Connect with us

Kerítésen innen

Ha Ön budapesti, akkor ne nagyon számítson Orbán segítségére! Tehet ilyet az első számú közszolga?

Megosztás

Úgy tűnik, a felmérések azt súgták a miniszterelnöknek, hogy Karácsony Gergely személye és a fővárosiak veszélyeztethetik a pozícióját, így újabb támadásba lendült a kommunikációs csapata.

A fővárosnak vannak tartalékai, mozgósítani kell, hogy segítsék a legnehezebb helyzetben lévő területeket

– mondta Orbán szokásos pénteki kinyilatkoztatásában.

Fizess, Budapest!

A miniszterelnök a Kossuth Rádióban a készülő újabb gazdaságvédelmi intézkedéscsomagról elmondta: alapvetően jól halad a terv, hogy több munkahelyet hozzanak létre, mint amennyit a vírus miatt elvesztettek. Ám még a mai napig többen vannak rendkívül nehéz helyzetben, főként a turizmushoz kapcsolódóan – hívja fel a figyelmet laptársunk, az Mfor.hu.

“Az idegenforgalomban dolgozóknak, a taxisoknak, a vendéglátóiparban dolgozóknak, a szállodásoknak segítség kell. Budapest van a legnagyobb bajban”

– ismerte el Orbán Viktor.

Budapesten az ágazat egyenesen beszakadt, mivel a főváros elsősorban külföldiek célponjta.

A sokat emlegetett 100 milliárd

A miniszterelnök szerint azonban

a fővárosnak még Tarlós István idejéből van 100 milliárd forint megtakarítása, amiből 50-60 milliárdot a vállalkozások védelmére kell fordítania Karácsony Gergelynek.

Véleménye szerint

ennek szükségét hamarosan a fővárosi önkormányzat is belátja majd, hiába ellenkeznek most még.

Egy nappal az Orbán-szózat előtt….„Budapestnek van pénze”

Láng Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján elmondta,

a Fidesz-KDNP számításai szerint 80-100 milliárd forint biztosan rendelkezésre áll úgy, hogy ebben a ciklusban a fővárosnak nincs hitel-visszafizetési kötelezettsége.

Szorgalmazta, hogy a főváros azonnal kezdjen tárgyalásokat az érdekképviseletekkel, és pályázati, valamint egyéb támogatási útvonalakon kezdjen el segítséget nyújtani a legnehezebb ágazatokban működő vállalkozásoknak és az ott dolgozóknak.

„Budapestnek nincs pénze”

Dorosz Dávid főpolgármester-helyettes a hírre reagálva Facebook-oldalán azt írta, a segítség valóban elengedhetetlen, de Láng Zsolt követelhetne akár 100 vagy ezer milliárdot,

„az is hasonlóan hiteles lenne a szájából”.

„Miután a Fővárosi Közgyűlésben a Fideszt-frakció is megszavazta, hogy a kormány érdemben csökkentse a Budapestet sújtó kormányzati sarc mértékét, érje el, hogy saját kormánya komolyan vegye a fővárosi Fidesz-frakció szavazatát. Várjuk a cselekvést.

  • Láng Zsolt kezdeményezze a kormánynál, hogy a turizmusnak szánt támogatásokból – alighanem politikai okok miatt – a kormány ne zárja ki a budapesti vállalkozásokat, mint ahogyan ezt eddig tette. Várjuk Láng Zsolt cselekvését.
  • Láng Zsolt kezdeményezze a kormánynál, hogy a gazdaságvédelemre szánt összegekből a fideszes oligarchák helyett nagyobb arányban részesedjenek a bajba jutott kis- és közepes vállalkozások. Várjuk Láng Zsolt cselekvését.
  • Láng Zsolt vesse fel a kormánynál, hogy hatalmas összegű fegyvervásárlások helyett inkább a bajba jutott embereket és vállalkozásokat támogassa a kormány. Várjuk Láng Zsolt cselekvését.
  • Láng Zsolt kezdeményezze a kormánynál, hogy az Európai Uniótól érkező válságkezelő támogatás érdemi részét a kormány az önkormányzatok bevonásával fordítsa válságkezelésre. Várjuk Láng Zsolt cselekvését.

Miután a GDP bezuhanása, az infláció és a hiány elszabadulása bizonyítja a kormány válságkezelésének elégtelenségét, Láng Zsolt kezdeményezze a kormánynál a valódi gazdaságvédelmi program kidolgozását. Várjuk Láng Zsolt cselekvését.”

https://www.facebook.com/doroszdavidhu/posts/3883913548302020

Hackerek

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük