Gulyás Gergely csütörtöki kormányinfóján szokás szerint ismertette az előző napi, szerdai kormányülésen született döntéseket. Szombaton nyitnak a teraszok, később kezdődik a kijárási tilalom - jelentette be...
Amint 3,5 millió ember megkapta az első oltását, (vagyis a tervek szerint a jövő hét szerda-csütörtök táján) megnyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai. Ezt immáron kormányrendelet tudatja minden...
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón elmondta: a háziorvosok megkapják az összes regisztrált listáját. Vannak területi különbségek, most a háziorvosokra van bízva a kiválasztás menete, de...
Hogy az egészségügy összeroppant, és háziorvosokat meg önkénteseket kívánnak a covid-osztályokra vezényelni, arról nem szólnak az állami média hírei. Csak arról, hogy „átoltottság” tekintetében jobban állunk,...
Nagy nap volt a nemzet életében november 15-e, ugyanis sok mással együtt a Puskás Aréna is ezen a napon ünnepelte első születésnapját. Ezt megünneplendő a posta...
Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár -az aktuális kormány-jórendőr- végig haknizta a szerdát azzal, hogy a kormány kész segítséget nyújtani a fővárosi...
Mint arról beszámoltunk, Fürjes Balázs bejelentette, hogy csak „vicceltek”, amikor elálltak a Városligetbe tervezett, ám a választás után leállított három épület felépítéstől. Belengette, hogy esetleg népszavazás...
Beütött a krach. Buliztak a bulibárók, és elkezdett köztük terjedni a vírus. Maxiék döntöttek: mindenki roncsoljon haza az Adriáról, lezárjuk a határt. Rab László összefoglalója a...
A budapesti autóbuszokra szánt 3,2 milliárdot a kormány elköltötte a járvány elleni védekezésre, a pénzt talán jövőre megkapja a főváros – olvasható abban a május 18-i...