Connect with us

Kerítésen innen

Pakontai Lili utolsóévesként iskolát vált

Megosztás

„Igaz a hír, a körülményekről és részletekről nem kívánok nyilatkozni, amíg a jövő hét hétfői nappal létre nem jön a jogviszony új iskolámmal” – írta a Telex megkeresésére Pakontai Lili, aki felszólalt az október 23-i tanár-diáktüntetésen. A végzős diáktól akkor elhatárolódott a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium igazgatója, a kormánymédia pedig gőzerővel „karaktergyilkolta”.

Megosztás

„Igaz a hír, a körülményekről és részletekről nem kívánok nyilatkozni, amíg a jövő hét hétfői nappal létre nem jön a jogviszony új iskolámmal” – írta a Telex megkeresésére Pakontai Lili, aki felszólalt az október 23-i tanár-diáktüntetésen. A végzős diáktól akkor elhatárolódott a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium igazgatója, a kormánymédia pedig gőzerővel „karaktergyilkolta”.

A lány, akitől berezelt a hatalom?

Pankotai Lili pécsi gimnazista, eddig a Nagy Lajos Gimnázium tanulója volt, a pécsi slam poetry közösség tagja. Tavasszal egy pécsi slam-versenyen harmadik lett egy nagyon dühös, de nagyon őszinte, ugyanakkor a keresetlen szavakat sem mellőző beszédével. A beszéd címe: Jövő. A videó tavasz óta elérhető, amire a budapesti tüntetés szervezői is felfigyeltek, felkérték, így elmondta azt a nagyszínpadon, sok-sok ezer ember előtt.

Aki elhatárolódott, pedig, ha értőn olvasta volna….

Pankotai Lili az oktatás ügyében, a pedagógusok érdekében állt ki a színpadra, a saját iskolája mégis elhatárolódott tőle. Nyisztor Zsolt igazgató, a pécsi intézmény Facebook-oldalán posztolt közleményében azt írta:

“Intézményünk nevében kijelentem, hogy tiszteletben tartjuk a szabad véleménynyilvánítás jogát, ellenben elhatárolódunk tanulónk, Pankotai Lili 2022. október 23-i nyilvános felszólalásától. Messzemenően elutasítjuk annak minden, a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját.”

Aki kiállt mellette….

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja, prof. dr. Heidl György, aki az ókeresztény irodalom kutatója is Facebook-posztban állt ki a trágár nyelvezettel slammelő diáklány mellett megjegyezve, hogy Szent Jeromos és Pázmány Péter sem fukarkodtak a trágár kiszólásokkal, amikor az igazukat kellett védeniük.

“Egy pécsi gimnazista diáklány felment a színpadra, és elmondta a slam poetry műfajban írt szövegét az erkölcsi, szakmai és anyagi szempontból is megalázott és kiszolgáltatott tanárai mellett, majd saját iskolája igazgatója hivatalos közleményben elhatárolódott a felszólalásától, messzemenően elutasítva „annak minden, a keresztény értékekkel össze nem egyeztethető tartalmát és narratíváját.”

Negyedikben iskolát vált….

Pankotai Lili nemrég egy hosszú interjúban mesélt a Telexnek arról, hogyan élte meg a beszéde utáni időszakot. Akkor azt mondta: szerinte az elfogadás éppen a legalapvetőbb minden vallásban, és igaz, ő másképp gondolkodik, de megérti a tanárai döntését. Nem bánta meg, hogy elmondta beszédét, mert úgy érzi, ő csak felvállalta a véleményét.

Bár a családja, barátai nehezen viselik az őt ért támadásokat, akkor azt mondta, ő még állja a sarat. Ha pedig még komolyabb retorzió érné, és esetleg kirúgnák az iskolából, akkor sem csinálna másképp semmit.

Jocó bácsi -Balatoni József gimnáziumi tanár- kommenje:

Ilyenkor még jobban kihúzom magam, és büszkén mondom, hogy PTE BTK-s voltam, és a szívemben vagyok is. Köszönöm! 

Szerző