Ez a nap
Kormányinfó élőben! – Minden, amit a kormány döntéseiről tudni lehet….

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert a csütörtöki kormányinfón többek között Karácsony Gergely által belengetett új adónemről, Varga Mihály és a főpolgármester esetleges közös egyeztetéséről, Áder János utódjáról valamint az SZFE-ügyről.

Gulyás Gergely ismertette
a tegnapi kormányülésen hozott döntéseket a járványüggyel összefüggésben. A miniszter közölte, hogy az elhunytak száma szolgál a legjobb összehasonlítási alapként, Közép-Európa pedig ebben jobban teljesít, mint a nyugat. Itthon 1 millió főre 90 elhunyt esik, ami a térség átlagának megfelel. Ettől függetlenül ahhoz, hogy az adatok ne romoljanak a második hullám során, a kormány által hozott szabályokat be kell tartani- hangsúlyozta a miniszter.
Folytatódik az ápolói béremelés:
november elsejével 20 százalékkal nő a bérük, 2022-ben pedig újabb 30 százalékkal
– jelentette ki Gulyás.
A miniszter örül annak, hogy a Magyar Orvosi Kamarával sikerült megegyezni az orvosi béremelést illetően, valamint annak is, hogy az Országgyűlés a törvényt az ellenzéki pártok a kormánnyal együtt, konszenzusos módon fogadták el.

A hálapénz kivezetése és az orvosi béremelés a miniszter szerint alkalmas az orvosi elvándorlás megfékezésére, valamint akár külföldről haza is térhetnek. 2021 január elsejétől az orvosi bértábla szerint 125 százalékos emelésre kerül sor, bár nehéz konkrét számokat mondani
– jegyezte meg Gulyás.
https://youtu.be/dDDmJ_uoNKo
A legmagasabb orvosi bér 2 millió 8 ezer forint felett lesz
– szögezte le a miniszter. Szerinte néhány kisebb vitás kérdés felmerült, de ezeket lehet később rendeletben szabályozni, erre van a kormánynak felhatalmazása. Világos szabályokat és korlátokat fognak elfogadni a MOK támogatásával, a kormány részéről erre továbbra is nyitottság van.
Háziorvosok bérét is rendezni fogják
(erről korábban itt írtunk). A kerettörvény 18 területen ad felhatalmazást a kormánynak.
Ma 36 darab kijelölt járványkórház van, az átvezénylés jelenleg kevesek számára – Gulyás szerint az 1 százalékot sem éri el- jelent problémát. A mindennapokban a kórházak működtethetőek az átvezénylés nélkül.
Való igaz, hogy az új törvény lehetőséget ad arra, hogy a munkáltató korlátozza a magánpraxist. Gulyás ennek kapcsán megjegyezte, hogy nem kívánják tiltani a magánpraxist, de azt meg akarják tiltani, hogy valaki 3 helyen rendeljen 8 órás munkaviszony mellett. A magánpraxis vitelének részleteit kormányrendeletben fogják szabályozni.
A kormány számára kiemelten fontos a vállalkozások támogatása
A KSH adatai szerint több, mint 4,5 millióan dolgoznak
– Gulyás elmondta, hogy a kormány szerint ez a járványügyi védekezés legnagyobb sikere.
Gulyás közölte, hogy további családvédelmi intézkedésekről a jövőhéten fognak dönteni. Valamint egyszerűsíteni fogják az építési szabályozást. Jövőhéten fogja a kormány benyújtani a hitel moratórium meghosszabbítását.
A miniszter ismertette a nemzeti konzultáció részletes eredményét,
amelyben nyitott kérdés volt, hogy a védekezési eszközök közül mit támogatnak az emberek:
89 százalék a maszkviselést támogatja, 78 százalék a rendezvények korlátozását, 61 százalék pedig a kijárási korlátozást és az iskolák bezárását támogatta.
Szerző
Friss
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt