Magyarország területén 2018. július 6-án 0 órától 2018. július 8-án 24 óráig a rendőrök 171 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 6 halálos kimenetelű...
A hétvége három napján a rendőrök 148 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 2 személy vesztette életét, 42 súlyos...
Magyarországon mintegy 70.000 ember lehet fertőzött a hepatitis C vírussal, ám mivel a fertőzés kezdetben nem okoz tüneteket, sokan nincsenek tisztában állapotukkal. Kevesen tudják, hogy 1992...
A hétvége sajnos bővelkedett tragikus balesetekben. Poroszló SE U19-es csapatának játékosát Poroszló közelében, a 33-as főúton elgázolta egy arra közlekedő autó. Nyugodjék békében! Kolompár Róbert Pál egy...
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n keresztül közölte, ahogy arról mi is hírt adtunk már a nap folyamán, hogy lezuhant egy kétszemélyes kisrepülőgép a pécs-pogányi repülőtér...
Kampányt indított a kilenc halálos áldozatot követelő ceglédberceli balesetre hivatkozva a Román Rendőrség és a román belügyminisztérium az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen. Telefonhasználat vezetés közben...
Talán emlékszünk, 2013-ban 12 milliárd forintért vásároltunk szupertraffipaxokat (te is, én is, mert közpénzből ment), amit aztán felszereltek fixen az utak fölé, másik része meg háromlábra...
A merénylet megfizethetetlen reklám. A televíziós híradók fele, háromnegyede kelettől nyugatig a terroristákról, a merényletekről szól. Lövöldözés, késelés, robbantás, gázolás, egy halott, két halott, húsz halott...
Egy szépségszalonban történt robbanásban meghalt a szalont fenntartó magyar nő a kaliforniai Aliso Viejo kisvárosban, helyi idő szerint kedden. Nem valószínű, hogy baleset történt – közölték...