Connect with us

Kerítésen innen

Vajna és Gyurcsány miatt nem kell a moziknak a Gyurcsány-film! – Kálomista Gábor elképesztő összeesküvés-elméletete

Megosztás

Mi történhetett? Csak nem megméretett az „Elk@rtuk” című gigaprodukció és könnyűnek találtatott?  Politikai ellencsapásnak látja Kálomista Gábor, hogy kevés moziban vetítik a premier hetében a „művet”. Azt mondja, hogy Andy Vajna szándékosan nem segített a magyar alkotásoknak előnyt biztosító nemzeti filmforgalmazásnak, a Budapest Filmet pedig Gyurcsány Ferenc irányítja – foglalta össze a lényeget az Index.

Ha már az ElkXrtuk 1400 millióból akkora siker(telenség) volt, miért ne kaphatnának az alkotók még 865 millió közpénzt egy új ötletre
Megosztás

Mi történhetett? Csak nem megméretett az „ElkXrtuk” című gigaprodukció és könnyűnek találtatott?  Politikai ellencsapásnak látja Kálomista Gábor, hogy kevés moziban vetítik a premier hetében a „művet”. Azt mondja, hogy Andy Vajna szándékosan nem segített a magyar alkotásoknak előnyt biztosító nemzeti filmforgalmazásnak, a Budapest Filmet pedig Gyurcsány Ferenc irányítja – foglalta össze a lényeget az Index.

Baj van a filmmel?

Azzal semmi baj sincs. Kiváló filmet raktunk össze. Csak azt nem tudom, hogyan jut el a mozikba.

-nyilatkozta a portálnak felháborodva Kálomista hozzátéve

rendszerszintű és konkrét, a filmemre vonatkozó bajok egyesültek.

… és részletezte….

Menjünk vissza 2004-ig, akkor lépett életbe a filmtörvény, amiről az első pillanattól kezdve azt mondtam, hogy jó, de nincs befejezve. Azzal foglalkozik, hogyan gyártsunk filmeket, és ezzel vége is. Arról szó sincs, hogy amit legyártunk, mindegy, hogy magán- vagy állami pénzből, az hogyan kerül a közönség elé. Gyártjuk a filmeket magyar pénzből, de a termékek azonnal hátrányba kerültek a hazai piacon az összehasonlíthatatlanul tőkeerősebb amerikai produkciókkal szemben.

A Magyar Filmintézet béna kacsa?

„…a forgalmazásba nem tud beleszólni. Az a helyzet eltartott 2010-ig, akkor jött Andy Vajna, aki átalakította a filmfinanszírozási rendszert. Ezt nagyon helyesen tette, sok vitát gerjesztett, amiről már sokat beszéltünk, viszont arról nem, hogy a mozik nyolcvan százaléka hirtelen az akkor már megalakult Cinema City-hálózathoz került.

Arra kérdésre, hogy ha az Alkotmányt is átírta ez a kormány, miért nem alakították át ezt a rendszert is Andy Vajna irányítása alatt, azt válaszolta a rendező-producer, hogy

Ez neki sem állt érdekében, és nem is akarta. Jó barátok voltunk, de emiatt ölre menő vitáink voltak.

Nyomják Krahács helyett Kálomistát?

Kálomista szerint a a mozihálózatok döntik el, hogy melyik filmet futtatják, és melyiket süllyesztik el

 Ott volt a Veszettek. Arról kijelentették, hogy a Magyar Gárdáról szól, holott azóta is meg vagyok róla győződve, hogy az egy nagyon komoly film, és nem a gárdáról készült. A rendező, Goda Kriszta minden filmje nagyon sikeres volt korábban, ezzel meg egy hét alatt kikerültünk minden moziból.

Kovács Gábor, a Fehér tenyér, a Bár, az Üvegtigris trilógia producere szerint:

„Azt cinephil filmcsinálóként soha ki nem ejtenèm a szàmon, hogy ne nézzenek egy filmet, bár a jövőképem töretlen maradna ha üres termek előtt vetitenék ?.

Helyette időben hirdetek egy szégyennapot október 22-re!

Megszületett az ELKXRTUK, az újkori Magyarorszag első igazi kampány/kurzus filmje a 2022 választásokra! Összedobtak a leosztott trilliárdos állami ‘közbeszerzési’ pénzekböl egy milliárdos budzsét és húztak mèg egyet az adófizetőkön a filmtörvény adta 30%-os adókedvezménnyel is!

De elsősorban kellett hozzá egy elvtelen producer és a mindenevő kollégai (kár, hogy Leni ezt nem élhette meg…). De sok múlik a mozikon is, részt vesznek e a magyar film lejáratásában!

Helyette javaslom Az Anyám Története c. magyar filmet az HBO GO-n, a Toxikomàt, a Felesègem törtèntèt, a Külön Falkát a mozikban ès a többi, hamarosan vàrhatò magyar minôsègi filmeket!

Megszültett az ‘unvolunteered crowdfunding’. (valaki forditsa le a Kálomistának ?)”

Vissza Kálomistához: …és, hogy mindezt, miként érik el?

Statisztikával dolgoznak, azt mondják, hogy nem volt elég néző, ezért levették a műsorról

-magyarázza Kálomista a bizit. Az elkXrtuk-kal kapcsolatban így gondolkodik a producer:

Ha én mozis lennék, egy hétig csak ezt játszanám. Nem azért, mert tetszik vagy nem tetszik a tartalma, hanem ezért, mert látom, milyen kampány előzte meg, milyen közérdeklődésre tart számot, tehát meg fogják nézni az emberek.

Ezzel szemben

a Budapest Filmhez tartozó hat moziból a Corvin egyetlen termében adnak egy délutáni előadást a premier hetében. A Cinema City még nem válaszolt.

… mi lehet az ok?

Mert most van az a rész, hogyan tudják ezt a filmet elhallgattatni. Eddig azzal voltak elfoglalva, hogy a színészeimet gyalázták, a kollégáimat fenyegették, a forgatási helyszíneken is keresztbe tettek, ahol csak lehetett, de legnagyobb meglepetésükre mégis elkészült a film. Rájöttek, hogy már nem tudják megállítani, kint van az előzetes, ott vannak az óriásplakátok, csináljuk a promóciót. Hol lehet még elgáncsolni egy filmet? Ott, hogy nem engedjük be a mozikba.

– Most azt állítja, hogy a Budapest Film mozihálózat politikai okokból akadályozza meg, hogy az ő termeikben nézhesse meg a közönség az Elkxrtuk című filmet? – tette fel az egyenes kérdést az újságíró, amire Kálomista válasza:

Konkrétan ezt állítom.

-Maga szerint tényleg azt hiszi a baloldali városvezetés, hogy hasznos politikai lépés lenne elzárni a filmet a nézők elől?

Nem tudom, mit hisznek, lehet, hogy tényleg ennyire ostobák, de megnyugtatok mindenki, fogunk találni alternatív lehetőségeket. De az nyilván nem lesz ugyanolyan, és ezek az emberek elvesznek attól a több száz embertől, a színészektől, a stábtól egy álmot, az örömet, hogy lássák, mit ér a munkájuk. Megöltek egy mozit. Ez óriási szégyen. Cenzort játszanak, visszaélnek a hatalmukkal. Ilyen alapon miért ítélik el a második világháborús könyvégetéseket, akik most filmet égetnek.

-adta meg a végszót Kálomista Gábor.

Ön kedves néző pedig döntsön: kíváncsi-e a „sokat üldözött” filmre és akkor vegyen jegyet rá, vagy kihagyja. Ez esetben javasoljuk, hogy nézzen szét a mozikínálatban, hátha talál ízlésének megfelelőt.

 

Vajna és Gyurcsány miatt nem kell a moziknak a Gyurcsány-film! - Kálomista Gábor kiakadt....

Szerző

7 hozzászólás

7 Comments

  1. papp gyula

    2021.09.21 15:05 at 15:05

    fogtok találni megfelelö alternativát!! Tudjuk!! Majd beterelitek az iskolásokat mint anno!

