Connect with us

Kerítésen túl

Orbán a szovjetek kiebrudálásása után saját sikerének érzi, hogy „a Spitzenkandidatok, Weber úr és Timmermans úr elestek”

orban
Megosztás

Nem tanul, nem felejt és nem kételkedik! Melyik betegség leírásában is szerepel tünetként a felsoroltak mindegyike? Magyarország miniszterelnökét egyáltalán nem zavarja, hogy olyan kijelentéseket tesz Brüsszelben a sajtó képviselőinek, amiről kerítésen túl tudják, hogy finoman szólva: nem pontosan úgy van, kerítésen belülre jól csengenek.

A szavazati jog nélküli hős….

Manfred Weber és Frans Timmermans elbukott, ami jó hír Magyarországnak, mert a magyar emberek nem akarták őket

– jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken újságíróknak Brüsszelben.

A kormányfő a csütörtökön kezdődött EU-csúcsról beszélve kiemelte:

„jelentős lépéseket tettünk”.

Emlékeztetett: Magyarországon nagy támogatást kaptak, az 53 százalék

„példátlan, Európában ilyen szinte senkinek sincs”.

Ezért komoly vállalásokat is tett:

azt mondta, hogy ezzel a támogatottsággal meg tudja akadályozni, hogy olyan vezetői legyenek az Európai Uniónak, akik a bevándorlást pártfogolják – idézte fel. Hozzátette:

azt is vállalta, hogy nem lesz olyan vezetője az uniónak, aki „ne adná meg a tiszteletet Magyarországnak és a közép-európai országoknak”.

Hangsúlyozta:

„ezt a két vállalást a tegnapi napig” sikeresen teljesítette, mert „a Spitzenkandidatok, Weber úr és Timmermans úr elestek”, és a két követelmény közül egyiknek sem feleltek meg, „távozásuk jó hír Magyarország számára”.

Arra a kérdésre, hogy a visegrádi országoknak (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) van-e esélyük fontos uniós posztra, a miniszterelnök úgy válaszolt,

„igen, jó esélyünk van rá”. A V4-eknek minden uniós pozícióra több, két-három jelöltje is van, és jó esélyünk van arra, hogy az egyeztetéseken kellő súllyal tudjuk képviselni a visegrádi csoportot

Orbánnak van ötlete, de nem mondja….

Orbán Viktor kifejtette: a V4-eknek vannak javaslatai, „ezek konkrét nevek”, és ezek mind jók Magyarország és Közép-Európa számára.

„A nevek kimondásával azért kell ügyesen bánni”,

mert van, akinek növeli és van, akinek csökkenti az esélyeit a neve elhangzása – magyarázta. Hozzátette: az ütemezésnek, a diszkréciónak, a megfelelő időpontban való előretörésnek megvan a maga logikája.

Az biztos, hogy a hét közepén a V4-ek személyesen is találkoznak, hogy „az utolsó egyeztetéseket is elvégezzük”. Aztán vasárnap este a visegrádi csoport megpróbálja képviselni Közép-Európa érdekeit. Az esélyek jók, „vannak jó jelöltjeink, szerintem be is fognak futni”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Múltidéző: 31 évvel ezelőtt írták alá a szovjet csapatkivonásról szóló egyezményt - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük