Dübörög az ellenzéki képviselő és miniszterelnök jelöltségért a napokban indult aláírásgyűjtés. Egyre többen és többen jelentik be, hogy megvan képviselőjelölteknél a 400, miniszterelnökjelöltek esetében pedig legutóbb,...
Mióta a Momentum bejelentette, hogy Zuglóban elindítja a kerület Tóth Csaba jelenlegi országgyűlési képviselőjével szembe az előválasztáson Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt, folyamatots a két csapat...
Semmi keresnivalója a genderideológiának az óvodákban és iskolákban az oktatási tárca korábbi vezetői szerint. Fodor Gábor egykori közoktatási miniszter úgy véli, nem lenne szerencsés, ha amerikai...
„Ez a népszavazás a demokrácia megcsúfolása, semmi több mint öncélú gyűlöletkeltés: a hatalom magyart fordít magyar ellen, megbélyegez, megoszt, csak hogy elterelje a figyelmet a valódi...
Egyre kevesebben indulnak a szeptember 18-án kezdődő ellenzéki előválasztáson. Az előzetes megegyezések nyomán a 106 körzetben sorra lépnek vissza a pártok jelöltjei. A közvélemény egy része...
A Fidesz megint nagyon kínos helyzetbe keveredett, amikor elhitte, hogy tud a fiatalok nyelvén, pedig nem. A legöregebb "fiatal demokratákat" befírölték valakik azzal a szöveggel, hogy...
"Mitől fél? Zárt tárgyalást akar Mészáros Lőrinc az ellenem folyó perében. Pár hónapja jelentett fel Orbán Viktor strómanja, Mészáros Lőrinc, mert több interjúban határozottan beszéltem arról,...
Miért ver engem az élet, debreceniként? Miért? Mit vétettem? Miért kell Kósa Lajost bárkinek is provokálni, bármit kérdezni tőle, kamerát tolni az agyában, mikrofont a szája...
Heti lapzsemle a fideszes homofóbok által ránk erőszakolt, állítólagos „gyermekvédő” törvény jobbikos támogatásáról. Mindent bemocskol Kocsis Máté végtelen rosszindulata Az eredetileg pedofil-ellenesként tálalt törvény néhány csavarral...