Kerítésen innen
Még mindig KATA-sok, figyelem! Újabb változás!
Miután a kormány július 10-én derült égből villámcsapásként benyújtotta, majd egy nap alatt a kétharmados többséggel meg is szavaztatta a kisadózó vállalkozók tételes adójának -KATA- új szabályait, mintegy 450 ezer vállalkozó számára vált nyilvánvalóvá, hogy újra kell gondolnia teljes működését.

Miután a kormány július 10-én derült égből villámcsapásként benyújtotta, majd egy nap alatt a kétharmados többséggel meg is szavaztatta a kisadózó vállalkozók tételes adójának -KATA- új szabályait, mintegy 450 ezer vállalkozó számára vált nyilvánvalóvá, hogy újra kell gondolnia teljes működését.

KATA-változás, amiről a rezsinövelés elvette a figyelmet….
Miután Orbán Viktor egy rádióinterjúban arról beszélt, hogy az nem működik, hogy 450 ezer KATA-s nem fizet elég nyugdíjjárulékot, már nagyjából lehetett sejteni, hogy több tízezres tömegtüntetések ide, hídlezárások oda, nem lesz érdemi változás a könyvelők egyesülete szerint egyébként hibákat tartalmazó jogszabály szövegében. Az érintett közel félmillió emberről és családjukról lassanként elvonta a figyelmet a rezsicsökkentés csökkentése, a napról napra tapasztalt infláció és az iskolakezdés-mizéria, pedig a helyzet változatlan…..
Változás!
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a közelmúltban szervezett online konferenciát 1586 résztvevővel, amelyen a NAV szakértői mellett adótanácsadó és könyvelő szakértők járták körbe mi mindent kell számba venni, ha a vállalkozó folytatni szeretné a tevékenységét, és ehhez a számára legmegfelelőbb adózási formát szeretné megtalálni.
Az egyik legfontosabb új információ
amelyre a BKIK felhívja a figyelmet, hogy augusztus 18., azaz a konferencia óta megváltozott egy fontos határidő:
azon KATA-sok számára, akik jogosultak lennének továbbra is a KATA-ra, de mégis átalányadózásra térnek át, a bejelentés határidejét kitolták augusztus 31-ről október 31-re.
A kamara közleménye szerint a konferencián – melynek előadásai itt ingyenesen visszanézhetők – egyrészt a NAV-adminisztrációval kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, a biztosítottág és a folyamatban lévő céges ügyek kérdéseit, valamint a KATA-ban maradókra és az azt elhagyókra háruló feladatokat járta körbe dr. Kecsmárik Viktor a NAV osztályvezetőjének előadása. Papp Tibor adószakértő, Írisz Office Zrt. vezérigazgatója a KATA helyett szóba jöhető adónemek legfontosabb tudnivalói mellett többek között arról beszélt, hogy mire érdemes figyelni, ha főállású, mellékállású, vagy pedig nyugdíjas választaná az átalányadózást, illetve hogy a KIVA, vagy a társasági adózás választása esetén milyen pénzügyi és adminisztrációs tudnivalók mérlegelése nélkülözhetetlen a döntés előtt.
FRISS!
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországaMegosztás A politikában ritkán esik szó azokról, akik a főszereplők mellett, mégis árnyékban élik az életüket, lásd Lévai Anikó: a politikusok feleségeiről. Pedig a hatalom gyakran épp annyira családi ügy, mint közéleti. Van, aki első számú szövetségesként lép fel, mások tudatosan távol maradnak a rivaldafénytől — legalábbis a látszat szerint. Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége,… További információ: Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtökMegosztás A sorsát előre senki sem ismeri, a jóslatok közül sem valósul meg mindegyik, vagy legalábbis nem vesszük azonnal észre, nem értjük meg. Mindenképpen érdemes beleolvasni, hogy a több ezeréves tudás, a horoszkóp, mit ígér a mai napra, Amália névnapjára. Kos 03.21 – 04.20. – Horoszkóp-üzenet: nagyszerű Még mindig tart a jótékony hatás, amelyet uralkodó… További információ: Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programjaMegosztás „Szerintem mi ezt egy becsületes küzdelemben, nagy arányban meg fogjuk nyerni…” – mondta Orbán Viktor a 2026-os választásról a Patrióta Youtube-csatornának, addig Dr. Zamecsnik Péter büntetőjogász a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában arról beszélt, hogy nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja. Aki keres, talál… „Többfajta… További információ: Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatottMegosztás Megvan az ítélet: Moszkva áll a 298 ember életét követelő Ukrajna felett lelőtt MH17-es maláj repülőgép katasztrófa mögött – hiába tagadnak Történelmi döntést hozott az Emberi Jogok Európai Bírósága: kimondta, hogy Oroszország felelős a 2014-ben lelőtt maláj utasszállító tragédiájáért. Hollandia már korábban lépett Nemcsak a bíróságok mondták ki a felelősséget: a holland igazságszolgáltatás 2022-ben… További információ: Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstáltMegosztás Aki látta -nehéz volt elkerülni, hiszen a csapból is ez folyt- az Orbán-féle Harcosok Klubja beröffentésének nyitóeseményét, az láthatta, hogy az „előzenekar” és a „frontember” keményen kihajtotta magát: jártak-keltek, ordibáltak, lelkesítettek ezerrel, vagyis jogos, hogy némi enni és innivaló járt nekik a bulu előtt-alatt-után. A cehh bruttó ára 8.700.000.- forint volt, amiből jutott egy-egy… További információ: Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Lévai Anikó és a politikusfeleségek csendes hatalma – avagy a NER hátországa
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 10., csütörtök
- Dr. Zamecsnik: nem üres politikai jelszó, hanem valós jogi forgatókönyv lehet a Tisza Párt „út a börtönbe” programja
- Megvan végre a felelős az MH17-es maláj repülőgép katasztrófájért: a bíróság Oroszországra mutatott
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
ocqzvhocxr
2024.10.24 15:34 at 15:34
Muchas gracias. ?Como puedo iniciar sesion?