  2. Pingback: „Becsszóra, nem Karácsony Gergely írja a moziműsorunkat” - Reagált a Budapest Film Zrt. vezérigazgatója Kálomista marketinghúzására - Városi Kurír

  3. Marta Brash

    2021.09.22 10:37 at 10:37

    Jaj, ne rinyalj mar kalomista, hiszen magad irod,/valaszolod, hogy „osszeraktatok ” egy filmet…. hat en az almaspitet szoktam osszerakni a konyhaban, aztan vagy sikerul, vagy nem, es csak egy helyen mutatom be, a kedves csaladomnak. Aztan ha tetszik, akkor egy ora alatt befaljak, ha meg nem tetszik, hiaba van benne minden, ami a recept szerint kell bele, valoszinuleg valamit elk*rhattam, amikor „osszeraktam” – es akkor sajnos ott fog megpeneszedni a konyhakredencben. Tudod, kalomista, ez az elet, de meg pontosabban: a PIAC !Hoztal be mindenfele kulfoldi nevenincs szineszt, nehany otthoni s.ggnyalot csillagaszati gazsikert, es nem azt nezted meg, hogy vajon ez a tema MA VALOBAN ERDEKEL-E VALAKIT, hanem jo sok penzert kiszolgaltad orban bufogeset, es lohalalaban legyartottal valami osszeganyolt szart, es mar elore meg vagy sertodve, hogy nem kell a nepnek a fercmuved! Tudod, nem csiptem az oreg parokakeszitot, de ha valamihez jo erzeke volt, az a film volt es a producerkedes! Ha tudta volna, hogy mire akartak elkolteni milliardokat, ugy otthagyott volna a hulye otleteddel egyutt, mint a pinty! Talan le kene vetiteni a Kossuth teren annak a 70 tuntikezonek, aki allitolag rendkivuli modon gyuloli Gyurcsanyt, a 15. evfordulo alkalmabol. Pancser!

  4. Marta Brash

    2021.09.22 10:46 at 10:46

    Ja, es ha mar ennyire tudod, hogy Gyurcsany a Budapest Filmnek a tulajdonosa, akkor legalabb szolj neki, mert a vegen meg hulyen fog meghalni, es egy forint bevetele sem volt ebbol a tulajdonabol! Reg rossz neked, ha egy halott emberrel viaskodsz, meg egy olyannal, aki 12 es fel eve semmilyen kormanypolitikaban nem vesz reszt, es semmilyen befolyasa sincs a dolgok menetebe. Nagyon szanalmas vagy!

  5. KISS tIBOR

    2021.09.28 15:17 at 15:17

    ha, ez a neve sincs a szakmában Kálomista,állítólag filmrendezőnek, egy kis tartása is lenne, nem válalta volna el ezt a filmet leforgatni A filmrendezés az művészet, ésvan is rá példa, hogy, hány világhírű rendezőnk van és volt,akik tettek az asztalra valamit. Az a rendező, aki képes sok pénzért egy lejárató kampányfilmet készít, az, nem művész, hanem egy ripacs

  6. Mann Krisztina

    2021.10.17 08:44 at 08:44

    Így igaz. De, az biztos, hogy a Corvinba azé, a FEJHALOTT ZSIDESS hívők elfognak menni, hogy tovább zsugorítsák az elméjuket. Én mondjuk a baloldali politikusokat, meg úgy általában, a nem saját erőből milliomossá, milliárdossá lett szarkupacokat ruhellem, úgy ahogy vannak. Egyik kutya, másik eb. Egyik sem jobb a másiknál. Csak a hatalom, és a lové. Erről szol a politika. A sok hulye meg elmegy szavazni, csak azt nem tudják mire. Hát arra, hogy ezek, azok megszedjék magukat, és nagy ívben szarjanak a népre.

  7. Mann Krisztina

    2021.10.17 08:52 at 08:52

    Azé azt állítani, hogy gyurcsikának nincs semmiféle része a politikában – a kormány politikában lehet, hogy nincs, miért is lenne -, úgy szolván, merész kijelentés. Állítom, hogy kavarja ő is a xart rendesen, és károlynénit ő mozgatja droton a háttérből. Nagyon is benne van ő mindenben, csak nem mutatja magát ANNYIT. Mert azé, itt-ott, főleg facen, aktívan fent van a drága. És, mielőtt jonne, hogy jobbos, balos, kurmánypárti vagyok. Jelzem, egyik sem. Ami nálunk – magyarországon – megy, az politikai huliganizmus, bohocparádé az EU-s milliárdokért, a hatalomért. Valoszínű, máshol is így van, csak nem mindegy a gazdaság, és az ott élők helyzete.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük