Kerítésen innen
Trombitás Kristófnak „még jobban fáj, még jobban sajog” – Hogy mi? Hát, hogy nem vertünk el cirka 7.000.000.000.000, azaz hétezer milliárd forintot!
Trombitás Kristóf, a minap beinduló, MLM elvet követően hálózat-építésbe kezdő Védett Társadalom Alapítvány -tudják, amelyik úgy hirdeti magát, hogy „megalakultunk és nagyon fájni fogunk!”- „hátsó frontembere” első körben a Momentum földbe döngölését célozta meg, csak azzal nem számolt, hogy lesz, aki utánaszámol blőd állításának.
Trombitás Kristóf, a minap beinduló, MLM elvet követően hálózat-építésbe kezdő Védett Társadalom Alapítvány -tudják, amelyik úgy hirdeti magát, hogy „megalakultunk és nagyon fájni fogunk!”- „hátsó frontembere” első körben a Momentum földbe döngölését célozta meg, csak azzal nem számolt, hogy lesz, aki utánaszámol blőd állításának.
Aki jót akar, 1 forintját ne bízza Trombitásra!
Meglopta Magyarországot a Momentum!
-nyitott közösségi oldalán az alapítványnyik, aki ugye ezért kapja a fizetését – hogy pontosan kitől, az egyelőre nem publikus.
„Milliók közvetlen örömét tették semmivé ocsmány vigyorukkal. Sportolóink hazai földön megszerezhető sikereit lehetetlenítették el megbízóik felbujtására. (Nocsak, a következő olimpiát Párizs rendezi. Jé!) És ez, látva egy ugyan ezer sebből vérző eseményt, csak még jobban fáj, még jobban sajog. Ezt soha nem felejtjük el. Addig nem nyugszunk, amíg ezeket az ügynököket a közéleten kívül nem tudjuk. Nincs bocsánat az ilyen tettekre. Őszintén bízunk benne, hogy hamarosan valóban eltakarodtok.”
Kristóf, tanult Ön számolni?
A tokiói nyári olimpia az eredeti költségvetés szerint 6,7 milliárd dollárba került volna, de ma már az ötödik költségvetésnél és 16,8 milliárd dollárnál tartanak a szervezők. Egyes becslések szerint 25, vagy akár 40 milliárd is lehet a végső szám.
– mondta az InfoRádiónak a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Tanszékének egyetemi docense, Forman Balázs.
Miközben Japán államadóssága az ország GDP-jének több mint 200 százalékát teszi ki, adódik a kérdés, nem kockázatos-e így olimpiát rendezni.
„A szám ráadásul 250 százalék, picivel magasabb is; de ha azt mondom, hogy Japánban csak Tokiónak és környékének a GDP-je 1900 milliárd dollár évente, ahhoz képest 15 vagy 25 milliárd dollár olimpiarendezésre tűszúrásnak tűnik”
– ábrázolta a helyzetet Forman Balázs, akit inkább az „zavar”, hogy az egészet hogy számolhatták el ennyire, éppen Japánban, a pontosság hazájában. Talán ott tévedhettek, hogy nem mérték fel az ingatlan- vagy építőanyagárakat, esetleg nem számoltak egyes helyszínek teljes körű felújításának szükségességével. (forrás)
Dévényi István, akit nem lehet baloldalisággal vádolni, közösségi oldalán így vélekedik:
„7.000.000.000.000 Ft. Hétezer milliárd forint. Mészáros Lőrinc nagyot nyel. Szerény számítások szerint ennyit bukik Japán az olimpián. Úgy, hogy arrafelé ismeretlen fogalom a nemzeti alkotmányos költség. Szóval a sok hazahfi összeteheti a két kezét, és hálát rebeghet a Momentumnak, amiért népszavazást próbáltak kezdeményezni a budapesti olimpiáról.”
Tényleg, Kristóf!
Ön hány évi apanázsáról mondott volna le a hőn áhított magyarországi olimpiáért? Esetleg csinált miniközvéleménykutatást a HírTV-s kollégái között, vagy a Fideszben, hogy ők mennyi pénzüket dobták volna a közösbe érte? Mert ugye baromira akarni, meg krokodilkönnyeket hullatni kevés, ez kőkemény üzlet!
Nem hallott még a Védett Társadalom Alapítványról?
Néhány ex és jelenlegi HírTV-s és Földi László összefogott, hogy megfékezze végre nemzetközi színtéren is a Soros-féle Open Society Foundation (Nyílt Társadalom Alapítvány) rombolását-tombolását. A cél olyan komoly, amire valóban csak Magyarországról kiindulva lehet képes az önmagát védeni akaró ortodox konzervatív közösség. Komolyra fordítva a szót: kíváncsian várjuk, mire mennek!
“Hiánypótló” alapítványt hozott létre Moys Zoltán író, rendező és Szakács Árpád újságíró, könyvkiadó alapította, amihez kuratóriumi tagként csatlakozott Szabó Anett és Földi-Kovács Andrea, Földi László (elnök), Trombitás Kristóf és Kovács Zsolt. Honlapjuk szerint vallják, “hogy a Teremtő törvényei alapján fennálló rendet, az örök értékeket, az egyetemes emberi kultúrát minden körülmények között védeni, őrizni, gyarapítani kell. A közösség, a család, a nemzet jelentik az élet alapjául szolgáló kötelékeket, mind egyéni, mind társadalmi szinten. Azért kibújt a szög a zsákból, a temérdek szenteskedés végén kibökik, hogy “mindez megvédhető legyen, támadunk.”
Az alapítványi ülésen Simán tarthatnak HírTv-s összeröffenést….
Hogy pontosan “mibű”, azt nem kötik az orrunkra, de azt, hogy mire szándékoznak költeni, azt tudatják oldalukon:
A Védett Társadalom Alapítvány (a továbbiakban VTA) (Safe Society Foundation – SSF) egy nem kormányzati, nonprofit érdekképviseleti szervezet, amelyet 2021-ben hoztak létre. A VTA – magyarországi székhelyű alapítványként – aktívan részt vesz a hagyományon alapuló, védett, biztonságos, szabad és békés társadalmi modell megőrzésében és terjesztésében világszerte.
Meg, hogy
Más alapítványok esetében elsősorban kölcsönös együttműködés útján, egyéb szervezeteknek pedig technikai és anyagi támogatást nyújtva. A fentiek érdekében az Alapítvány alapcél szerinti adományosztó tevékenységet is végez. Az Alapítvány hatóköre nemzetközi.
Szép célok, ámde ehhez rengeteg pénzre van szükség
Kevéssé hihető, hogy magánszemélyek adományaiért ácsingóznak, sokkal inkább a jól eleresztett cégek pénztárcáját célozhatták meg csakúgy, mint a TAO-pénz nyertesei. Ebből következik, hogy a függetlenségük a regnáló kormánytól üres szólamnak tűnik.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?