„Harminc év után ma joggal lehetünk büszkék mindarra, amit 1989-ben elvégeztünk” – jelentette ki a köztársasági elnök az augusztus 20-ai tisztavatáson mondott beszédében kedden, Budapesten. Álomból...
Áder János köztársasági elnök kedden a 15. Zsidó Maccabi Európa Játékok budapesti megnyitóján nem tért ki a magyarok olyan megbecsülésére, mint amiben Petschauer Attila olimpiai aranyérmes...
Áder János erős hónapot él, mindent aláír, amit a regnáló saját pártja elé tol. Nem ellenkezik, nem kételkedik, teszi, amiért a közforintjainkból fizetik! Áder János köztársasági...
Bármennyire is jót mulatunk kollégánk agymenésén, azért ne feledjük, ez az egész „köztársaságielnökösdi”, ami Schmidt Pállal és az ő koppintott doktorijával indult, a mi bőrünkre megy....
Hogy Áder János, a köztársaság nélküli Orbánia fideszes „köztársasági elnöke” aljas ember, eddig is tudtuk. Ám az a briganti tempó, amellyel semmibe véve a tiltakozásokat, aláírta...
Nem küldte el alkotmánybírósági kontrollra, hanem aláírta a köztársasági elnök a törvényt, ami alapján a kormány elveszi a kutatóintézeti hálózatot az Akadémiától – vette észre a hvg.hu....
Ha az első lehetséges napon, október 6-án lesz az önkormányzati választás, akkor akár egy hét múlva, július 8-án is kiírhatja Áder János köztársasági elnök a voksolást,...
Kedves Áder János! Értem én, hogy ez a környezetvédelem viszonylag ártalmatlan területnek tűnt annak idején arra, hogy elbábozza, hogy csinál valamit a kormány gyalázatos törvényeinek aláírásán...
Mint azt mi is megírtuk, a magyar kormány két másik társával megfúrta az Európai Unió legújabb klímaegyezményét. Ők azt hazudták, hogy a rezsicsökkentés védelmében. A klímabajnok...