Ha valaki kitalálja, hogy valakit megvádolnak azzal, hogy árt a népnek, az országnak, nemzetnek, akkor vagy Sorosról beszélnek, vagy egy Duna-menti csőszkunyhóról. Rólam most azt találta...
Kálmán László újra rátapintott a lényegre, hiszen a kormányzati paranoia már szinte követhetetlen. „Mi” és „ők” Nem tudom történészi alapossággal alátámasztani, de az az érzésem, hogy...
Naponta történik valami, amire azt szokás mondani: borzasztó, de innen már csak felfelé vezet út. Másnap azonban kiderül, hogy dehogy. Így történt ez ma is. Így...
Először is tisztázzuk, mely ebek tekinthetők virtigli magyarnak: „Magyar kutya az, akinek az unokája is magyar kutya. Valamint legalább négy kölyke van. És rovásul ugat.” „…magyar...
Általában egyetértünk Kálmán László nyelvész közíró gondolataival. Igazából most sincs ez másként de.. Bocsánat, régi vesszőparipám ez nekem „Lehet, hogy én értek félre valamit, de nem...
Egy újabb megmentésre ácsingózó nemzeti magyar iparág képviselői kongatják a vészharangot jelezve, hogy ha mimagyrok nem hagyunk fel az élvhajhászással és továbbra is ki-ki a neki...
Cseppben a tenger. Ebben a rövid írásban betekintést kapunk a szervezett káosz, a bürokratikus kamu, az értelmesnek álcázott (és nyilván részben a szerzési, részben a hatalmi...
Kálmán László nyelvész, közíró, gondolkodó, nem először teszi fel a kérdést, amit talán ideje lenne az ellenzék politikusainak is feltenni maguknak. Vagy nem? Vadai már nem...
Kálmán László nyelvész, közírói minőségében eleresztett egy posztot közösségi oldalán. Nem kötelező mindenben egyetérteni Kálmán véleményével, ami Csizmadia Ervin politológus hétfői „Egyenes Beszéd”-ben elmondott szavaira reagál....