Politikusainkat és néha még a hozzátartozóikat az ág is húzza. Nem számít a védettségük, a kilétükről mit sem sejtő, vagy azzal egyáltalán nem törődő tolvajok tesznek...
Kálmán Olga nagyon a bögyében lehet kéretlen követőjének, aki napok óta bombázza a politikust minősíthetetlen stílusban megfogalmazott bejegyzéseivel. Hiába, no: az elvetett gyűlöletmag termő talajra hullott...
Az odáig megszokott, hogy a NER Agrárminisztériuma nem feltételezi, hogy az átlagember emlékezete nem években mérhető, de, hogy a magyar vállalkozókat is ennyire egyszerűagyúnak tekintsék és...
Orbán Viktor miniszterelnök és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden a modellváltó egyetemeket fenntartó 21 alapítvány kuratóriumi elnökeivel tárgyalt az ITM épületében.
Vasárnap éjjel betörtek Kásler Miklós sárvári házába, ahova vélhetően az ablakon keresztül jutott be a betörő – írja a 112press.hu. A portál szerint az emberi erőforrások...
Szijjártó Péter, a magyar külügyek regnáló őre elkövette azt a hibát, hogy olyanról beszélt, amihez egyik szövegírója sem konyított. Mert lássuk be, ritka az a polihisztor,...
Kálmán Olgát privát üzenetben többször is halálosan megfenyegették, amiért kifejtette markáns véleményét a magyar kormányról. A politikusnő azonban nem hagyta annyiban a dolgot: egy, az oldalára...
Tízmilliárdokat mozgat meg a kormány, a negyede a titkosszolgálatra megy. Mintegy 20 milliárd forintot csoportosítottak át a kormány az idei költségvetésben. Ennek egynegyede a Katonai Nemzetbiztonsági...
Minden társadalomban vannak gazdagok és szegények, ez természetes, de az már a regnáló kormány dolga, hogy ne erősítsen rá a megélhetésolló nyitására, hanem igyekezzen csökkenteni a...