A Néppártot és annak révén Európát elfoglalni akaró, perspektívájában akár háborús veszedelemmel fenyegető rágalmazó, rasszista, soviniszta uszító „politikát” folytat a maffia.
Bevallom, csak utólag hallgattam meg. Balog Zoltán hibátlanul szolgalelkű nyelvcsapásai után maga a Kegyúr, a Keresztapa következett!
A Városi Kurir az EP ülés másnapján értékelő összegzést írt a tanácskozásról, amelyet a magyarországi demokrácia vizsgálatára és kiértékelésére hívtak össze. Az írással csak egyetérteni lehet...
A főpolgármester-jelölt publicista kampányszóvivője hiába nyilatkozott a Hír TV-nek, az elmondottak nem kerültek be a műsorba. Puzsérék most elárulták, mit mondott a szóvivő a tévéstábnak, s...
Felszólítgatásban nagyok a magyar nemzeti szószólók. Most éppen Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét utasítanák, hogy hozza vissza azt az egy évvel ezelőtt még érvényben lévő szabályt,...
Szerdán újra megjelent a Magyar Nemzet, immár ismét a kormány szócsöveként. Az olvashatatlan Magyar Idők megszűnt, Orbán valószínűleg a nemzettől várja, hogy az egykor olvasott napilap...
A Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztése miatt Karácsony Gergely arra kéri az ellenzéki szavazókat, hogy kis összegű adományokkal támogassák a pártot.
A lap régi-új „Magyar Nemzet”-es irányát jól tükrözi az a hosszabb interjú is, amelyet a tisztázatlan múltú – egykori 56-osból(?) gyorsan vendéglátóipari főnökké vált – Boross...
Mint arról beszámoltunk, nem engedte a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka, hogy a Duna Arénában folytassanak szárazföldi edzést a Ferencváros sportolói, ezért a Magyar Úszó...