Connect with us

Kerítésen innen

A Honvéd nem gipszel! – nem fogadják a végtagtöréses betegeket

gipsz
Megosztás

Budapesten ismét akadozik a végtagtört sérültek ellátása, ugyanis a Honvédkórház sürgősségije péntek óta nem fogad ilyen beteget – írja a Népszava.

A Péterfy bejáratánál libasorban sorakoznak a mentők

A cikk szerint a mentőknek így a másik három – a Dél-Pesti Centrum kórház Merényi telephelye, a Szent János és a Péterfy baleseti központja – között kell szétosztani a csúszós úton elesett sérülteket.

A  Péterfy baleseti központja előtt a déli órákban már 13 mentőautó várakozott

arra, hogy átvegyék tőlük a sérülteket. A mentők várakoztatása további fennakadásokkal járhat, mert a közép-magyarországi régióban és a fővárosban kevesebb mentő van, mint amennyi segélykérés van.

Kásler Miklós,

az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője csütörtökön arról beszélt egy konferencián, hogy a sürgősségi ellátással minden rendben van. Azt is mondta, hogy

senki nem hitte el, legalábbis a hozzáértőket leszámítva nagyon kevesen, hogy meg lehet szervezni a sürgősségi betegellátást.

Július közepén, amikor a az Állami Számvevőszék kritizálta a sürgősségi ellátást, akkor az Emmi azt közölte, hogy Káslernek hivatalba lépése utáni első intézkedése volt az egységes sürgősségi ellátórendszer kialakítása az országban. Azt is hozzátették, a 2019. január 1-én bevezetett szabályozás már orvosolta a hibákat.

megoszt

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük