Connect with us

Ez a nap

Amerikában ezentúl már nem fogják szétszakítani a migráns családokat

tiltott határátlépés miatt szétszakított családok
Megosztás

Donald Trump a Fehér Házban szerda délután aláírta azt az elnöki rendeletet, amely megakadályozza az Egyesült Államokba illegálisan érkező – és őrizetbe vett – szülők elszakítását gyermekeiktől.

Az elnöki rendelet összes részlete ugyan még nem ismeretes, de az tény, hogy lehetővé teszi, hogy az illegálisan az Egyesült Államokba érkező felnőttek a letartóztatásuk idején is együtt maradhassanak a gyermekeikkel.

„A családok együtt maradhatnak, ezt a problémát megoldjuk, de ugyanakkor az erős határőrizet és a zéró tolerancia politikája folytatódik. Zéró toleranciát fogunk tanúsítani mindazokkal szemben, akik illegálisan átlépik a határt” – mondta a rendelet aláírásakor az amerikai elnök.

Az elnök leszögezte: rendeletének köszönhetően „sok ember boldog lesz”, és hozzátette, ő maga sem volt kibékülve azzal, hogy családokat szakítanak szét. Megjegyezte: lehetséges, hogy az elnöki rendelet nyomán viták vagy perek is lesznek. Ezzel kapcsolatban elemzők emlékeztettek arra: érvényben van egy 1997-es törvény, mely szerint kiskorúakat húsz napnál tovább nem tarthatnak fogva a szüleikkel együtt sem.

A rendelet módosítása Trump feleségének köszönhető?

Az újságírók kérdéseire röviden válaszolva Donald Trump a többi között hangsúlyozta: mind a feleségéből, Melaniából, mind a lányából, Ivankából – aki a Fehér Házban tanácsadóként dolgozik – „erőteljes érzelmeket váltott ki” a szüleiktől elszakított gyermekek látványa. „De mindenki így érez, akinek van szíve” – fogalmazott az elnök, nyilvánvalóan utalva ezzel a first lady hétfőn nyilvánosságra hozott nyilatkozatára, amelyben Melania Trump leszögezte, hogy egy ország irányításához „szívre is szükség van”.

A rendelet aláírása után Ivanka Trump Twitter-bejegyzésben köszönte meg az elnöknek a döntést.

A közfelháborodást és immár nemzetközi tiltakozást is kiváltó „zéró tolerancia” politikáját – amelynek része az illegális határátlépők gyermekeinek elválasztása szüleiktől – Jeff Sessions igazságügyi miniszter hirdette meg néhány héttel ezelőtt. A Fehér Ház szóvivője kedden emlékeztetett arra: ez a gyakorlat a korábbi amerikai elnökök idején is érvényben volt, csak nem alkalmazták ilyen következetességgel.

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

Ezt a kislányt Trump ríkatta meg, nem Magyarországon van, itt nem ő tenné…..

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük