Connect with us

Banánköztársaság

Spagetti a la röszkeese

Rab
Megosztás

Rab László szubjektív összefoglalója a 18. hétről, aminek legfőbb tanulsága, hogy már látszik a nem létező alagút vége.

Orbán menni Júeszéj

Európa sírásója Trump színe elé járul, teljesülhet régi álma, vennie kell egy csomó puskát meg pármillió hordó olajat, és akkor mehet Washingtonba gyakrabban is. Kilenc évig tartott, mire összejött a míting, Martonyi János (a kackiás külügyér) 2010 nyarán jelentette be, hogy tárt karokkal várják odaát a főnököt, csak néhány hónap az egész, ősszel máris repül a drága ember. Ez a két hónap tartott kilenc évig, ennyi idő alatt azért csak összegyűrődik a kék nadrág.

Járt már a világpolitika csúcsán, 2008-ban jó érzékkel a republikánusokra tett, a tmblr-oldalon vezettek egy csicsás blogot Orbán Viktor Amerikában címmel, de aztán valami nem stimmelt a fotókkal (vagy más árulkodó ügyekkel), és törölték az egészet. Ma sincs a régi útról semmi nyom. Mert Őfelsége tippje ellenére a demokrata elnök nyert 2009-ben. Úgy hívták, hogy Barack Obama. 2017-ig maradt, és nem állt szóba minden idők legerősebb európai politikusával.

Bezzeg Trump. Majd most.

Hol a frászba’ van egy igazi migráns?

Jött Salvini, Orbán mondta egyszerre 476 újságban, hogy Matteo azért imponál neki, mert „szöget ver a bevándorláspárti politikusok koporsójába.” Kicsit sokat játszik a kiscsákó a halállal, ezek szerint úgy képzeli, hogy a németek-franciák-spanyolok stb. bekrepálnak, és akkor jön ő meg ez a mostani olasz (Silvio vagy Matteo, egyre megy), Merkel, Macron és a néppárt szép felcsúti politológiai kifejezéssel élve megmurdel, a néppárt Orbánt ekéző (azaz: bevándorláspárti) politikusai felkötik magukat a spagettifára, előtte persze Túró Rudiból is halálra zabálják magukat. És akkor kitisztul Európa koszos ege, felléphet a pástra I. (Zsebrebaszott kezű) Orbanicus, hogy megmentse a wifitlen Németországot az iszlám milliók beáramlásától.

Na most ehhez bevándorlóra lett volna szükség a héten, elsősorban Röszkén, ahová a gonosz EPP-t a Fideszből kizáró Magyar Dikty magával vonszolta a talján twitterhuszárt, hogy hónaljszagmintát véve rátegye a jövőjét, és belekurjantsa Ájrópába: meg fogtok dögleni, csahos kutyák!

Sajnos ezúttal nem sikerült egy igazi bevándorlót sem előállítani Matteo és elvbarátja elé, máshol tartózkodtak éppen, talán Afrikában, ahol többmillió társukkal együtt arra készülnek, hogy rázúduljanak I. (Zsk) Orbanicus Ájrópájára, csak előtte még megvárják az EP-választás eredményét. Úgyhogy addig, míg igazi migránstömeget nem lehet éheztetni az agyar határon, nincs más megoldás, mint betenni az origóba meg az emtévébe, hogy a bevándorlók alagutat ásnak a Földi Menyország alá, hogy bejussanak hozzánk. (Kérdés a képszerkesztőtől: „Gyerekek, ki volt az a marha, aki a közművezetéket otthagyta az alagutas fotókon?”)

Taposd el a gyalázatost!

Zárjuk a 18-as hetet bulváreseményekkel. Egy Németh Szilárd nevű egyén Táborfalván lövöldözött, közben szelfit készített magáról, ez lehetett az oka, hogy végül tökön lőtte magát, a rendőrség részleteket nem közölt, az idegenkezűség sincs kizárva. Egy másik egyén, bizonyos Kocsis Máté arról tett bejelentést, hogy megtámadták az újságírók. Olyan fotót tettek például közzé, amin ő látszott, egy másik alkalommal pedig leírták, hogy mit mondott. Ez fertelmes támadás a sajtószabadság ellen, megengedhetetlen, az újságírók szabadon járnak-kelnek, ami önmagában is súlyos veszélyt jelent Agyarország biztonságára.

Nem Kunhalmi Ágnes tehát az új ellenség, mint eddig gondoltuk, hanem Gipsz Jakab, a sajtómunkás. Voltaire-rel szólva (aki a híresztelésekkel szemben nem egy francia filozófus, hanem a Fidesz józsefvárosi választókerületi elnöke volt) az újságírókra is érvényes lehet a NER széles körben alkalmazott munkamódszere: „Taposd el a gyalázatost!”

Jöhet is a 19. hét.

Kapcsolódó

Bajusz elvtárs és a patkányok

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Lőrincz Ági

    2019.05.06 15:23 at 15:23

    Anyám. Amikor 2 hülye találkozik, mögöttük pedig a vérszívók, ebből mi lesz, rossz belegondolni. Ezer szerencse, hogy nekem már 8. De mi lesz a gyerekeimmel, unokáimmal?

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük