Több területen is beavatkozást sürget az egészségügyben az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke. Korózs Lajos szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, sajtóinformációk szerint tematikus, az egészségügy helyzetével foglalkozó...
Erről beszélt Tóth Bertalan MSZP-elnök pénteken Budapesten; párttársa, Ujhelyi István azt mondta, az európai parlamenti (EP-) választás, május 26-a népszavazás lesz Magyarország európai uniós tagságáról. A...
Kovácsy Zsombor egészségügyi szakjogász szerint a magyar egészségügyben még mindig a szocialista állami viszonyrendszer uralkodik, nem történt meg az a fajta rendszerváltás, ami a piacosított szektorokban...
Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) csaknem félmilliárd forintos, közpénzből finanszírozott szakdolgozói ösztöndíjprogramot jelentett be sajtótájékoztatóján, amire kizárólag azok a sajtóorgánumok kaptak meghívást, akik kormányszócsőként működnek.
Százezrekkel tartozik a Honvédkórház a szakdolgozóknak. Jó eséllyel nem is feltétlen az adott szakterülethez tartozó orvos kezel egy-egy beteget.
Dr. Cser Ágnes, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke fejében kibontakozott a megoldás arra, ha túlterhelt, fáradt a munkavállaló, akkor új...
Ne a szemének higgyen, hanem a nemzeti kormánynak! – ezt üzente Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Erre bizonyítékul egy statisztikai – saját! – adattal...
Az orvoshiányt nevezte az egészségügyi ágazat egyik legégetőbb problémájának a Magyar Kórházszövetség elnöke a szervezet 30. kongresszusának keddi nyitónapján Egerben. Svébis Mihály a legfontosabb feladatok egyikeként...
A kampányban még zsákszámra öntötte a pénzt a Fidesz az egészségügybe, most meg visszaszedi, amit tud. A padlásseprés 20 milliárdos is lehet. A főigazgatókat egy nappal a...