Erzsébetváros önkormányzata 2020. 02. 07-én feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen az Erzsébetváros kártya működtetésével kapcsolatos csalás, hűtlen kezelés gyanúja miatt.

Erzsébetváros kártya

2019 augusztusában az Erzsébetváros Kft. és a Magyar Kedvezményhálózat Fejlesztő és Jogkezelő Kft. között az Erzsébetváros kártya üzemeltetésére 2 évre szóló szerződés jött létre, mely 43 millió forint megbízási díjat tartalmazott. 2020 januárjában belső ellenőri vizsgálat indult az ügyben, mely során több szabálytalanság került megállapításra:

többek között, hogy a szerződés csak látszólag vonatkozik két évre, mivel már a szerződéskötés után rövid időn belül kifizették a 43 millió forintot.

Az Erzsébetváros kártya 2019-ben aránytalanul sok közpénzt emésztett fel

Tavaly – a választások évében – az önkormányzat közel 153 millió forintot költött el az Erzsébetvárosi kártya működtetésére, valamint különböző akciókra. Az ingyen sonka, az ingyen fenyő és az almáspite akció 73 millió forintba, a propaganda 16,1 millió forintba, a kártyaüzemeltetés pedig 48,1 millió forintba került a kerületnek. Ehhez képest az erzsébetvárosiaknak nyújtott tényleges kedvezmény összege mindössze 15 millió forintot tett ki.

A jelenlegi kártyarendszer alapos felülvizsgálatra szorul, annak érdekében, hogy a továbbiakban az Erzsébetváros kártya valóban a kerületi lakosok és a helyben működő vállalkozások érdekeit szolgálja.

Forrás

Frissítés!

A Magyar Kedvezményhálózat Fejlesztő-és Jogkezelő Kft. sajtóközleményt juttatott el szerkesztőségünkbe, melyet teljes terjedelmében olvashatnak:

“A mai napon az oldalukon megjelent cikkük “Botrány Erzsébetvárosban! – az önkormányzat feljelentést tett” a Magyar Kedvezményhálózat Kft.-vel kapcsolatban valótlan tényállításokat tartalmazott, mely alkalmas a Magyar Kedvezményhálózat jó hírének megsértésére.

A Magyar Kedvezményhálózat több mint 20 éve biztosít elfogadóhely-hálózatot városkártyák, hűségkártyák, tagkártyák mögé, szolgáltatási díjunk minden esetben előre fizetendő, ahogyan az összes többi projektünk esetében is. Szolgáltatási díjaink, Általános Szerződési Feltételeink a www.kedvezmeny.hu oldalon találhatóak.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Erzsébetváros kártya programban az Erzsébetváros Kft. cégünkkel kedvezményes vásárlási jogosultság biztosítására vonatkozóan szerződött, mely szerződés 2021. 08. 22-ig szól. Az Erzsébetváros kártyákat kedvezményadó partnereink 2021. augusztus 22-ig fogadják el, ezért valótlan az a tényállításuk is, miszerint a vásárlási kedvezményeket biztosító szolgáltatás csak látszólag két évig érvényes, mivel a szerződés alapján a kedvezmény-szolgáltatást a kártyák részére folyamatosan biztosítjuk 2021. 08. 22-ig.

Az Erzsébetváros kártya program egyéb, a cikkben felsorolt szolgáltatásai, tevékenységei nem cégünk hatáskörébe tartoztak, ezért más szolgáltatókkal való összemosásunk megtévesztő és jogsértő.

Kiadta: Magyar Kedvezményhálózat Fejlesztő-és Jogkezelő Kft.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét