhat a testületi többség, a két mihazánkos pedig majdnem 5 százalékot kapott október 13-án két olyan körzetben, ahol az ellenzék egyaránt kevesebb mint 2 százalékkal nyert – írta a 444.hu.

A Mi Hazánk Mozgalom elnöksége gyorsan befutó válaszában kijelentette, hogy

„Czank István és Sütő Péter jelöltek a Mi Hazánk Mozgalom elnökségének határozott kérése ellenére, saját, személyes döntésekre hivatkozva, nem mérettetik meg magukat a megismételt választáson, ugyanakkor semmilyen párt vagy szövetség javára nem léptek vissza. A két korábbi képviselőjelölt nem tagja a pártunknak, ezért etikai eljárást nem tudunk indítani ellenük. A Mi Hazánk Mozgalom egyetlen, a holnapi szekszárdi megismételt választáson újra induló jelöltet, pártot, szövetséget sem támogat.”

Előre ittak a medve bőrére….

Hadházy Ákos közösségi oldalán az alábbiakról írt:

A Fidesz „kampányfőnöke” tegnap kampányzáró bulit tartott (a testes úriember valójában építési vállalkozó, de a szekszárdiak jól tudják, milyen feladatokat lát el).

Így mulat egy magyar úr…..

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük