Connect with us

Kerítésen innen

A szülők egymást vádolják, de ki figyel a srácra? Újabb gyerek drámája közszemlén!

Megosztás

Molnár Gusztáv -aki a Drága örökösök című sorozat okán lett közismert színésszé- és volt felesége, Dancsecs Ildikó úgy döntöttek, hogy a nyilvánosság előtt harcolnak meg 9 éves kisfiúk és „jóhírük védelmében”. Arra egyikük sem gondolt, hogy Benedeknek milyen sebeket okoznak „kitárulkozásukkal”, hogy a 9 éves kisfiúnak másnap iskolába, edzésre kell mennie és a traumán túl, hogy a szülei elváltak, nem számíthat rájuk, azzal is meg kell küzdjön, amit a gyerekközösségtől kap.

A szülők egymást vádolják, de ki figyel a srácra? Újabb gyerek drámája közszemlén!
Megosztás

Molnár Gusztáv -aki a Drága örökösök című sorozat okán lett közismert színésszé- és volt felesége, Dancsecs Ildikó úgy döntöttek, hogy a nyilvánosság előtt harcolnak meg 9 éves kisfiúk és „jóhírük védelmében”. Arra egyikük sem gondolt, hogy Benedeknek milyen sebeket okoznak „kitárulkozásukkal”, hogy a 9 éves kisfiúnak másnap iskolába, edzésre kell mennie és a traumán túl, hogy a szülei elváltak, nem számíthat rájuk, azzal is meg kell küzdjön, amit a gyerekközösségtől kap.

Molnár Gusztáv, az apa

Molnár hosszú hallgatás után végül az ATV-n futó Jakupcsek Night című műsorban mesélt részletesen a vele történtekről, nyilatkozatában könnyek között számolt be egy augusztus 14-én a fiának adott pofonról, majd arról, hogyan verekedett össze korábbi párja új partnerével gyermeke szeme láttára. Elmondása szerint kisfia augusztus elején két hetet volt nála, 14-én új párjával és Benedekkel egy vidéki előadásra mentek.

„Volt egy vitánk az autóban, és azt mondta: hülye vagy és anyának igaza van. És kapott tőlem egy pofont!”

– ismerte el Molnár Gusztáv, majd elcsukló hangon tette hozzá:

„Én azóta nem láttam a fiamat.”

Dancsecs Ildikó, az anya

A nyilatkozatról megjelent cikkeket természetesen Molnár Gusztáv fiának édesanyja, Dancsecs Ildikó is olvasta, aki most egy, a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldalhoz eljuttatott nyílt levélben üzent volt kedvesének, amit változtatás nélkül közlünk.

„Nyílt levél Molnár Gusztávhoz

Elöljáróban kijelentem, hogy alább közölt nyílt levelemben MINDEN állítást hivatalos iratokkal, üzenetváltásokkal és egyéb tárgyi bizonyítási eszközökkel tudom alátámasztani és bizonyítani.

Kedves Gusztáv! Mérhetetlen döbbenettel láttam a tegnap megjelent nyilatkozatod, azt a hazugsághalmazt, amit képes voltál a tévében elmondani a fiadról és rólam 4 hónap hallgatás után. Döbbenetem nem annak szól, hogy engem milyen fényben tüntetsz fel – azt megszoktam és elviselem – de az, hogy négy hónap csend után, ami alatt semmit nem mondtál arról, mi történt azon az estén; négy hónap után, mely alatt számos hazugságodat hatóságok előtt cáfoltam meg bizonyítékokkal, arra jutottál, hogy első nyilvános nyilatkozatoddal neveletlennek és hazugnak állítod be a fiadat.

Odadobtad magad helyett koncnak az áldozathibáztató hiénáknak, hogy marcangolják szét! Most a 9 éves, (ismét) védekezésképtelen fiadat tetted ki közutálatnak, és azóta is csendben tűröd, hogy „kis p…csnek”, „kisgyenyónak”, „hülyegyereknek” „neveletlen kis k…csögnek” nevezzék, akivel egy gond van: hogy nem kapott eleget… vagy elég nagyot.

Azt a gyereket, akiről mindenki, aki ismeri (barátok, családtagok, pedagógusok, edzők) kiemelik, hogy mennyire jól nevelt, tisztelettudó, kedves, segítőkész gyerek, aki nemhogy a szüleit nem „hülyézte le” soha, de még társaival szemben is irtózik a vulgáris megnyilvánulásoktól, agresszív viselkedéstől – ennek ellenére nem voltál rest őt olyan színben feltüntetni, mintha az egész probléma oka az ő viselkedése lenne, és nyilvánosan megbélyegezted, megszégyenítetted és megaláztad Őt ezzel a kijelentéseddel. Bár a feleséged nyilvános posztjában el szeretne hallgattatni engem (miután nem én, hanem Te nyilatkoztál), csak azt tudom mondani, amit ő: nem fogom csendben tűrni, hogy hazugságokat állítsatok, és gyermekemet bántalmazza internetes trollok hada. De legalább egy szülője legyen, aki megvédi.

Őszinte vallomásodban ugyanis csak azt felejtetted elmondani nekik, hogy:

  • …aznap este, augusztus 14-én (amikor nálad volt nyári láthatáson a fiunk), amikor éjjel fél 12-kor megjelentetek az otthonunknál a szinte sokkos állapotban remegve síró gyerekünkkel, akkor masszívan részeg voltál. Ahogy egy barátod, színésztársad még aznap hajnalban megírta nekem (aki a kocsiban ült veletek), szó szerint: „A visszaúton hirtelen részeg lett mint a szar”. Ilyen állapotban történt az általad „nevelési célzatú pofonként” aposztrofált ütés,
  • …vagy hogy már 2021 októberében megegyeztünk a gyámhatóság előtt, hogy felügyelt módon találkozol Benedekkel. Miután a családsegítő szolgálat a helyet nem tudta biztosítani, egy független pszichológus jelenlétében találkozhattatok volna a megállapodásunk szerint, azonban először ezt nehéz anyagi helyzetedre hivatkozva tagadtad meg, majd amikor átvállaltam ennek teljes költségét, akkor mindenféle indoklás nélkül továbbra sem voltál hajlandó találkozni Benedekkel, majd megírtad: „nem vagyok kötelezhető erre”, így bár valóban 5 hónapja nem láttad a fiadat, igazából már három hónapja láthatnád rendszeresen, ha akarnád.
  • …hogy azóta gyámhatósági döntés is született az igazságügyi szakértő véleménye alapján, amelyben felügyelt kapcsolattartást rendeltek el, de az azóta sem kezdődött el, és megintcsak nem miattam – ennek okáról ügyvéded felszólítására nem nyilatkozhatok.
  • …hogy nem csak egy pofon csattant el, hanem többször megütötted Benedeket,
  • …hogy amiatt nem volt lehetőség a helyzet tisztázására, mert súlyosan részeg voltál és azonnal megtámadtad a férjemet, majd nem vártad meg a kiérkező rendőröket, akiket mi hívtunk ki, hanem feleségeddel együtt elhajtottatok a helyszínről, és hogy csak azután rohantál feljelenti férjemet és engem is testi sértésért, hogy megtudtad: meggyanúsítanak téged garázdasággal. Igaz akkor még azt állítottad: megrugdostalak, nem azt, hogy „lökdösődtem”. Bár itt megjegyzem: egyik sem igaz, én a gyermekünket igyekeztem biztonságos helyre vinni, és csak reménykedni tudtam abban, hogy a férjem, aki kb. 60kg-al könnyebb, és 25cm-el alacsonyabb nálad, meg tudja védeni magát.
  • …hogy nem emiatt az egy eset miatt fordultam a hatóságokhoz: a családsegítő szolgálathoz 2020 októberében, a gyámügyhöz pedig 2021 januárjában fordultam első ízben alkoholproblémáid, kiszámíthatatlan viselkedésed miatt, amit éppen jelenlegi feleséged jelezett felém és kérte több esetben, hogy a láthatásodról vigyük el tőletek Benedeket, vagy éppen át se engedjük,
  • …hogy nem az augusztusi eset után jelentettelek fel zaklatásért és tartás elmulasztása miatt, hanem 2020 novemberében, mert napi szinten kaptam tőled mocskolódó, anyai és női mivoltomban megalázó, magánéletembe avatkozó üzeneteket,
  • …és mert több alkalommal leskelődtél utánam vagy részegen balhéztál lakásomnál, ami miatt a múltban két alkalommal is rendőrt kellett hívnom…
  • … hogy éppen zaklató üzeneteid miatt kértem a férjemet, hogy inkább ő tartsa veled a kapcsolatot, – és te akkor még hálás is voltál férjemnek segítőkész, elfogadó hozzáállása miatt,
  • …azt is elfelejtetted elmondani, hogy te vagy az, aki rendszeresen szidalmazol engem és férjemet gyermekünknek, sőt te magad írtad meg nekem e-mailben: „meg fogom magyarázni neki, hogy nem vagytok egy család, és nem is lesztek azok”, míg én neked is megírtam, hogy mindenkor azt erősítjük Benedekben, hogy ti is és mi is egy új család lettünk, és szerencsés, hogy ennyi ember szereti – ennyit az ellennevelésről…

Gusztáv!

Nagyon szépen kérlek téged anyaként, szülőtársként, hogy gyermekünk érdekében ne abba fordítsd tovább az energiádat, hogy a nyilvánosság előtt kimosakodj, másokat bemocskolj magad helyett és minden áron elhárítsd a felelősséget akár annak az árán is, hogy a fiadat teszed ki tömeggyűlöletnek! Nem ezt érdemli tőled ez a kisgyerek azután a rengeteg fájdalom után, amit már okoztál neki. Meddig akarod bántani még így távolról is?

Azt mondtad a műsor végén, hogy tiszta lappal szeretnél indulni. Kezdd akkor mondjuk egy őszinte beismeréssel és bocsánatkéréssel a fiad felé! Gyermeked anyja: Ildikó

És az általános tévedések elkerülése érdekében: nem párom van, hanem férjem, nem 9 évig voltam együtt Gusztávval, hanem először 4 évet, majd 3 év különélés után 1,5 évet, nem voltunk házasok, nem voltunk jegyesek 9 évig, és nem gyerekelhelyezési vagy válóperben vagyunk, gyermekünk 2016 januárja óta hivatalosan is nálam van elhelyezve.”

https://youtu.be/cTmj-yfAJf4

A fotó illusztráció!

 

Kat Smith fotója a Pexels oldaláról

Kat Smith fotója a Pexels oldaláról

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük