Kihelyezett frakcióülést tartanak a kormánypárti frakciók Debrecenben a Kölcsey Központban, a tervek szerint este Orbán Viktor politikai helyzetértékelést és iránymutatást ad a Fidesz és a KDNP...
Nem titok, hogy nem értek egyet a Fidesz "kormányzásával", sőt undorodom tőle. Áll ez arra is, amit a szervezet a büntetőjoggal csinál. Az Orbán-uralom büntetőpolitikáját is...
Ahogy azt a Városi Kurír is megírta, az ügyfélkapun keresztül névvel, arccal, címmel jelennének meg azok a pedofil bűnelkövetők, akiket jogerősen elítéltek - ez derül ki...
Aki többé-kevésbé önkínzó módon legalább nagyjából követi a magyar parlament működését, az láthatja, hogy a törvényhozó testület munkája ma már inkább bohózat, semmint jogalkotás. Nincsenek sem...
Döbbenetes csend honol Magyarországon egy nappal azután, hogy megszületett az első törvény, amelyben Orbán törvényesítette a közvagyon ellopását és a magyar állam funkcióinak eltörlését. Az ország...
Fideszes polgármesterek kérik, hogy az ellenzék halassza el az előválasztást, mert a járványhelyzetben nem kellene újabb feszültségeket kelteni. Csakhogy az indulatokat éppen a kormány szítja. Mindazonáltal...
Üzenem a Sándor-palotába: az ég szerelmére, a köztársasági elnöknek törvény-kezdeményezési joga van! Mégis hány harmad kell ahhoz, hogy helyre tegyenek egy rasszista-szexista alakot?! - háborodott fel...
Kellett nekem ma frissen benyújtott törvénytervezeteket olvasom - újabb személyre szóló törvényhozásba bukkantam, gratulálunk a törvénytelenség törvényi szintre emeléséhez! - kezdte beszámolóját közösségi oldalán Szél Bernadett...
Bambán bámultam a minap a színesen villogó képernyőn futó hirdetéseket, tévémozi előtt, alatt és után ezt kapja a jámbor néző, ha szeretne valamit megnézni, ami érdekli....