Connect with us

Banánköztársaság

Farkasházy Tivadar: a tehetségtelenség Paganinijei – Az egyszeres, kétszeres, háromszoros, négyszeres sorozatvesztők…

Megosztás

Négy éve száz pontban soroltam fel, miért veszítettünk. Most nem látom értelmét ennyinek, inkább mélyebben végiggondolnék 10-12 olyan hibát, baklövést, amelyet jó lenne legközelebb elkerülni. Elég hosszúak lesznek, ezért nem ajánlom azoknak, akik a rövid, szaftos odamondogatásokra vevők. Akiknek van rá ideje és türelme, azoknak előreláthatóan minden hétfőn és csütörtökön felteszek egy-egy újabb részt, hozzájuk mindig elég sok képet, hiszen a Hócipő a munkám és az otthonom. A sorozatvesztők…

Megosztás

Négy éve száz pontban soroltam fel, miért veszítettünk. Most nem látom értelmét ennyinek, inkább mélyebben végiggondolnék 10-12 olyan hibát, baklövést, amelyet jó lenne legközelebb elkerülni. Elég hosszúak lesznek, ezért nem ajánlom azoknak, akik a rövid, szaftos odamondogatásokra vevők. Akiknek van rá ideje és türelme, azoknak előreláthatóan minden hétfőn és csütörtökön felteszek egy-egy újabb részt, hozzájuk mindig elég sok képet, hiszen a Hócipő a munkám és az otthonom.

Sorozatvesztők

Van köztük egyszeres, kétszeres, háromszoros, négyszeres, holott már 2014-ben felvetettem, hogy senki se lehessen háromnál többször ellenzéki a parlamentben, ennyi bukta után adja át a helyét. Vagy menjen el gladiátornak, hogy megtudja az arénában, ott milyen érzés a második helyezés.

Az egyik annyira akar, hogy azért nem megy neki, a másik azt hiszi, elég a küldetéstudat hozzá, a harmadik színtiszta alibi, csak átkozódik és sóhajtozik, s csupán lesi a médiaszereplés lehetőségét.

Most pedig, hogy egymásnak estek észre sem veszik, hogy ezzel minket is lejáratnak. E sorozat különbözni akar azoktól, akik most megmondják a tutit, kik az okai és mit kellett volna tenni, de eddig egy szót sem szóltak róla. Ám eszem ágában sincs politológiai fejtegetésekkel szekírozni az olvasót, inkább a színház világából, egy vállalat életéből, egy csata lefolyásából próbálok felvetni majd olyan kézenfekvő szabályokat, amiket univerzális zseninek tartva magukat sorra áthágtak. S most nem győzik a vereséget egymásra kenni, vagy pár semmitmondó mondattal túllépni rajta. Az arányába persze alaposan belejátszott Orbán csalássorozata, hazugságcunamija, s az a pénz, amit az ellopott országból erre szánt puszta befektetésként, de most a vereségük méretén ámulókról és csodálkozókról lesz szó. Bemelegítésként oly témával kezdek, amely fontosságát tekintve csak a sokadik lenne, de tán még friss az élménye.

1. A tehetségtelenség Paganinijei

Amikor a kampány első napjaiban megláttam ezeket az arcokat az utcán, rögtön tudtam, vége mindennek. Az a kampánycsapat, amelyik ekkora szarvashibát vét, az mindenre képes, számos jelét már korábban is látni lehetett. Fogalmam sincs, hogy vezethette őket Puzsér volt kampányfőnöke, hisz aki egyszer már elszegődött egy félbolondhoz, aki majdnem triplázáshoz segítette Tarlóst, ahhoz sok bizalma nem lehet az embernek. Ha egy könyv olvashatatlan, az nem mindig írójának a bűne, sokszor a tervezőé, aki a dizájn miatt feláldozza a tartalmat. Eleinte a Fidesz is hibázgatott, ha emlékeznek még egyik első plakátjukra:

„Ha unod a banánt, válaszd a narancsot.”

Elsőre jópofa, de a látvány szegénysége miatt másodszorra ugyan még tudomásul veszed, ám harmadszorra már unod. A jó reklám olyan, mint a sláger, minél többször látod, annál inkább várod, hogy élvezd a részleteket, a megvalósítás minőségét. Amikor egy gép fedélzetén Lionel Messi és Kobe Bryant versengett egy kisfiú kegyeiért, már szinte lestem, hogy a Türkish Airlines reklámja feltűnjön két félidő között.

De ezt a jellegtelen, kék-zöld csak felfelé unalmat korántsem, se tartalmi, se grafikai ötlet, egy szavazónak megjegyezhetetlen krikszkraksz, ám ez még hagyján, az igazi atomcsapás az a pillanat volt, amikor az utcán megjelentek a jelöltek.

MZP a Műjégen letaglózása egyik okaként felsorolta:

„a Fidesz tizenháromszor annyi plakáthelyen ontotta a hazugságot, mint mi az igazságot”.

Mások 12 ezres és 1500-as számokról beszéltek, vélhetően a gigantokra gondoltak, én most a jelöltek arcaira

Méretük teljesen azonos, hiszen elő van írva, ám minden fideszes fej több mint a duplája az összefogás jelöltjéhez képest. A megrendelők, az átvevők egy méterről nézhették, miközben egy gyalogos 5-10 méterről, egy autós vagy tömegközlekedő 20-30 méterről látja. Már a fideszesét, az ellenzéki arcát csak ha kinyitja a magával hozott kislétrát és felkapaszkodik hozzá.

Aki ezt jóváhagyta, azt Battonyától Nemesmedvesig örökre el kéne tiltani bármilyen politikai kampányban való részvételtől. Ezt egy ember intézte? S nem ellenőrizte senki? Nem volt róla legalább félórás vita, ötletelés, ahogy a rádiókabaréban neveztük, gegparty?

