Banánköztársaság
Vásárhelyi Mária: kedves EU! Be kéne fejezni a bábozást!
Vera Jourova, a jogállamiságért felelős EU biztos, szerint nincs értelme szankcionálni azokat az országokat, ahol a jogállamiság és a demokrácia súlyos sérelmeket szenved.
Szerinte a szankció nem, csak a párbeszéd segít
Fél éve készítik elő a jogállamiságról szóló jelentést, ahogyan Sargentini és csapata is hosszú hónapokig dolgozott a saját jelentésén és előtte Tavares is.
Utóbbi kettő már nem dolgozik az EP-ben, Magyarország viszont még mindig teljes jogú tag.
Az EU tíz éve folyamatosan aggódik azért, ami már 10 éve nem létezik; a magyar jogállamért
És párbeszélni próbál azokkal, akiknek eszük ágában sincs szóba állni velük. Mert a magyar kormány tudja, hogy nincs az a párbeszéd, amely eredményesebb lehetne, mint a német nagytőke érdekeinek gátlástalan kiszolgálása. Tudják, hogy ahogyan itthon, úgy az Unióban is a csalás, megvesztegetés, zsarolás a leghatékonyabb fegyver. Kedves EU! Be kéne fejezni a bábozást!
Ne aggódjatok, ne dorgáljátok a magyar kormányt, ne fenyegetőzzetek, mert már senki nem vesz komolyan. Ahogyan ti sem veszitek komolyan magatokat.
És az se aggasszon benneteket,
hogy a rövid távú gazdasági érdekek érvényesítése érdekében nemcsak nevetségessé teszitek az Uniót, hanem a felszámolását is előkészítitek.
Mert ne legyenek kétségeink, ha a többi – főleg posztszocialista ország – azt látja, hogy büntetlenül lehet tagja a közösségnek az az ország, amelynek kormánya szétveri a jogállamot, és velejéig korrupt, akkor egyre több diktátor hajlamú populista fogja ezt az utat választani.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat