Az Európai Néppárt csúcsjelöltje egy olyan független testületet hozna létre, amely a jogállamiságot vizsgáló elemzéseket készítene az EU tagországairól. Sárga és piros lapokat vezetne be a...
Alapvetően az ügyészség helyzetéről kérdezték a Magyar Liberális Párt békéscsabai szervezetének rendezvényén Magyar György ügyvédet, s a mindvégig visszafogottan nyilatkozó szakembernél egyszer csak elszakadt a cérna....
A volt MSZP-s önkormányzati képviselő szerint egy uniós bírósági döntés után egymilliárddal már beljebb vannak, és ha a cégével szerződő iskolaszövetkezetek elmulasztották is az adófizetést, szándékos...
Bár barátaim felhívták a figyelmemet arra, hogy sas nem kapdos legyek után, kivételesen mégis foglalkozom egy kicsit Budai Gyulával, hadd érezze a törődést.
Vádat emelt Czeglédy Csaba és húsz társa ellen hétfőn a Csongrád Megyei Főügyészség; a vád szerint több, mint hatmilliárd forint adót csaltak el - közölte a...
A Magyar Helsinki Bizottság és az Amnesty International Magyarország szervezésében pénteken, nemzetközi konferenciát rendeztek, a bíróságok függetlenségéről és a közigazgatási bíróságok felállításáról az MTA TK Jogtudományi...
Magyarország az az infernális hely lett, ahol ezt a gúnynevet viseli a két legfőbb „közjogi méltóság”, a miniszterelnök és az államelnök. Szükséges még bármilyen országelemzés?
Szabad, békés, demokratikus és vidám országot akarunk, független bíróságokkal és ügyészséggel, tisztességes országgyűlési képviselőkkel, nem pedig rabszolgaállamot!
A magyar nyomozó hatóságok megszüntették a nyomozást Orbán Viktor miniszterelnök vejének volt cége, az Elios Zrt. ügyében. Az EU csalás elleni hivatala (OLAF) várhatóan a magyar nyomozás...