Láttam már pár filmet mentőcsónakban ülő hajótöröttekről, de ritkán folyt az ivóvíz a szájuk két oldalán, amikor a kulacsból megkapták az aznapi kortyot.

Messze nincs annyi plakáthelyünk, mint az ellenfélnek, de azt is elcsesszük?

Hogy nézhet át egy ilyen dilettáns banda egy választási beszédet? Miképpen szervezhet meg egy tömeggyűlést?

Amikor Demján Pólus Centerének nyitásakor a mozijuk nagytermében került sor a szilveszteri rádiókabaré egyik felvételére sztárok tucatjaival, húsz néző jelent meg, mert a több száz meghívót mindenki továbbadta, és senki sem ellenőrizte, így végül a frissen felvett helyi Lajoskához/Lujzikához került, aki talán el is feledkezett róla. Miközben én mondatokat javítgattam valamelyik számban. Holott egy új, még korántsem bejáratott hely maga az életveszély, csapatom tagjainak a fülében talán még most is visszhangozhat az ordításom, hisz jöhettünk vissza egy hét múlva, nekem sincs rá mentségem, tán csak annyi, hogy 33 év alatt egyszer fordult elő. Sok! A nyolcvanas évek elején a Verebes rendezte Hippolyt a lakájban,  Bajor Imre élete első nagy országos színpadi sikerében Makácsként folyton a mellét veri, Közép-Európa legdaliásabb felsőtestének nevezve, de a darabot átdolgozó Vajda lányok semmiféle választást nem írtak bele. Ezért kicsi lehetett az esélye, hogy valaki így kiált fel 2022 elején az utcán:

Anyukám, a két induló közül nem látom az egyik arcát, de akinek ilyen daliás felsőteste van, én feltétlenül arra szavazok!

Jó, nem ez volt a legnagyobb hiba, de fél tucat kis tévedés, ballépés már összehozza a kétharmadot!

Azt beszélik, MZP a DK-tól sok segítséget kapott volna a kampányhoz, de az amerikás embere mindenkit elhajtott. Így volt vagy nem, de a plakáttervezet jóváhagyójának a nevére igen kíváncsi lennék. Nem beszélve e portrék egy részének a színvonaláról, elvégre alig pár ezer fotós van az országban. Vagy rögtön nyomták? Elment az idő a hetedik frakcióra, mert MZP te magad légy akart lenni? Ezzel nemcsak megfelezték a rendelkezésükre álló felületet, de azok se ütöttek, ment a pocsékba, ahol meg párban voltak, rögtön jelezte, itt egy egér és egy elefánt dübörög egymás mellett.

De ne azt nézzék, hogy e 11 fővárosi induló egy kivétellel így is győzött, mert 106 körzetben történt ez, amelyből 87 elbukott, ám csupán egy fotósunk van.

A bevezetőben azt ígértem,

főleg olyasmiket vetek fel, amiket már korábban is emlegettem, ezt bizony elhallgattam, mivel már mindenhol lógtak, csak még jobban ártottam volna vele, az viszont megrémisztett, hogy hiába emlegettem a környezetemnek, alig akadt, aki fontosnak tartotta, holott állatorvosi ló, amelyik stáb ilyen szarvashibát vét, az mindenre képes, pontosabban semmire. Az amerikás kampányfőnök a kiütéses vereség után a Műjégen például vigyorgó arccal az alábbi beszédet intézte a nemzethez és a Föld lakosságához, beleértve a Németh Szilárd által frissen honosított öt orosz birkózót is:

„Jó estét, Magyarország, jó estét, Budapest! Köszöntünk mindenkit itt az Egységben Magyarországért eredményváróján, Budapest szívében, a Városligetben. Itthon Magyarországon, s mindenkit, aki nemzetközi szinten kísér minket az internet, a televízió, a különböző médiumok nyilvánossága előtt. Köszöntünk minden magyarországi magyart és minden határon túli, a világ minden részén élő magyart. Egy fantasztikus egy éven vagyunk túl. Az előválasztásokon az Egységben Magyarországért pártjai és a civilek bemutatták azt, hogy össze tudnak fogni, és ez az összefogás kitart hóban, fagyban, esőben, a legrosszabb körülmények között is. Bebizonyítottuk azt, hogy összefogva erősebbek vagyunk, ennek az összefogásnak a vezetője pedig Márki-Zay Péter.”

Ekkor rémülten kinéz, ott van-e már, vagy további baromságokat kell mondania,

s amikor meglátja, a szívére teszi a kezét, mint válogatott a himnusznál, majd boldogan átöleli. Előző nap a Chelsea 4:1-re kikapott otthon az újonc Brentfordtól, de edzőjük, Tuchel arcán korántsem láttam a végén ekkora örömet. Még ha olvassa, akkor azt hiszem, összekeverte és Radames bevonulási indulóját akarta felkonferálni. Egy- és hároméves unokám aznap a Hármashatárhegyen szánkózott és hóembert épített, ezért már a fantasztikus szónál vártam a hógolyókat, de itt csak jég volt, azzal dobálni pedig sokkal veszélyesebb. Az amerikai csoda spin doktor a pártok vezetőit kihagyta a köszöntéskor, ám ennek oka hamarosan kiderült. Hóban, fagyban, esőben megy, de ekkora bukta után nem, Gyurcsány és Jakab rögtön el is határolódott a közös jelölttől, kinek ezután következő mondataira boruljon a feledés jótékony homálya, mert egy szóval sem említette, hogy valamit esetleg rosszul tett. De ez már a következő pont. ((Megjelent a Hócipő 2022/9-es számában április 20-án))

Forrás

Kapcsolódó

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük