Connect with us

Kerítésen innen

Magyar bírók és politikusok megölésére hergelte egy radikális csoport vezetője a tagokat, akik nem ellenkeztek….

Megosztás

Élet elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vették a magukat „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség: „… hadiállapot van (…) az én ítéletem halál…” – adta az iránymutatást követőinek a magát „bírónak” nevező.

Shein, az igazi: bármely bolt Magyarországon, amely azt állítja, hogy Shein üzlet, nincs kapcsolatban a cégünkkel
Megosztás

Élet elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vették a magukat „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség: „… hadiállapot van (…) az én ítéletem halál…” – adta az iránymutatást követőinek a magát „bírónak” nevező.

A gyűlöletpolitika vívmánya, 2021. Magyarország!

Keresztes Imre főügyész közleménye szerint

az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, amely hétfőn több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót

– olvasható az ügyészség honlapján megjelent közleményben. A nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövetők elfogása érdekében több helyszínen összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre, amelyek során motozásokat, kutatásokat és lefoglalásokat foganatosított, továbbá több személyt érintően intézkedett a gyanúsítottként történő felelősségre vonásra.

A megalapozott gyanú szerint

2021. szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során – amelyről egy felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára is – a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, „hogy ha ölnek, öljenek szépen”.

„…ítéletem: halál!…”

A radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, hogy

„hadiállapot van”,

és az igazságszolgáltatás tagjaira – így különösen az un. devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra –

„ az én ítéletem halál”.

„Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága”

Ezt követően a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága” nevében egy másik vezető szólalt fel, aki

halálos ítéleteket hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, továbbá közéleti szereplőkre.

A magát bírónak nevező férfi – akit korábban Molotov koktéllal elkövetett rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek – felszólította

„a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására”,

azzal, hogy

mivel az jogszerű, nem valósít meg bűncselekményt.

A csoportosulás másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy

ne szervezetten, hanem egyesével öljenek.

Az emberölések végrehajtására többen jelentkeztek….

A jelenleg is folyamatban lévő bűnügyi akció végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség egyenruhás állománya és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr- főkapitányság közreműködött. Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is.

A videó az elfogásról készült:

Kapcsolódó

 

Élet elleni bűncselekmény miatt őrizetbe vették a magukat „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség: „... hadiállapot van (...) az én ítéletem halál...” - adta az iránymutatást követőinek a magát "bírónak" nevező.

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Pingback: Orbánt, Müllert, Dobrevet is "halállistájára" tette egy radikális csoport, mégsem ez az igazán vérfagyasztó, hanem az emberek reakciója! - Városi Kurír

  2. Pingback: Magyar ISIS katonát fogott a TEK - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük