Connect with us

Blogbazár

Klímahelyzet: hogy nem szakad rátok a plafon?!

Kistelepülések csesznek el 20-20 millió forintot senkinek és semmire nem kellő “klímastratégiára" és "szemléletformáló honlapra" - ennek járt utána Hadházy Ákos
Megosztás

Azt Orbán elszólása óta („ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek”) tudjuk, hogy a Fidesznél nem felvételi követelmény az igazmondás. De az még mindig meglepő, ahogy tényleg pofátlanul készek belehazudni a nyilvánosságba.

Deutsch Tamás kolléga például

Karácsony Gergely főpolgármestert marta legutóbb sajátos stílusában a közösségi médiában, mondván tüntikézés helyett végre tehetne is valamit a klímavédelemért. Sőt, a Fidesz EP-képviselői legutóbb mellkasdöngető közleményben adták közre: megszavazták az Európai Parlament eheti strasbourgi ülésén a klímavédelmi vészhelyzetről szóló határozatot, mert „a lényeg a cselekvés.”

Hogy nem szakadt rátok a plafon, Tamás?!

Az valóban dicséretes, hogy végre komolyan veszitek a klímaügyet és nem az általatok közpénzelt kanálismédia retorikáját követitek, amely még mindig klímahisztiről cikkezik és retardáltnak mutatja be a cselekvés élharcosait. Az azonban több mint becstelenség, hogy cselekvésről beszéltek, miközben Ti is tudjátok: amikor csak választási lehetőségetek adódik, ellenkezőleg tesztek.

Alig néhány hónapja volt,

hogy a Fidesz EP-képviselői – nyilván a multicégek lecsorgó pénzügyi érdekei miatt – leszavazták a közlekedésből, mezőgazdaságból és energiaszektorból származó légszennyezés megfékezéséről szóló EP-állásfoglalást, vagyis annak ellenére nem támogatták a légszennyezettség súlyosbodó problémájának megoldását, hogy Magyarországon évente legalább tízezer ember hal meg olyan betegségekben, amelyek közvetlenül összefüggésbe hozhatók a szennyezett levegővel.

Az sem volt olyan régen,

hogy a júniusi EU-csúcson az Orbán-kormány volt az egyetlen, amely megvétózta a 2050-es klímasemlegességgel kapcsolatos uniós alkut. A kormány azzal érvelt, hogy csak akkor tudja támogatni a környezetvédelmi célokat, ha látja mennyi uniós forrás lesz az ipar modernizálására.

Értsd jól:

a Fidesz akkor veszi komolyan a klímahelyzetet, ha megfizetik. Azt sem felejtjük, hogy Kövér László közjogi „méltóság” szerint mindenki agymosás áldozata, aki szerint a klímaváltozás a legfontosabb ügy jelenleg a világban. Az sem volt régen, hogy a Fidesz bojkottálta az Országgyűlés rendkívüli ülését, amely Magyarország klímaügyi vállalásairól szólt volna, de a Fidesz volt az is, amely napirendre sem engedte venni a szakbizottságban a klíma-vészhelyzetről szóló ellenzéki határozati javaslatot. Ennyit a Ti „cselekvésetekről”.

Kedves fideszes kollégák, tisztelt országvezetők!

Ez nem játék, a fene egye meg!

Itt nem lehet a végletekig kamuzni és csak elbábozni, hogy csináltok valamit! Vagy globális választ adunk és közösen lépünk, vagy mind elbukunk. A klímakatasztrófa nem állítható meg az

„erős nemzetállamok erős szuverenitásával”,

a tomboló viharok és a hőség nem állítható meg néhány plakáttal vagy drótkerítéssel. Hiába spájzoltatok be kastélyt, bányát, fél-Balatont, focicsapatot, stadiont és azeri bankszámlát, ha eljön a végítélet órája, ezek mit sem fognak érni. Ideje, hogy komolyan vegyétek a generációnk legkomolyabb feladatát és kihívását. Legalább ezt.

Forrás

A fenti véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi a Városi Kurír álláspontját, de itt a helye, mert sokakat érdeklő problémát vet fel. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, (info@varosikurir.hu) csak bátran!

Olvasnál még Ujhelyi Istvántól a Városi Kuríron? Ide kattints!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük