Kerítésen innen
Orbán finomított: mindenkit meggyógyítanak, akit lehet – és Orbán vicceskedett: a pálesz alapvető élelmiszer!
Hétfőn a parlamentben a képviselők élesben kérdezhették Orbán miniszterelnököt és az ülés ennek megfelelően bővelkedett éles szócsatában. A stílus -ami ugye maga az ember- elég alpárira sikeredett. Igazi információkat nem sikerült megtudni, mindkét oldal igyekezett a másikról bebizonyítani, hogy alkalmat feladata végzésére. Említést érdemel, hogy nem kéne elfelejteni: a jelenleg regnáló 10 éve van döntési helyzetben, így a hátranyilazás ősi magyar szokása elég nevetséges a részükről.
Ki a felelős…?
A jobbikos Stummer János a kormányzati nyilatkozatokból azt a következtetést vonta le, hogy lassan már mindenki felelős az országban a járvány terjedéséért, csak a kormánytagok nem.
Ki fogja a politikai felelősséget vállalni azért, hogy a kormány egészségügyi és a gazdasági válságkezelés csődöt mondott?
Szerinte a felelősséget a miniszterelnöknek kellene vállalnia; az országnak erős és bátor vezetőre van szüksége, aki vállalja a felelősséget és nem egy gyenge emberre, aki elbújik az elől. Orbán Viktor közölte, örömmel áll mindenki rendelkezésére, amikor a koronavírus elleni vakcina segítségével a járványt megállították és a vírust elpusztították, akkor mérleget lehet vonni, hogy nemzetközi összehasonlításban Magyarország hogyan teljesített.
Kitért arra, 2019-ben 41 282 orvos dolgozott az országban, ez 2010-hez képest hétezerrel több. Szólt az ápolók 72 százalékos béremeléséről és a 100 százalékhoz közeli orvosbéremelésről is.
Igenis védekeztek, igenis felkészültek, erőforrásokat mozgósítottak és le is győzik a vírust, noha jól láthatóan nem mindenki szurkol az embereknek.
Stummer János kifogásolta azt is, hogy a kormányfő azt ígérte, mindenkit meggyógyítanak, majd azt kérte, néma felállással emlékezzen a parlament a vírus miatt elhunytakra. Orbán Viktor elmondta, ma is tartja,
mindenkit meg fognak gyógyítani, aki emberi számítás szerint meggyógyítható. A menthetetlen betegek meggyógyítására értelemszerűen senki sem vállalkozhat.
A pálesz, mint alapvető élelmiszer
Feltehetően gumicsontnak szánta a miniszterelnök, mert ki gondolná, hogy az ország első embere alkoholista lenne, vagy, hogy csak azért mond dolgokat, hogy bizonyos rétegben szimpátiát keltsen maga iránt. A mondat mégis elhangzott, méghozzá ilyen körítéssel:
Az LMP-s Csárdi Antal azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy megfelel-e a társadalmi igazságosság elvének és az emberek szükségletének, hogy az alapvető élelmiszerek túlnyomó többségének 27 százalék az áfája, az éttermi szolgáltatásoké viszont 5 százalék. Erre reagált Orbán:
a pálinka is a 27 százalékos áfakategóriába tartozik, bár szerinte alapvető élelmiszernek minősül.
„Röhög az osztály, a Fidesz-frakció hálásan hahotázik. A sikert látva, a főnök a második körben rátesz egy lapáttal:
„Ön mégiscsak egy belvárosi képviselő, mi pedig máshonnan jövünk. Ezért különböző a dolgok megítélése, vegye ezt szociológiai adottságnak.”
A mellette ülők heves helyeslése után „komolyra” fordítva a szót hozzátette:
a kormány 27-ről 5 százalékra csökkentette az élősertés, a baromfihús, a tojás, a hal és a tej áfáját, és lehetne több termékét is, de ennek összefüggésben kell állnia az ország gazdasági teljesítményével.
„Összefüggésben kell állnia?” Miért pont ennek?
Arról nem beszélt a miniszterelnök, -nyilván az idő rövidsége okán- hogy mennyiben áll az ország teljesítményével pariban a stadionépítés, a fidesz reklámköltése, a sportba ölt temérdek adóforint, a klientúrához kihelyezett milliárdok – vagy más, elsőre demagógnak tűnő, ám végig gondolva reális felvetés.
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
MitBroorp
2024.11.10 04:41 at 04:41
If you re at high danger of developing diabetes, taking this treatment is crucial for decreasing excessive glucose levels Part of the body s fight or flight response to stress is to supply extra glucose Another facet of how to eat to balance blood sugar that response is an increase in the hormone cortisol High cortisol can scale back the body s sensitivity to insulin priligy cost The reaction mixture was stirred for about 6 hours at room temperature, filtered, and concentrated under reduced pressure using a rotary evaporator
can i buy 60 pills cytotec in canada
2024.12.01 00:46 at 00:46
Rude RK, Ryzen E TmMg and renal Mg threshold in normal man and in certain pathophysiologic conditions buying cytotec tablets