Van értelme a szolidaritásnak, az együttműködésnek és az emberiességnek – hangoztatta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke a Karácsony Gergellyel, az MSZP és a Párbeszéd közös...
Bangóné Borbély Ildikó, szocialista képviselő gondolt egy merészet és jótékonysági gyűjtést rendezett a Parlamentben. Nem persellyel járt körbe a kormánypártiak között, jóféle töltött káposztát kínált cserébe....
A Párbeszéd szerint a kormány leépíti a szociális jogokat, így a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lesznek. Mintegy négymillióan élnek kevesebb, mint havi...
A Monarchia végnapjaiban épült bérházban lakom: van benne cselédlépcső is. A ház az egyik Teleki grófé volt, egész emeletet foglalt el benne, ahol nagy lehetett a...
A Fidesz-KDNP megmondó emberei éjjel-nappal azt szajkózzák, hogy hazánkban csökkent a szegénység, közel a teljes foglalkoztatás. Tapsvihar Orbán saját szájából kiáltotta világgá a Fidesz legutóbbi, kongresszusnak...
Köztéri fogadóórát tartott szerdán délután Budapesten, a Deák téren az LMP miniszterelnök-jelöltje több tucatnyi pártaktivistával közösen. Az LMP az utcán kampányol Szél Bernadett azt ezt megelőzően...
A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy kormányra kerülve csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját. Gréczy Zsolt sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy évről-évre egyre több családnak jelent problémát az...
Kaczvinszky Barbara arról ismeretes, hogy érzékenyen reagál minden igazságtalanságra és válogatás nélkül segít, ahol tud. Rá jellemző módon előre készül a rendszeres „éjszakai mászkálásaira”, amikor ételt,...
A tél közeledtével egyre nagyobb jelentőséggel bír egy tál meleg étel azoknak, akiknek az egyetlen lehetőségük, ha egy szervezet gondol rájuk. Ezt a lehetőséget akarja megtorpedózni...