Connect with us

Banánköztársaság

Az igazi hungarikum: a kormányzás művészete – A‘ la Orbán Viktor

Akarod a Biodómot? Vidd!
Megosztás

Bakondi György bejelentette: a bécsi terrortámadások után számítani lehetett arra, hogy fegyveresek menekülnek Magyarország felé, és arra is, hogy az osztrák hatóságok segítséget kérnek magyar kollégáiktól. Mi pedig a kormányzás fő hivatása szerint, megvédjük Európát a terrorizmustól, és ennek jegyében vezényelték a TEK egységeit páncélautókkal az osztrák határhoz. Nemzetünk tehát biztonságban van, Európa biztonságban van! Hírek szerint a bécsi merénylő, akit a helyszínen lelőttek, közvetlen tettesként egyedül volt.

Őrület!

A lényeg a látszat: a magyar kormány cselekszik, ha a szükség úgy hozza. A feladat adott volt, máskor adódik.

Egyszer országgyűlési választások előtt a Fidesz cselekvési programban összegezte a kormány előtt álló teendőket imígyen: „Folytatjuk“. Azóta is ezt teszik. Rendes, normális országban a regnáló kormánynak van programja amelyet közzétesz, és amely program arról szól, mit tesz a kormány nemzete anyagi és szellemi javainak gyarapításáért, boldog életéért. E vállalás végrehajtását a parlament és más, erre hivatott szervezetek rendre ellenőrzik. Magyarországon a kormányzás igazi hungarikum.

Kormányprogram nincs, legalábbis a kormány hivatalos oldalán ilyesmit nem találni.

(Van 2020-2024 közötti évekre szóló konvergencia-program, amelyet az EU-nak nyújtanak be, s ez végül tekinthető kormányprogramnak, de a papír nagyon türelmes, ide bármit lehet írni, ami az EU-nak talán tetszik.)

Az elképzelhető, hogy Orbán Viktornak van-volt hosszú távra felvázolt titkos kormányzási terve

arra, hogy miként hódítja meg sorra a jogállam független hatalmi pozícióit, s ezt a tervet végre is hajtotta. Magyarországon ma már nincs a kormánytól valóban független hatalmi központ, csak néhány maradvány, amely saját következetessége és bátorsága révén még megmaradt önállónak. És új jelenség az ellenzéki települési önkormányzatok megalakulása, ők megkísérlik ismét önállóvá tenni a helyi politikát. A kormány pillanatnyilag legfontosabbnak látszó kormányzati tevékenysége ezen önkormányzatok kivéreztetésére irányul.

Sajátos módon erre jó alkalmat szolgáltat a járvány, amely ugyan mind szörnyűbb mértékben szedi áldozatait, de amelynek megfékezésére a kormány nem sokat tesz.

Nagy csinnadrattával bejelent néhány valóban szükséges korlátozó intézkedést, amelyek jó hatása a járványra erősen kétséges. (Még influenza elleni védőoltás sincs elég.) A parkolás a nagyvárosokban ingyenes lesz, a vízműcégek adóját pedig négy és félszeresére emelik.

Közben pedig a járvány gazdasági következményeinek megelőzésére, a bajok orvoslására nem sok pénz jut.

Az orvosok fizetésének emelését kényszerítő intézkedések sorával kötötte össze, s a jóból kifelejtette az egészségügyi szakszemélyzetet. A tanárok és a diákok védelme alig kerül szóba, csak az a fontos, hogy az iskolák maradjanak nyitva. A mentők már nem bírják a munkát, de tesztelő állomások nincsenek. Tesztek is alig vannak. A munkanélküli segélyre, kisvállalkozások támogatására, piacvédelemre, nincs elég pénz, a haveri kör pedig kap, amennyi kell. Mészáros Lőrinc cége a minap kapott újabb 406 milliót. Jut Moto GP pályára, atlétikai stadionra, pécsi stadionra, képvásárlásra.

Focimeccs persze van – nézőkkel! Az van! Mert foci nélkül nem lehet meg a magyar ember. No és (ez is fontos!) a kocsmák és a kaszinók működhetnek.

<< További friss hírek! >>

Őrület!

Hanem azért a kormány kormányoz a maga módján. A Fidesz felügyelte sok-sok, részben közszolgálatinak csúfolt tévéből, rádióból, KESMA lapokból ömlik a siker-propaganda. A bajok oka (már ha vannak) Soros, az EU és az ellenzék és a négy évszak.
El kell ismerni a fideszesek, kivált a kormányfő – dumában nagyok. A választók többségének szinte nincs módja megismerni a tényeket, mert független sajtó alig van.

A valódi kormányzást az erőszakos, hazug, és egyúttal titkolózó dumakormányzás helyettesíti. A fideszes ráolvasás!

A kipcsak fősámán péntekenként igét hirdet! Néha hatékony, néha nem. A vírus azonban nem ért a szóból. A vírus ostoba és kegyetlen. El-önti Európát és a világot, ellene csak a tényleges, hatásos védekezés használna, a süketelés helyett a közös európai erőfeszítés. Ilyes törekvésnek azonban a mi kormányunk működésében alig van jele.

Őrület!

Országunk már jó ideje az Európai Unió köldökzsinórján él, mintha mindannyian lélegeztető gépen volnánk. De az Unióról a magyar kormány képviselőitől jó szót hallani nem lehet. A nép többsége persze EU-párti, hisz tudja, hol van az ész és honnan jön a pénz. Rém kínos, hogy az Unióban most elkezdik komolyan firtatni a tagországokban a jogállami hiátusokat, s ez bizony szerfölött nyomasztó a magyar kormány számára. Visítanak rendesen, hátha elér a hangjuk az Európai Bíróságig. Talán nem kellett volna szétverniük a jogállamot!

Talán nem kellett volna barátainkat a Türk Tanács országaiban, valamint a Kremlben és Kínában, legújabban pedig Kambodzsában meglelni. Az persze nem baj, ha itt is, ott is vannak barátaink. De az Unió helyett ez a követségi portás által vezérelt Keleti Nyitás – kormányprogramnak vajmi szánalmas.

Nem is tetszik Joe Bidennek sem, az Egyesült Államok új elnökének, aki rossz szemmel nézi a nagy keleti csóközönt a diktátorokkal. És nagyon nem szereti, hogy a NATO-tag de illiberális áldemokráciák kétes erkölcsű vezetői keleti gazemberekkel paroláznak, hiába veszünk amerikai rakétákat borsos áron.

Őrület!

Orbán Viktor úgy tíz éve van hatalmon. Engedelmes törvényhozó testülete révén minden tervét tetszés szerinti gyorsasággal valósíthatta meg, s fittyet hányt a nagyvi-lágnak, vagy száz komoly, befolyásos testület ellenvéleményének, nemkülönben semmibe vette a hazai ellenzéket, megsértette a választók majd minden rétegét. Megkurtította a nyugdíjasok és mávédtelenek jövedelmét, elsinkófálta a közalkalmazottak, szociális munkások, sérült emberek jogait, szegények százezreit hagyta az út szélén. Az urak és az engedelmes kedveltek csordája csillagászati vagyont gyűjtött a dolgozó emberek fáradozása révén, s nincs független hatóság, amely a nyilvánvaló lopásokra fényt derítene, büntetést kiszabna. A 30 éve szabad, önálló Magyarország népe az európai népek sorában az egyik legkevésbé boldog nemzet, talán azért is, mert történel-me során soha ennyire megosztott nem volt mint most.

Őrület!

A kormány nem kormányoz, de dönt – a miniszterelnök napi úri kedve szerint. A közügyekben senki érintettel nem konzultál, tervezett intézkedésekről előre senkit nem tájékoztat, szakértők véleményét nem kéri. Előzetes értékelésre nem hagy időt. Következetesen következetlen, magabiztosan bizonytalan, A magyar kormányzásban csak két biztos pont van: a Fidesz és a foci. A többi – néma csend.

kormányzás

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük