Szép-kártya tulajdonos? – keresni fogják …..

A SZÉP-kártya kibocsátóknak egy jogszabályváltozás miatt szerződést kell kötniük minden kártyabirtokosukkal, a jövő évtől a munkáltatók csak a szerződött ügyfelek SZÉP-kártyájára tudnak pénzt utalni. A szerződések kiküldését már megkezdték a kibocsátók.

A májusban hatályba lépett,

a SZÉP-kártya kibocsátásának és felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet szerint a kibocsátóknak közvetlenül kell szerződniük a SZÉP-kártya birtokosokkal, akiknek számlával kell rendelkezniük a kibocsátónál.

A korábbi három “zseb” szerepét a szálláshely, vendéglátás és szabadidő alszámlák veszik át, amelyek bankszámlának minősülnek, a munkáltatók a jövőben ezekre utalhatják a juttatást.

A kibocsátók már megkezdték a szerződések kiküldését ügyfeleiknek,

akikhez tértivevényes levélben vagy elektronikus úton juttatják el a dokumentumot. A szerződéseket nem kell visszaküldeni, a kézhezvételtől számított 15 napot követően – elutasító nyilatkozat hiányában – automatikusan elfogadottnak minősül. A munkáltatók a jövő évben már csak az így megnyitott SZÉP-kártyás számlákra utalhatnak.

Csak a Szép-kártya ússza meg – 2019-től az összes többi cafetéria megszűnik

Új kártyát a jövőben nem a munkáltatón keresztül,

hanem a kibocsátónál lehet igényelni. Változik a lejárt összegek kezelése, a két évnél régebben utalt, fel nem használt összegeket nem utalják vissza a munkáltatónak, ám a kártyakibocsátó havi 3 százalékos díjat számít fel a két éve fel nem használt egyenleg után.

A meglévő egyenlegeket és kártyákat nem érinti a változás, azokkal a megszokott módon lehet fizetni az elfogadóhelyeken. A kibocsátók honlapjukon részletesen tájékoztatják ügyfeleiket a szükséges tudnivalókról.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Kattintson és kiderül!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük