Kerítésen túl
A hantagép, akit Áder Jánosnak hívnak – magyar hazugság-cunami az ENSZ-klímacsúcson
Magyarország Virtuális erőmű programját ajánlotta az ENSZ-klímacsúcs résztvevőinek figyelmébe hétfői New York-i felszólalásában Áder János, akinek alighanem elfelejtettek szólni, hogy nem itthon mondja újévi beszédét, tehát maradjon a valóság talaján.
Szeme sem rebbent
Annak az országnak – Magyarországnak – az elnöke, amelyik néhány hónapja hazug indoklással blokkolta az Európai Unió karbonsemlegességről szóló megállapodását és aki itthon néhány napja minderről hazug számokat közölt, most, mint a környezetvédelem bajnoka igyekezett megmutatkozni New-Yorkban.
A köztársasági elnök a plénum előtt elmondta, hogy a 10 éve indult program lényege és filozófiája szerint az a legolcsóbb energia, amelyet meg sem termelünk.
„A program keretében eddig több energiát takarítottunk meg, mint ami a magyarországi atomerőmű teljesítményének egy negyede”
Önnek sok, de egy ország költségvetésében megalázóan kevés
A klímacsúcson a magyar államfő bejelentette, hogy a következő három esztendőben közel 6 millió dollárt fordítunk a nemzetközi klímafinanszírozásra, aminek egy részével a Zöld Klímaalapot támogatjuk a globális felmelegedés elleni küzdelemben, abban a harcban, aminek vitájára a parlamentbe a kormánypártok képviselői el sem mentek.
Áder János, a Fidesz köztársasági elnöke leszögezte, hogy a klímára nem nyilatkozatok, kommunikációs versenyek hatnak, hanem csakis a végrehajtott programok.
Nem nyelvbotlás, „komolyból” mondta
Magyarország a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz, hogy a közös párizsi célunk teljesüljön
– mondta és hozzáfűzte, hogy ha mindenki hasonlóan cselekszik, akkor van remény. Beszéde közben az elnök alighanem igyekezett elhessegetni magától azt a kínos gondolatot, hogy olyan ország nevében beszél, amelyben néhány éve az akkor nagyon befolyásos L. Simon László, az aktuálisan mindenhez értő csodafiú, a Paksi bővítésről szóló parlamenti vitában még így fogalmazott:
„…azért nem lehet nap- és szélerőművekre alapozni, mert áramra éjszaka is szükség van, valamint akkor is, amikor nem fúj a szél.”
Az egy napos rendkívüli klímakonferencia után a következő napokban Áder János több hivatalos találkozót bonyolít le New Yorkban. Szerdán kétoldalú megbeszélést folytat Antonio Guterres főtitkárral is, valamint felszólal a Fenntartható Fejlődési Célokról szóló csúcstalálkozón, és jeles tudósokkal találkozik a CUNY Hunter College-ban.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- 22 igen, 9 nem – júniustól drágulnak a BKK-jegyek
- Tombol a hepatitis A-járvány Magyarországon: a betegségről ezt mindenkinek tudnia kell!
- Megérte? – Ó! Hát ki tudja ezt? – Egy tüntetés margójára
- Kukurikú! – Itt Orbán Viktor beszél….. – A Karmelita kakasa délután ébred?
- Mészáros Lőrinc ‘legszomorúbb’ azért, mert azt feltételezik az emberek, hogy Ő nem jó ember
- Pottyondy Edina dobogós a Forbes legbefolyásosabb magyar nők listáján
- Ágoston László: ‘a dicsőséges fülkeforradalmár státusz már régen a múlté’
- Hajnal Miklós: Magyar Péternek szabad a pálya
- Az emberség kellékei – Alföldi Róbert jelmeze és Kováts Adél széke is kalapács alá kerül – Licitáljon, hogy segítsen…
- Magyar György: a NER ámokfutásánál a pártállam gyülekezési törvénye is tisztességesebb volt
HAJDU ILONA
2019.09.24 08:11 at 08:11
MICSODA SENKIHÁZI. SEMMIT NEM TESZ AZ ORSZÁG A KLÍMAVÉDELEMÉRT. A SZEGÉNYEK SZEMÉTTEL FŰTENEK,MERT NEM KAPNAK OLCSÓ FÁT. A SZELEKTÍV GYŰJTÉSSEL BAJ VAN,MIÓTA ÁLLAMI KÉZBE KERÜLT A SZEMÉTSZÁLLÍTÁS. PAKS 2 MÉG SEHOL.DE A KÖLCSÖN PÉNZT MÁR HASZNÁLJA A KORMÁNY. A SZENNYISZAPOT BEHOZZÁK JÓ PÉNZÉRT,DE A HASZNOSÍTÁSA ESZÜKBE SEM JUT.