Bírja az MTVA a kritikát, csak nem szereti. Pert helyezett kilátásba annak a riporterével szemben, aki megítélése szerint megsértette jó hírnevét. Azt nem gondolták végig, hogy...
Egyes közvélemény kutatások szerint az Orbánra biztosan szavazók még mindig 45 százalékban vannak. Ez már önmagában azt mutatja, hogy ellenzéki összefogás esetén van esély a mostani...
Magyarország Virtuális erőmű programját ajánlotta az ENSZ-klímacsúcs résztvevőinek figyelmébe hétfői New York-i felszólalásában Áder János, akinek alighanem elfelejtettek szólni, hogy nem itthon mondja újévi beszédét, tehát...
Határozatképtelen volt az Országgyűlés szerdai rendkívüli ülése, amelyet az ellenzék azért kezdeményezett, hogy a parlament tájékoztatást kapjon a kormánytól Magyarország klímaügyi vállalásairól. A kormány, valamint a...
Ide most megszólítást kéne írnom de jobban járunk ha ettől eltekintünk. Azt írja 2019-ben is jobban teljesít az ország ezért küldik a rezsiutalványt. Még nincs vége...
Azt ugye ez tudjátok gyerekek, hogy mindent Orbán Viktornak köszönhettek ebben az országban? Hogy itt az iskolában most róla tanulhattok az pedig nagy jutalom nektek! Mert...
Orbán Viktor miniszterelnök szerint államcél az erőteljes demográfiai politika folytatása, azaz a Fidesz kormány továbbra is jobban akarja tudni, hány gyereket is kell vállalnia egy jó...
Dőrén azt hitte, hogy a szeme fénye szerelmének gyümölcse, azért vállalta, mert annyira szereti társát, hogy csak, és pont tőle szeretett volna gyerkőcöt, akit legjobb tudásuk...
A hét slágertémája volt, hogy a Lidl 99 forintért árulta a dinnye kilóját, aminek a vásárlók rém megörültek. Nem úgy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, ami közleményben...