Kiemelt hírek
Újabb célcsoport a Taigetoszra? – történik mindez 2020 Magyarországán az asszisztenciánkkal!
Pedig mindegyiknek van gyereke! És ők is gyerekei valakiknek, következésképpen felmenőkkel is rendelkeznek. És mégis megteszik. A miniszterelnöktől az orvosigazgatóig mindegyik kivétel nélkül bűnt követ el, ha csendben tűri, ami Magyarországon 2020-ban zajlik.
De azért továbbra is „csak a Fidesz”?
„Szomorúan, tehetetlenül és megdöbbenve vettem tudomásul, hogy az Emmi utasításának megfelelően az ország egyetlen fejlődésneurológiai osztálya (III. progresszivitás szintű, országos ellátási kötelezettséggel) a holnapi naptól nem fogadhat fekvőbeteget. A kórház biztosított egy csökkentett kapacitású járóbeteg ellátási lehetőséget, ahol az osztály dolgozói megpróbálják a lehetetlent”
– írta a Facebook-oldalán, több orvosi csoportban is megosztott, a magyar egészségügyben szokatlanul kemény hangú bejegyzésében prof. Dr. Berényi Marianne, a Szent Margit Kórház osztályvezető főorvosa. Hozzátette:
a minisztériumi utasítás mindazon újszülöttek, koraszülöttek, csecsemők egészséges élethez való jogát veszélyezteti, akiknél a komplex kivizsgálás és az így felállított diagnózison alapuló korai, intenzív kezelés elmarad.
https://www.facebook.com/marianne.berenyi/posts/10217078406816280
A fejlődésneurológiai osztály a veleszületett agyi károsodások kivizsgálásával és terápiájával foglalkozik az egész országra kiterjedően. Benn fekvő és a járóbeteg rendelésre érkező betegei is csecsemők, akiket rendszerint az édesanyjuk kísér, akik egész napjukat az osztályon tölthetik.
Reménysugár…..
„Vélemény dömpingjüknek hála a kórház vezetése talált megoldást és holnaptól a kórház területén (más épületben) csökkentett ágyszámmal DE folytathatjuk tevékenységünket! Hálás köszönet segítségükért, támogatásukért, mely nélkül ez nem sikerült volna.”
https://www.facebook.com/marianne.berenyi/posts/10217079785050735
Előzmény, ha valaki nem olvasta volna…..
Az elmúlt napokban arról számoltunk be, hogy folyamatos ápolásra szoruló betegeket is hazaküldenek, miután Kásler Miklós egészségügyért felelős miniszter döntése alapján keddig a kórházi ágyak 60 százalékát, a fűnyíróelv alapján, ki kell üríteni a koronavírus-járvány miatt:
Kirúgás – kiállás….
Petíció
NEM! és pont….
Szerző
Friss
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti