Banánköztársaság
Szanyi Tibor: Hetek Csoportja – G7
Immár 45 éve ez a csoport fújja a világgazdaság passzátszelét, azaz az USA, Németország, Franciaország, Egyesült Királyság, Japán, Olaszország és Kanada. Ez a csoport időnként kibővül Oroszországgal G8 formátumban, illetve G20-ként Kínával, Indiával, Argetínával, Brazíliával, Ausztráliával, Dél-Koreával, Mexikóval, Törökországgal, Indonéziával, Szaud-Arábiával, Dél-Afrikával és az EU-val működik, bár ez utóbbi az eredeti G7-ben is szerepel megfigyelőként. Hasonló minőségben az Eurócsoport, a Világbank, az IMF és az OECD ugyancsak szokott kapni meghívást a különböző értekezletekre.
Immár 45 éve a G7csoport fújja a világgazdaság passzátszelét, azaz az USA, Németország, Franciaország, Egyesült Királyság, Japán, Olaszország és Kanada. Ez a csoport időnként kibővül Oroszországgal G8 formátumban, illetve G20-ként Kínával, Indiával, Argetínával, Brazíliával, Ausztráliával, Dél-Koreával, Mexikóval, Törökországgal, Indonéziával, Szaud-Arábiával, Dél-Afrikával és az EU-val működik, bár ez utóbbi az eredeti G7-ben is szerepel megfigyelőként. Hasonló minőségben az Eurócsoport, a Világbank, az IMF és az OECD ugyancsak szokott kapni meghívást a különböző értekezletekre.
Szóval, azért soroltam fel a résztvevőket, mert akármennyi, Magyarország nincs jelen,
hacsak nem azt az EU-t tekintjük meghosszabbított magyar kéznek, amelynek a döntéseit egy ideje immár rutinszerűen vétózgatja az Orbán-kormány.
Nos, mellékesen ennyit az “okos” érdekképviseletről. Természetesen a kapitalizmus fellegvárairól beszélünk, s az itt születő döntéseknek többnyire az az értelme, miként biztosítsák a munkások és a természet zökkenőmentes kizsákmányolását, konkrétan egészen a világ végéig, amely a jelek szerint sajnos nem túl távoli perspektíva.
Most azonban úgy látszik, közbelépett az aranytojást tojó tyúk, éspedig a minimális józan belátás képében.
A COVID-pandémia elég rendesen megcibálta a globális iparok egyikét-máskát, leginkább a turizmust, s annak következményeként a vendéglátást, a légiközlekedést stb, majd dominószerűen minden mást is, aminek aztán masszív állami beavatkozások lettek a következményei, még masszívabb kiadásokkal, pontosabban újabb adóssághegyekkel.
Az államok, a kormányok – ez idő tájt – viszonylag könnyen jutnak kölcsönpénzhez, egyebek közt (de csak egyebek közt!) a világpiacokon mutatkozó hatalmas pénzügyi kínálat révén. Ennek a fantasztikus likviditásnak azonban az egyik oka, hogy a nagy multinacionális vállalatok lényegében alig fizetnek adót, tehát halmozzák a vagyonukat, viszont az adózás alól kivont pénzeiket szívesen átadják a kormányoknak hitel formájában. Ez egyébként azonos azzal gondolkodással, hogy a munkások nem kapják meg a nekik ténylegesen járó munkabéreket, de a bankok szívesen adnak nekik kölcsön a cégtulajdonosok betétjeiből.
Érdekes módon évek óta hallunk olyan híreket, elsősorban az USA-ból, hogy a leggazdagabbak néha szinte könyörögnek az államnak, hogy volna szíves őket egy kicsit jobban megadóztatni, de minden képmutatás mellett kétségtelen tény, hogy a Biden-adminisztráció ilyetén hajlandóságának nem állnak különösebben ellen.
Nos, a járványköltekezések fényében Biden elnök felvetette,
hogy legyen egy 21 százalékos minimális társasági adó, amit a kb. 100 legnagyobb világcégre (és így tovább) globálisan kivetnének. Az ötletet nem övezte valami lelkes éljenzés pl. Európából, sőt, a britek egyenesen őrültségnek nevezték. Ezt a problémát Biden elnök úgy oldotta meg, hogy gyorsan kivetett a brit árukra és szolgáltatásokra egy figyelmeztető lövés értékű, 2 százalékos vámot, amit persze 180 napra fel is függesztettek, mondván, lehetnek egyéb megállapodások.
Nos, ez a jelen hétvége arról szól,
hogy a G7 pénzügyminiszterei megállapodni látszanak (ha nem is 21, de) 15 százalékos globális nyereségadóban (egyszersmind eltörölve az itt-ott korábban kivetett digitális adókat). Erre épp nagyszerű politikai klíma adódott, hiszen pont a múlt héten jött a hír, hogy a Microsoft az összes 2020-as nyereségét, konkrétan 315 milliárd dollárt Írországban kimutatva kemény 0 (nulla!) dollárnyi adót fizetett, mondván, hogy adózni majd a Bermudákon fog – ahol a cégenkénti adó évi 500 dollár, forgalomtól függetlenül.
Magyar ésszel annyit kell lássunk ebből,
hogy durván 300 “mészárosnyi” pénz hogyan tud nem-adózni, holott nekünk már az az egy szem Mészárosunk is megfekszi a nemzet gyomrát.
Nomármost, ha a száz, vagy ezer, vagy tízezer stb. világcég hasonló mutatványaira gondolunk (köztük pár hazai cégre is), akkor csak a képzelet tompasága szabhat határt annak belátására, hogy emberi aggyal felfoghatatlan mennyiségű pénz jut a gazdagoknak a dolgozók terhére.
Ha ezek után bárki meg meri kérdezni tőlem, hogy miből is gondolnám elérni a havi nettó 250 ezer forintos minimálbért idehaza, akkor az elég érdekes reakcióval fog szembesülni.
Szerző
