Connect with us

Banánköztársaság

„A legrosszabb férfi tanár is jobb, mint a legjobb női” – Vitassuk meg, indítványozza Perintfalvi Rita

Megosztás

A következő elképesztően szexista gondolatokat olvastam egy az „Egyház és közélet” oldalán megjelent cikkben, ami az Állami Számvevőszék jelentésére reagált, ahol ugye a diplomás nőket tették felelőssé a házasságok és a termékenységi mutató csökkenése miatt – írta közösségi oldalán Perintfalvi Rita teológus.

"A legrosszabb férfi tanár is jobb, mint a legjobb női" - Vitassuk meg, indítványozza Perintfalvi Rita
Megosztás

A következő elképesztően szexista gondolatokat olvastam egy az „Egyház és közélet” oldalán megjelent cikkben, ami az Állami Számvevőszék jelentésére reagált, ahol ugye a diplomás nőket tették felelőssé a házasságok és a termékenységi mutató csökkenése miatt – írta közösségi oldalán Perintfalvi Rita teológus.

„A legrosszabb férfi tanár is jobb, mint a legjobb női… (…) A kamasz fiúknak egyszerűen tudatalatti módon a tanárnő általában antitekintély. Ennek megfelelően a csápjai általában férfi tanárok által tanított tárgyakra nyílnak ki”

és

„Valljuk be, hiába 2:1-es a létszámarány a lánygimnazisták javára, a versenyeredményességi szint 2:3-hoz, fordított előjellel. Vagyis a fiúk fajlagosan kétszer sikeresebbek a lányoknál. Ennek alapvető oka a maszkulin versenyszellem és egy dologra való rákoncentrálás képessége.”

A döbbenet az, hogy ez az érvelés, nem egy kocsmai beszélgetésben hangzott el három feles után,

ahol a Jóska meg a Pista megvitatják a világ dolgait, többek között azt, hogy ők mit gondolnak a nőkről, hanem a VERITAS Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa Dr. Kovács Kálmán Árpád követte el ezt a borzalmat.

Most elmagyarázom Kálmán, hogy Ön miért szexista!

De mit is értek szexizmus alatt? A szexizmus a diszkrimináció egyik fajtája. A szexizmus egy személy vagy egy csoport nemi alapon történő megkülönböztetését, leértékelését, megsértését és elnyomását jelenti. A szexizmus az az elképzelés is, hogy a nemeknek van egy rendje, ahol persze a férfi az értékesebb, a nő pedig az alantasabb. A férfi fölérendelt, a nő pedig éppen ezért köteles magát a férfinak alárendelni. Mit jelent az a mondat, hogy

a kamasz fiúk számára „a tanárnő általában antitekintély”?

Én azt gondolom, hogy egy tanár tekintélye nem a nemétől függ,

hanem a felkészültségétől, a tudásától és attól az elköteleződésétől, hogy fontosnak érzi, hogy még ilyen embertelen körülmények között is embert neveljen a hazának.

Hogy jön ehhez az illető neme? Vagy akár a bőre színe? Vagy mondjuk a vallása, a szexuális orientációja vagy akármi, ami egyénileg jellemzi őt?

A jó tanár az, aki a gondolkodás szabadságára inspirál. Mi köze ennek ahhoz, hogy nő vagy férfi?

Azt persze értem, hogy az Ön fejében ilyen torz, 17. századi patriarchális minta él, de a probléma az Ön készülékében van!

Vagy ez a másik szörnyűség!

A fiúk sikerességének oka „a maszkulin versenyszellem és egy dologra való rákoncentrálás képessége”.

Már miért lenne a versenyszellem maszkulin? Legfeljebb akkor az, ha az alapvetően szexista közgondolkodás – amire a magyar kormányzati politikai most durván ráerősít – ezt képes elhitetni a nőkkel. Erre nevelik őket évszázadok óta! Már a Bibliában is megírták nekik, hogy húzzák meg magukat, ne szóljanak fel a közösségben, ne akarjanak férfiakat tanítani semmire. Hiszen a férfiak a teremtés rendjében magasabbrendűek náluk. Maga az Isten is férfi, pont. Tehát a nőkben azért lehet esetleg kisebb a versenyszellem a férfiaknál, mert elhitték, hogy ők nem méltóak arra, hogy a férfiakkal versenyezzenek. S a patriarchális nőelnyomás célzatosan ezen dolgozik mind a mai napig.

Szóval ne csináljunk már úgy, hogy mindez a nők alapvető természetéből fakad!

Rengeteg férfi van, akiben viszont semmilyen versenyszellem nincsen. S a nők nem képesek egy dologra koncentrálni? Akkor egy nő sem tudott volna megírni egy könyvet, eljátszani egy színdarabot, feltalálni valami újat. Multitasking pedig a modern idegtudomány szerint nem is létezik, ezért a nők sem jobbak benne. Ez is csak egy városi legenda Kálmán!

Egy doktorátussal azért illene a kocsmai bullshit-nél legalább egy picit magasabb szinten gondolkodni!

Te mit gondolsz erről?”

Kövesse cikkeinket a Google Hírek-en!

A hozzászólásokból….

„Reggel meg ez jött szembe: „A feminista ideo­lógia szerint a férfiuralom a nők számára elnyomást jelent, akik „második nemmé” degradálódva a nemek közötti konkurenciaharcban hátrányban vannak, így igazságtalanul kiszorulnak a közéletből. Mindez hamis és félrevezető állítás, a férfiak és a nők ugyanis nem vetélytársak, hanem különböző feladatot ellátó szövetségesek, a patriarchátus a nők számára nem hátrány, hanem az anyaság zavartalan betöltésének a feltétele.” – írja a Magyar Nemzetben Bene Éva, az orvostudományok kandidátusa.”

„Ha kicsit alacsony a vérnyomásod, az a Bene Éva-féle, a Magyar Nemzetben (hol máshol?!?) megjelent mocsok- és hülyeségáradat garantáltan helyreteszi! Mellékhatásként némi hányingert is előidéz…” „Komolyan sírok, de már a dühtől…nem maradhat a patriarchátus mert egyre nagyobb az elnyomás.”

„Milyen 2:1-es arány a lánygimnazisták javára? A 20/21-es tanévben összesen 225 555 fő tanult gimnáziumban (ebben a nem nappali is benne van), közülük 124 757 fő lány (nő). Tehát az alapadata is hazugság.”

„Megdöbbentő, hogy ez a szemlélet a mai napig is él, ráadásul nem a közmunkások, hanem az “értelmiségi” emberek fejében. Ráadásul a közmunkások csak pár féldeci után szapulják a nőket, aztán sokan otthon a szőnyeg alatt rohangásznak. Úgy látszik nem csak a főispánság ügyében megyünk vissza a középkorba.”

„U.b.meg??.A fiam szakközép iskolába járt egy 38 As létszámú csak fiúkból álló osztályba,az osztályfőnökük egy 150 cm ,45 kg nő volt. Imádták, tisztelték, tartottak tőle mint a tűztől,de a csillagot lehozták volna neki az égről. Ildikó történelem magyar szakos volt egy informatika reál szakos suliban. A fiúk 3/4 e egyetemet végzett,a többiek inkább szakmát tanultak,de mindegyik a képességeihez mérten sikeres lett ami nagyrészt neki köszönhető ?❤️. Még mesélhetnék a többi fantasztikus tanárárol is akiknek nagy része nő volt! Hozzáteszem itt a férfi tanárok is nagyszerűek voltak,de sosem volt kérdés, hogy ki férfi,ki nő. Matek tanár töri tanár,informatika,angol…..ez volt a nevük”

„Hajjajjaj! Már megint ez van… És mindig ugyanaz… A kommenteket olvasva az a legszörnyűbb, hogy a hozzá szólók egyfolytában azt bizonygatják, hogy „nem, mi nők nem vagyunk alsóbbrendűek”, meg hogy „tudunk ám mi úgy melózni, mint a férfiak”, sorolhatnám… Hát nem, nem kell bizonyítani, mert EZ NEM KÉRDÉS! Persze, hogy vagyunk olyan jók, ha óvónőként, akkor abban, ha vadászpilótaként, akkor abban! Pont olyan jók, mint a férfiak! (Láttam már pl. óvóbácsit, eszméletlen sikere volt. Meg pilótanőt, interkontinentális járaton. És sorolhatnánk… ) NINCS KÜLÖNBSÉG! EGYSZERŰEN CSAK NINCS, ÉS ENNYI! Mármint az értékességünkben. Persze a nők lelkileg másképp működnek, és fizikálisan is nyilván mások az erősségeink, mint a férfiaknak. És tudunk szülni, meg szoptatni, a férfiak meg erősebbek, magasabbak, stb… de ettől egyik nem sem különb a másiknál, egyszerűen csak MÁS. A jelenségben az a riasztó, hogy az „úr”, visszaélve a pozíciójával, nem a kocsmában, hanem egy nyílt plénumon hangoztatta a nem túl szalonképes magánvéleményét, amit jobb esetben kiszúr a cenzúra, és leejnyebejnyézik. Itt viszont nem tették. Szóval a rendszerben több hiba is van. (Ja, csak mégegy – Isten nem férfi vagy nő. Jézus volt férfi, aki emberként ugye nyilván csak vagy ez, vagy az lehetett, mikor Isten a Földre küldte, tehát ennyi erővel akár nőként is születhetett volna, de a bibliai időkben nyilván egy férfinak jóval több lehetősége volt az Igét terjeszteni, tehát Isten bölcsen fiúként küldte az emberek közé. Tehát ebből rangsort állítani badarság.)”

FRISS!

Szerző