Budapesti hétköznapok
Palkovics: a Fudan egy „ékszerdoboz” – Önt megkérdezték, hogy kell-e az 500.000 milliós smukk?
Palkovics miniszter tárgyalni akar a fővárossal és a ferencvárosi polgármesterrel a kínai egyetem Budapestre telepítéséről. Palkovics miniszter szerint „ékszerdobozt” hoznak majd a kínaiak a városba. Azt mondta a miniszter, hogy ez az ékszerdoboz „nem lesz semmi”.
Palkovics miniszter tárgyalni akar a fővárossal és a ferencvárosi polgármesterrel a kínai egyetem Budapestre telepítéséről. Palkovics miniszter szerint „ékszerdobozt” hoznak majd a kínaiak a városba. Azt mondta a miniszter, hogy ez az ékszerdoboz „nem lesz semmi”.
Hát az biztos, 500 milliárd a magyar adófizetők pénzéből tényleg nem semmi
Viszont baromi sok. Ki látott már 500 milliárdos ékszert? Ráadásul olyat, amit azoknak kell kifizetniük, a magyar adófizetőknek, akiket meg se kérdeztek, kell-e nekik ez a smukk.
-írta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere közösségi oldalán.
„Én persze nagy híve vagyok a tárgyalásoknak….
De engem a csecsebecséknél jobban érdekel több mint tízezer magyar fiatal megfizethető lakhatása, amit a kínai egyetem nem, csakis a Budapesti Diákváros biztosít. Ezért aztán a Budapesti Diákváros egyetlen négyzetméterét sem adjuk semmiféle ékszerdobozért cserébe.
Mi a kormánnyal diákszállásokról és nem ékszerekről kötöttünk megállapodást, ehhez tartjuk magunkat.
Ha a kormány a korábban kötött megállapodás felrúgásáról akar tárgyalni, annak azért lenne egy fontos előfeltétele:
hozzák nyilvánosságra mi is van abban az ékszerdobozban.
Ezt kértem már napokkal ezelőtt. Fejezze be a titkolózást a kormány, hozzák nyilvánosságra a kínai egyetemmel kapcsolatos összes eddigi kormánydöntést, megkötött, vagy előkészített szerződéseket.
Az lenne csak a „nem semmi”.”
Horn Gábor ugyanerről.…
„Palkovics szerint a kínai egyetem egy ékszerdoboz…, fura elképzelése lehet a minden eltulajdonitasert felelős miniszternek az ekszerdobozokrol, de arra azért továbbra sem kaptunk választ a önmaga szerint csodasan tárgyaló minisztertől ( lásd pl SzFE ügy‘zseniális’megoldását, vagy a Ceu elüldözéset..), hogy miért kene közös pénzünkből, az állami költségvetésből 500 ezer millió forintot egy kommunista ország saját érdekeit szolgáló egyetemre koltenunk…Most hagyjuk egy pillanatra el az egésznek az ideológiai, értékbeli kérdéseit.
Azt sem tudjuk, hogy a szegény magyar kormány kért e ajánlatot a világ más szuper egyetemeitől arra, hogy a magyar állam pénzéből, a magyar egyetemek konkurenciája kent szeretnének e Budapesten egyetemet alapítani….
Folyik tovább az intézményes lopás és az állami vagyon elrablása. Arra a kérdésre sem adott választ eddig a mindent elintéző miniszter, hogy
- mitől lesznek a magyar egyetemek színvallásibbak közvetlen fideszes politikai irányítás alatt?!
- Mitől lesz jobb az állami vagyon felett tort ülő fideszes alvilág felügyelete alatt működő egyetem?
- Mit tesz hozza egy egyetem színvonalas működéséhez Varga Judit, Lázár János, vagy akár Navracsics Tibor?!”
Nézzük Palkovics véleményét….
A mindig mindenkivel tárgyaló Palkovics László a fővárosi és kerületi vezetőkkel is leülne egyeztetni a kommunista egyetemről. Az ATV-ben elmondta, hogy
ha úgy gondolja a főváros és a ferencvárosi önkormányzat, hogy meg akarja akadályozni a Fudan projektet, lelkük rajta. De annak tudatában kell lenniük, hogy ezzel gyakorlatilag beismerik, nem akarják, hogy a hazai felsőoktatást érdemben fejlesszük, versenyképesebbé tegyük, hogy szerintük a magyar fiatalok nem tartanak igényt korszerű képzésekre.
Palkovics szerint a világ 34. legjobb egyeteme a Fudan, arra viszont kitérő választ adott, miszerint a napokban Hszi Csin-ping kínai elnök szerint az egyetemen a hallgatók és a tanárok
„vörösek és professzionálisak”,
akik a kommunista pártot építik:
ugye nem probléma, ha az amerikai elnök tart egy előadást bármelyik amerikai egyetemen? Ő is a politikát képviseli, úgy, ahogy a kínai miniszterelnök tette. Az Egyesült Államok elnöke demokráciáról beszél Amerikában, Kínában pedig a saját társadalmi berendezkedésükről beszélnek.
A mérnöki és orvosi tudás nem ideologikus,
Kínától pedig sokat lehet tanulni. Szerinte gazdasági képzést már most is tart a Fudan Budapesten, és a hallgatók elégedettek vele. Felsorolta az indítani tervezett szakokat is, a mérnöki és orvosi szakmák mellett azért befigyel a nemzetközi tanulmányok és geopolitikai képzések is. A titkosszolgálati kapcsolatokról a következőket mondta a miniszter:
Az ellenzőknek legalább magukkal ki kellene egyezniük arról, hogy most akkor nyíltan pártkatonákat képez, vagy titokban kémeket épít-e be az egyetem. Azt nehezemre esik megítélni, hogy értelem vagy valóságtartalom van kevesebb az efféle vészmadárkodásban. A volt szocialista országok diplomáciai karának egy jelentős hányada Moszkvában végzett, egyszerűen azért, mert ott volt ilyen képzés.
Szerinte “ebből a szempontból” Budapesten is helye lehetne hasonló oktatásnak,
“de ez nincs tervben, ilyen igényt a kínaiak sem jeleztek”
– jelentette ki.
Tantárgyak….
A tervek szerint milyen képzések lesznek a Fudanon:
- empirikus elemzés és menedzsment-technológia,
- gazdasági stratégiák,
- pénzügyi tervezés,
- programmenedzsment,
- kínai nyelvi készségek,
- nemzetközi tanulmányok és geopolitikai képzések,
- gyógyszerészet- és orvostudományi, adattudományi és big data képzések,
- kommunikációs mérnök és médiatanulmányok,
- járműmérnökök képzése, automatizált rendszerek.
Arra külön felhívta a figyelmet: orvostudományból is a klasszikus, ha úgy tetszik, európai változatot oktatják majd, nem a kínai orvoslást.
… és ráadásul….
A CEU és a Fudan közti különbség az, hogy a kínai intézmény soha nem akart az ottani jogszabályok szerint diplomát kiadni Magyarországon, magyar egyetemet fog létrehozni és működtetni úgy, ahogy a Közép-Európai Egyetem teszi. (Forrás)
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Gabó
2021.04.22 10:18 at 10:18
Szerintem jöhetne a Fudan, ha a kínaiak a saját pénzükből építenék, csak ne Budapestre. Miért nem lehet Debrecenben, az úgyis fővárosi babérokra vágyik. A cívisváros polgárai biztos örömmel fogadnának egy ilyen neves létesítményt. Jót tenne az ottani egyetemi versenyszellemnek.:)
Ferencne Szabo
2021.04.23 17:12 at 17:12
Ez igy meg jo is lehetne. Vagy peldaul valamelyik masik videki, alfoldi varosba is lehetne epiteni, hogy az is hagy fejlodne, mondjuk Szolnokra (valaha volt is egyeteme csak megszuntettek), Kecskemetre, vagy Bekescsabara. Biztos hogy jot tenne ezeknek a varosoknak es a kornyekuknek meg plane, ha egy kis ‘ertelmisegi lokest’ kapnanak, ha fiatalodnanak.
Gabó
2021.04.25 10:47 at 10:47
500 milliárdos – a cím félrevezető
500 millió ma már nem olyan nagy összeg NER szempontból
Igaz, az 500 milliárd sem. Követi valaki, hogy a Vadászati VK hol tart? Én egyébként a szarvasagancsokat a szarvasok fején szeretem látni, nem kapuként. Igaz, mindig az állatok pártján voltam. Vadászokra szükség van, persze, de nem szeretem, amikor sportból vagy hiúságból lűdöznek.