Blogbazár
Karácsony Gergely: a veszélyhelyzet nem lehet ürügy a választói akarat leradírozására!
Ha már nem segítenek, legalább ne akadályozzák a járvány elleni védekezést – nem az enyém a mondat, de mindennél jobban illik most ide, amikor a kormány lényegében el akarja vonni a demokratikusan választott polgármesterek jogköreit- írja Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán.
A parlament elé terjesztett kormányjavaslat arról szól,
hogy a közvetlen választói legitimációval rendelkező polgármesterek helyett a zömében rendőrökből, katonákból, olykor pártkatonákból álló védelmi bizottságok hozhatnak döntéseket. folytatódik a keserű hangvételű poszt. Sok baj van ezzel a javaslattal, de leginkább az, hogy emberek egészsége és élete múlhat rajta. Márpedig nincs az a hatalmi akarat, ami többet érne az emberéletnél.
A veszélyhelyzetben törvény írja elő,
hogy a közgyűlés, illetve a képviselőtestületek jogköreit a polgármesterek gyakorolják. Ezzel a helyzettel eddig csak fideszes polgármesterek éltek vissza.
„Békeidőben”
a főváros és a kerületek egy hónapban körülbelül 2-3 ezer határozatot hoznak. Ezek most, járványhelyzet idején olyan azonnali, gyors döntési helyzetekkel egészülnek ki, amelyek a kerületi egészségügyi ellátásra, idősgondozásra, szociális válsághelyzetek kezelésére, vagy akár a hajléktalan-ellátásra vonatkoznak. Most nem napok, hanem órák, néha percek alatt kell reagálni.
Ezt a felelősséget a választók októberben a polgármesterekre bízták.
A veszélyhelyzet nem lehet ürügy a választói akarat leradírozására. El nem tudom képzelni, hogyan lenne képes felelősen mérlegelni például egy kerületi szociális helyzet kezelését a szakmájában mégoly képzett katonatiszt, rendőrtiszt, vagy tűzoltó.
Nonszensz
A kormány ebben a munkában feladatokat szabott ugyan, de pénzügyi támogatást eddig semmilyen formában nem adott. Pedig a megnövekedett és hatalmas felelősséget jelentő feladataikat egyre csökkenő bevételekből kell ellátnunk.
Ez most nem egy katonai, hanem egészségügyi, szociális és gazdasági válság,
amelynek kezelésében a választói legitimációval, egyben helyismerettel rendelkező önkormányzatok és polgármesterek kiemelt szerepet kell kapjanak.
Mi pont azt akarjuk, amit éjjel-nappal minden csatornán a polgároktól kérünk: együttműködést.
Ha a mindennél fontosabból, a ránk bízott településeken élők egészségének és életének védelméből indulunk ki, nem lehet más út, csakis ennek a kormányjavaslatnak a visszavonása.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
Gerencsér Gábor
2020.04.01 13:28 at 13:28
Mi ez, ha nem diktaTurhára való törekvés és még egy kérdés, szeretnétek a Soros által Budapestnek adományozott pénzt is magatokévá tenni, mert nektek a LOPÁS a az orgazmus?