Az osztrák hírügynökség arról kérdezte Manfred Webert, az Európai Néppárt európai bizottsági elnökjelöltjét, hogy nacionalistaként vagy partnerként tekint-e a magyar miniszterelnökre. 


Orbán Viktor nehéz partner. Hozott néhány olyan döntést, amelyet nem tudok elfogadni, amelyet a frakcióban nem tudunk elfogadni

– mondta.

Ilyennek nevezte például a CEU költözéséhez vezető lépéseket.

„A tudományos élet szabadsága az Európai Unió egyik alapelve. Jómagam is arra szavaztam az Európai Parlamentben, hogy megindítsák a hetes cikk szerinti eljárást Magyarországgal szemben, annak ellenére, hogy Orbán Viktor az Európai Néppárt tagja. Az Európai Néppártban nem lehet alkudozni az alapjogokról és az alapértékekről” – jelentette ki Weber.

Arról is beszélt, hogy szükség van az Európai Unió egységére a mostani időkben, amikor a nemzetközi politikában egyre zordabb szelek fújnak.

Nacionalista politika

„Az európai parlamenti választás egyben iránykijelölés is, attól függően, hogy a politikai közép mozgalmának számító Európai Néppárt vagy a bal-, illetve jobboldali erők nyernek-e. Az Európai Néppárt és az Osztrák Néppárt egyenlő a stabilitással, valamint az értelem Európájával” – mondta.

A nacionalista politikával kapcsolatban Weber hangsúlyozta: nem számítanak egy csapatnak azok, akiknek világképe fényévekre van egymástól.

Kovács Zoltán: a CEU nem ment el Magyarországról

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára szerint Manfred Weber, Európai Néppárt (EPP) európai bizottsági elnökjelöltje téved, a CEU nem ment el Magyarországról.

A politikus ezt arra reagálva írta pénteken a Twitteren, hogy Manfred Weber az egyetem ügyével kapcsolatban azt mondta, Orbán Viktor miniszterelnök „hozott néhány olyan döntést, amelyet nem tudok elfogadni, amelyet a frakcióban nem tudunk elfogadni”.

Kovács Zoltán üzenetében az áll: a CEU nem ment el Magyarországról és a továbbiakban is Budapesten fog üzemelni.

Hozzátette: a EPP csúcsjelöltjének inkább amiatt kellene aggódnia, hogy a baloldali pártok összeszövetkeztek a „xenofób és antiszemita” Jobbikkal.

(Forrás: Index)

Kapcsolódó

Manfred Weber megvédte Orbánékat

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét